Olvasóink a lap decemberi számában is megszokott rovatokkal találkoznak.

Haris Szilárd rávilágít arra, hogy a csillagot „az Isten egyszeri jelként adta a napkeleti bölcseknek. De a mi számunkra örök jelül rendelte el a keresztet, amely mindörökké megáll. A jel meg kell, hogy mozdítson…” Miért? Kiderül a 4.oldalon lévő elmélkedésből.

Czinke Tímea arra bíztat, hogy merjünk Isten ajándékai közül választani, mert  azok nem okoznak csalódást.

Kiss Sándor református szemmel vizsgálja a Mikulás-hagyományt, Miklós püspök legendáját: „Az igazi Mikulás püspöki öltözetben, palásttal a vállán, süveggel a fején, pásztorbottal a kezében arra figyelmezteti a szaloncukorral megajándékozott felnőtteket és gyerekeket, hogy válasszák a rossz helyett a jót. Arra tanítja őket, hogy jobb adni, mint kapni. Arra kéri őket, hogy vegyék észre környezetükben a rászorulókat…” Lapunk 6. és 7. oldalán lévő írás választ ad számos, a témával foglalkozó kérdésre.

Ficzere Tamás az újszövetségi kort megelőző időszakban élő Messiás-váradalmakat gyűjtötte össze.

„Én Istenem! Jó Istenem! / Becsukódik már a szemem. / De a tied nyitva, Atyám! / Amíg alszom, vigyázz reám!” – imádkozzák esténként újabb és újabb generációk évtizedek óta. Kinek köszönhetőek ezek a gondolatok? Kevesen tudják... Kaleidoszkóp című rovatunkban lerántja a leplet a titokról Farkas Zsuzsanna.

Boros István különös, az eddigitől eltérő, de nagyon olvasmányos stílusban mutatja be gyülekezete templomának történetét: „Andorás mester, az építők vezetője még egyszer végignézett a dombocska lapos tetején karókkal és madzagokkal kijelölt vonalakon. Már egy hete itt volt három jó emberével, hogy az építendő templom helyét gondosan kimérje. Figyelte a nap járását, hogy a templom helyét kelet-nyugati irányban jelölje ki, mert úgy szokás, hogy az imádkozóknak arccal az oltár felé fordulva a felkelő Napot, Krisztus jelképét kell látniuk“ Hol, melyik dombon áll napjainkban az Úr  háza ennek a régi templomnak alapjain? Az érdeklődő megismerheti a decemberi számunk 14. - 17. oldalon található írásból.

E havi interjúnkban Domonkoš Erikát mutatjuk be, aki a kassai szlovák ajkú gyülekezet második lelkipásztora. Szolgál, jegyzőkönyvet fordít, gyülekezeti újságot állít össze, egyházunk szlovák nyelvű havilapjának, a Kalvínske hlasy nyelvi lektora, számos külföldi csoportos kirándulás szervezője. Különleges egyéniség. Miért? Mert születése óta nem lát, mégis az egész élete egy bizonyságtétel, miszerint az Úr Isten csodásan gondoskodik róla. „Nagymamám generális volt! Nagyapámmal együtt mindkettőnknek meg kellett csinálni mindent, amit csak tudtunk. Gyermekként mosogattam, babot fejtettem, tanultam virágot ültetni, ajtót-ablakot mostam, tésztát gyúrtam… Ezért nagyon hálás vagyok neki. Bizonyára nem volt tökéletes, amit csináltam, de nagymamám nagyon türelmes volt velem. Ha valamit nem talált rendben, kiigazította utánam, de úgy, hogy ne tudjak róla, bár természetesen később rájöttem...“ Ezt követően a lőcsei évek, tanulás, munka volt soron. Hogyan vette Erika az akadályokat? – a folytatás kiderül lapunk decemberi számából. 

Békés Karácsonyt, és Isten áldásában gazdag új évet kíván minden kedves olvasójának a Kálvinista Szemle szerkesztőségének csapata