A kis gyülekezet valaha egy nagyobb, lélekben összenőtt anyaegyházhoz tartozott. Garamlök volt az anyaegyház a messze ellátó magas tornyával, körülötte félkörívben, mint kiscsibék a kotlós körül, leányegyházai Felsőpél, Töhöl, szórványai Alsópél, Ény, Sötétkút, Lüle, még korábban Felső- és Alsó-Győröd is. „Már maga is egy kis esperesség”- írja Szentkúti Kiss Károly a könyvében 1879-ben. A nagy kiterjedésű anyaegyházban egykor öt prédikátor is hirdette Isten igéjét a híveknek tiszta hittel, hazaszeretettel, szebb jövendővel és nagy kitartással. Ez mára már alaposan megváltozott. A XX. század történései után Garamlök anyaegyházán belül csak Felsőpél és Töhöl maradt...

Látogatásomat Töhölön örömmel fogadták. Tóth Zoltán lelkész engedélyével Császár Viola gondnokasszony készséggel vezetett körbe. A templomban az 1855-ös úrasztala gyönyörű vörös márvány. A hajdani egyházi iskola épületében pedig kiderült, hogy Töhölön nem csak írott értékek vannak. Pizinger Lajos 1901 júniusában szabadalmaztatott, később 1907-ben továbbfejlesztett iskolapadjának két eredeti darabja még megtalálható az egyházi elemi iskola épületében. Az 1907-es londoni tanszer kiállításon díjat is nyert, melynek néhány eredeti darabjai féltve őrzött tárgyai az anyaországi múzeumoknak.

A töhöli egyházi elemi iskola még meglelhető iratai között szinte azonnal feltűnt egy megviselt, kézzel írott füzet. Ez nem volt már, mint Gesztelyi Nagy Barnabás iskolaigazgató és tanító naplója, amely 1923-tól 1944. augusztus 5-ig egyfajta ablakot nyit a számunkra a trianoni összeomlástól kezdve a cseh megszálláson át, az 1938-as hazatérésen keresztül az 1944-es végső reményig. A naplóból betekintést nyerhetünk a két háború közötti barsi egyházmegye kis gyülekezetének református egyházi iskolájának életébe.

A helybeli református elemi iskola alapítása egyidejű az egyház keletkezésével. Az iskola mögött lévő régi épületet elavult állapotára hivatkozva 1825-ben lebontották. Az új iskolát az udvar első részében építették fel, amely egy osztályteremből és a tanító részére kialakított helyiségből állt. A telket a református vallású hívek egy császári és egy lülei tulajdonban lévő családoktól vették meg közadakozásból és az egyház bevételéből. Az épületet 1903-ban bővítették ki kántortanítói lakással. Az 1934-ben kapta meg jelenlegi formáját.

A régi jegyzőkönyvek, melyek főként latinul íródtak, sajnos „elporladtak” - így írja Gesztelyi. 1834-től kezdődőleg vezetnek jegyzőkönyvet, melyben többek közt megtalálható a tanítók névsora is:

Balla Mihály Garamlökről érkezett, 1801-1849 között tanított

Patay Pál szintén Garamlökről jött, aki nagy gondot fordított az iskola fejlesztésére. Új ablakok, padok, táblák kerültek a két osztályos elemibe. Melléképületek is létesültek. Patay sajnos 36 évesen hirtelen elhunyt 1857-ben.

Két évig tanító nélkül maradt a töhöli gyülekezet.

Balogh József 1859-ben érkezett Nemesorosziból. Az ő működése új életet öntött az iskola anyagi és szellemi életébe. Mint lelkészi képzettséggel bíró egyén, hanyagságot nem tűrt, az addigi 2 osztályt 4 osztályra bővítette és deszkapadlóval fedte le. 28 éves munkássága után 1887-ben vonult nyugdíjba.

Huszár Gusztáv 2 évig, Juhász Jenő 2 évig, Soós Géza 3 évig tanított Töhölön.

Nagy Árpád a pápai állami tanítóképzőből 1903-ban érkezett. Ebben az időben lett kibővítve a kántortanítói lakás. 1910-ben Garamlökre távozott.

1910-1944 között Gesztelyi Nagy Barnabás az iskola vezetője. A naplóban rendkívüli részletességgel olvashatunk arról, hogy a történelem viharai hogyan változtatták át még az egyszerű vidéki egyházi iskola mindennapjait is.

A napló utolsó oldalán az egyházi rektor a következőket jegyezte fel: „1944. március 28-án a tanító a hideg miatt kénytelen volt szünetet adni, mivel a gondnok többszöri felszólítás útján sem gondoskodott a fa felvágásáról. De 10 órakor megjelent Királyi tanfelügyelő és Henkey István iskolafelügyelő, akik üres termet találtak, rövid megbeszélés után a tanító a saját fájából fűtött be, majd összehívatta a tanulókat.”

Egyre gyakrabban tartottak légiriadó próbát a tanulókkal. Az ellenséges repülőgépek az iskolákat és kórházakat gyakran bombázták, ezért a tanév április 2-án véget ért. Elmaradt a záróünnepély is. A csonka iskolaévben Botka András, Kozma Gizella és Varga Gizella sikeresen elvégezték a nyolcadik osztályt.

Gesztelyi Nagy Barnabás ezekkel a szavakkal zárja feljegyzéseit: „Szomorúan és mély fájdalommal jegyzem fel magyar nemzetünk legveszedelmesebb pusztító járványát az „egyke” gyermek tervezését a családokban. Töhölön 22 év alatt a tankötelesek száma 43-ról leapadt 21-re. Hiábavalónak bizonyul minden beszéd! Az elkényeztetett egyke, kiknek odahaza minden rossz cselekedet meg van engedve, minden el van nézve, a tanítónak is megnehezíti nevelői munkáját. 40 éves tanítói működésem most ünnepeltem, sok tanítványom eltemettem. E krónikát eddig vezettem, nyugalomba vonultam. Feljegyzéseimben bizonyára van olyan is, mely az utódomnak kiindulási alapot fog adni a további feljegyzésekre. Kérem, vezesse szeretettel! Talán majd 50-100 év múlva fogja értékelni az utókor e könyv jelentőségét. Legyen utódaim munkáján Isten áldása! Tanítványaimat kérem, hisz sokan voltak itt Töhölön a 35 év alatt, őrizzenek meg szívükben! Ha szívükbe sikerült jó magot vetnem, Istennek adjanak hálát érte. Legyen Istennek dicsőség! 1944. augusztus 5.

Gesztelyi Nagy Barnabás a Szabolcs-szatmárbereg megyének Encsencs községében született 1884. 09. 26-án. A Sárospataki Kollégiumban tanult, tanulmányait 1904-ben fejezte be, mint kántortanító. Pályafutását Hodászon (Szabolcs-szatmárbereg megye) kezdte, majd a barsi egyházmegyében, Barsbesén működött. 1910-ben vette feleségül Tóth Irént s ugyanebben az évben Töhölön igazgató-tanító.

A II. világháborúban az orosz és olasz fronton teljesített katonai szolgálatot, ahol kétszer megsebesült és 60 százalékos hadirokkantként szerelt le. A háború után kötelességének érezte, hogy az elesett kollégái árváit és özvegyeit havi rendszerességgel támogassa.

töhöli református templom

1944. július 6-án a barsi egyházmegye közgyűlése szolgálatának 40 éves évfordulója alkalmából szeretettel köszöntötte őt, majd fájdalommal búcsút is vett tőle, mivel szolgálati idejének letöltése okán nyugdíjba vonult. Nyugdíjasként Léván töltött néhány évet, de a Beneš-dekrétumok hatására az 1940-es évek végén a kitelepítés mellett döntött feleségével. A Bács-kiskun megyei Hajósra került, ahol újra munkába kellett állnia. Később Felsőgödre költözött, 1957-ben megözvegyült, végül Vácon halt meg 92 éves korában, 1976. július 14-én.

Mindhárom gyermeke – Lajos, László és Margit – Töhölön születtek.

A Barsi egyházmegye területén ritkaság ilyen kincsre akadni mint a fentebb idézett napló bejegyzése. Egyházmegyénkben, a Garam folyó völgyében hosszú hetekig állt a front. Ami megmaradt annak nagy része nem az egyház tulajdonában van. Gyakran találok családoknál értékes iratokat, feljegyzéseket, amelyekről nem is sejtik, hogy azok mások számára értékesek lehetnek.

Őrizzük meg emlékezetünkben az olyan igaz és becsületes emberek emlékét, mint amilyen Gesztelyi Nagy Barnabás volt.

Mente Róbert, pozbai egyházközségi gondnok, a barsi egyházmegye világi főjegyzője

Kép: Mente Róbert, archív