2026. november 7., szombat
2026. november 07., szombatJób 19,21–29 és Jel 6,1–8 (ÚSZ) „És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt"
(1). Az utolsó idők figyelmeztető ítéleteit jelzik a feltört pecsétek. De ez még nem a végső ítélet. Alázat kell ahhoz, hogy ezt jól értsük. A csapások az emberi vétkek következményei. Isten igazságos: a bűneink nem illannak el. Nem növi be őket a fű. Viszont Isten azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Ezért van mindez. A Szentírás időszámítása szerint Jézus mennybemenetele óta tartanak az utolsó idők. Ennek végső szakaszában folyamatosak és egyre erősebbek a figyelmeztető jelek. A hitetlenek persze válságokról beszélnek, de a hívők tudják, az eseményeket Isten tartja kézben. Az első pecsét után jönnek a tévtanítók, akik eltorzítják Jézus üzenetét. A második pecsét feltörése pusztító háborúkat hoz, és bebizonyosodik, hogy Isten nélkül nincs békesség. A harmadik után nagy éhínség, nagy szűkölködés támad. A negyedik csapásokat, új betegségek hoz. De ti, ne féljetek!
Fohász: Uram! Elveszítem a tájékozódási képességem ebben a világban. Borzalmas gondokkal küzd ma is az emberiség. Bocsásd meg, hogy Nélküled akarjuk leküzdeni ezeket. Bocsásd meg, hogy ezzel csak tetézzük a bajt. Kérlek, igazítsd helyre a tévtanítókat, hozz békességet a háborúzóknak, adj eledelt az éhezőknek, gyógyítsd meg a betegségben szenvedőket. Könyörülj rajtunk, Krisztus! Ámen.
![]()
