A Világosság református egyházi műsor 2023. december 10-ei ajánlata

2023. december 08., péntek

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: várakozás és szabadítás, új igazgató a Diakóniai Központ élén, ügyvédnek készült, de lelkipásztor lett.

A várakozásáról, reménységéről és szabadulásáról szól adventi igehirdetésében Varga László lakszakállasi lelkipásztor.

Az idei év második felétől új igazgatója van a Diakóniai Központnak. A megüresedett posztra kiírt   pályázatra öt évre szóló tervezetet nyújtott be Haris Szilárd diakóniai lelkész, amellyel meggyőzte a Diakóniai Központ igazgatótanácsát. Vele készült beszélgetésünk első részében elsősorban arról beszélgetünk, hogy mi motiválta őt a megüresedett posztra való jelentkezésében, az intézmény fentarthatóságáról és a nemzetközi kapcsolatokról.

Siposné Várady Klára 45 éves lelkipásztori szolgálata után vonult nyugalomba 2019-ben. Hogyan vezetett az útja szülőfalujából Bolyból Pozsonyba, innen pedig Prágába? S az eredetileg ügyvédnek készülő fiatal lány miként került a Teslába, majd onnan a teológiai karra? Mindez kiderül a vele készült beszélgetésből, de az is, hogy miként telnek a tartalmas szolgálati évek után a nyugdiías napjai.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság egyházi műsor másnap, 13.05 órakor ismét meghallgatható a Pátria rádióban, illetve az adás után az RTVS hangarchívumából következő elérhetőségen is itt.

A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó

események továbbiak →