Az igei szolgálatot Erdélyi Zoltán perbetei lelkipásztor végezte az ApCsel 2,46-47 alapján. Igehirdetése elején rámutatott arra, hogy egy ilyen találkozás, melyen gyülekezeti elöljárók vesznek részt, kiváló lehetőséget ad arra, hogy megosszák egymással a gyülekezeteiket ért áldásokat és próbatételeket egyaránt. Az eddigi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy inkább a negatív dolgok kerülnek elő. A gyülekezeteink zsugorodását látva, sok tehetetlenség érzése által táplált keserűség halmozódik fel bennünk. Ebben a helyzetben jó meghallani Isten vigasztaló szavát, mely a növekedésről szól. Ez az a téma, amely mindnyájunkat foglalkoztat. „Az, hogy most itt vagyunk és nem máshol - pedig valószínűleg lehetnénk - azt jelzi, hogy fontosnak tartjuk az alkalmat. Annál is inkább, mert Isten többre hívott el bennünket, és ránk most több bízatott - egy egész gyülekezet” – mondta a lelkipásztor.Majd az első gyülekezet napról napra történő növekedéséről beszélt, és rámutatott, csakis az élő dolgok növekednek, így csak az élő gyülekezetben van növekedés. Ez lehet fizikai vagy szellemi növekedés. Ez a kettő váltja egymást. Hol lélekszámban, hol pedig hitben növekszenek a gyülekezetek. Arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy „nem szabad elkeseredni, ha most lélekben fogyunk, mert ez jó lehetőség a hitben való erősödésre. A világ szinte tálcán kínálja a lehetőséget, hogy betöltsük az emberek lelki szomjúsága idézte űrt. Így lehetőségünk van hitben erősödni, és egy majdani lélekszámban való növekedést előkészíteni. A növekedést – legyen az számbeli vagy akár hitbeli – nem mi munkáljuk, hanem a Mindenható Isten. Emberé a munka, Istené az áldás. A növekedés pedig állandó.” Jézus golgotai kereszthordozását és az első gyülekezet történetét hozta a gyülekezet elé példaképül, és igehirdetése végén hangsúlyozta, hogy „mindenkinek megvan a szolgálati helye és ideje! Így lehetünk világossággá - ha a helyünket megtaláljuk - és válhatunk tanúivá, vagy részeseivé hasonló növekedésnek, mint az első gyülekezet.

Az igehirdetés után Palcsó Attila, a helyi egyházközség lelkipásztora köszöntötte a közgyűlés részvevőit, majd Szénási Szilárd esperes megnyitotta a programban meghirdetett presbiteri konferenciát. Jelen alkalommal Kassai Gyula, a Barsi Református Egyházmegye esperese, lévai lelkipásztor tartott érdekes előadást a presbitériumnak, a gyülekezetek megmaradásában betöltött szerepéről. A témára a barsi egyházmegye jelenén keresztül világított rá, az „Aki az eke szarvára teszi kezét” című előadásában, bizonyságtételében. Bevezetőjében elmondta, hogy a gyülekezeti szolgálat terén az egész közösséget be kell vonni a feladatok megoldásába. A hallgatóság megtudta, hogy ő maga a Bodrogközből származik, ahol a magyar reformátusok tömbben élnek, akár a komáromi egyházmegye területén. Kassai Gyula és hitvestársa a több, mint két évtizedes lelkészi szolgálat alatt szembe kellett nézzen a magyarság megfogyatkozásának, asszimilálódásának tényével. Külön hangsúlyozta, hogy a szolgálatot szívvel-lélekkel kell végezni, nem szabad elkényelmesedni! Nagyon fontos az adott közösség múltjának, helyzetének megértése, és a szolgálatot is ehhez kell igazítani. Hangsúlyozta, hogy „számunkra a gondviselő Isten a fő, Ő a centrum! Ha ezt tudatosítjuk, és ilyen a mi hitünk, akkor ellen tudunk állni mindenféle kísértésnek, annak a húzó erőnek, amely bennünket beszippantana és kivonna a közösségből, a magyarságból a reformátusságból, és elszakítana a gyökerektől.”  Ez a családokra is érvényes. Jó, ha a fiatal arra törekszik a párválasztáskor, hogy magyar és református társat válaszon magának, mert ez egy külön erőforrást jelent számára. De nem biztos, hogy ezt mindenki felismeri. Ez a helyzet különösen azokra a közösségekre jellemző, ahol az elmúlt évtizedek társadalmi és politikai hatásai eredményeként napjainkban a magyarság már csak 20-25 százalékban van jelen. Ezek olyan közösségek, ahol ötven, negyven évvel ezelőtt fordított volt a helyzet! Példaként megemlítette, hogy  a múltban sokkal több magyar, több református élt Komárom- és Bars megyében, mint napjainkban. Törekedni kell a magyarság, a magyar reformátusság megőrzésére. Tudatosan kell odafigyelni arra, hogy a szolgálatok magyar nyelven történjenek! De a társadalomnak is, az egyházunkban lévő szlovák gyülekezeteknek mutassunk példát, hogy „ott, ahol szükséges, hogyan lehet megélni az egymás melletti kétnyelvűséget.A feladatok hiánya, munkára való igénytelenség, anyagi jólét könnyen vezet a gyülekezeti élet, az együtt gondolkodás felbomlásához. A presbitérium munkája sok helyen kimerült a szavazásban, a döntések meghozásában. Mára megértették, hogy a szolgálatot meg lehet osztani, el lehet végezni. A presbitérium feladata nemcsak a döntéshozatal, a szavazás. Be lehet, sőt be kell vonni a presbitérium tagjait a templomi, gyülekezeti szolgálatokba, közösségi munkákba. Megemlítette, hogy szórványban egy csoport van, és abban kell dolgozni. A barsi egyházmegye negyvenhat gyülekezetében ötezer református él. A gyülekezetek többsége kis – negyven-hatvan fős – lélekszámú, és csak nyolc gyülekezet lélekszáma haladja meg a százötvenet. DE! Ahol Isten jelen van, ott mindig megjelenik, megjelentetik az EGY, az EGÉSZ, az ÖRÖKKÉVALÓ. Szem előtt kell tartani, hogy egyek vagyunk, és hogy megéljük reformátusságunkat. „A kisebbségi sorsot azáltal tudjuk legyőzni, hogy tömbben gondolkodunk!” - hangsúlyozta az esperes, majd arra is rámutatott, hogy a – húsz-harminc fős – kis közösségekben évtizedek telnek el, míg sor kerül egy-egy keresztelőre, vagy karácsonykor, anyák napi  műsorra, vagy egyéb egyházi rendezvényre. A sok kis gyülekezetben a lelkipásztor nem tud állandóan jelen lenni. Ilyen közösségekben a feladatok elvégzése a presbiterekre hárul. A feladatokat és szolgálatokat meg kell osztani és a presbiterek, a szolgálattévők végzik maguk feladatát ott, ahová őket Isten állította.Az esperes két főcsoportra osztotta, és hat pontban foglalta össze az egyházi szolgálat lényegét. Az Egyetemes (Egyházi) szolgálat csoportjába tartozik a Küldetés és feladat, a Közösség, a Tradíció. Az ún. Speciális (személyhez szóló, egyházmegyénként változó) szolgálat csoportját a Szemlélet, a Szervezet, a Társadalmi szerepváltás tartozik. A társadalomban élő kisebbségként a feladatunk Isten országának szolgálata. A felekezetek közti viszony kapcsán is kisebbségben van a református közösség, a katolikus közösséggel szemben. Mi magyarként is kisebbségben élünk, és a nyelvi szempontoknak is meg kell felelnünk. Sajnos a társadalmi szerepváltás elkerülhetetlen.

Egyházmegyei szinten is megtapasztaljuk gyülekezeteink fogyatkozását, akkor is, ha tömbben élünk. Történelmen beül, egyházon, sok helyen családon belül is meg kell éljük a kisebbségi sorsot. Pl. a szórványban nem egy olyan család van, ahol családon belül kell konfrontálódni (magyar-szlovák kapcsolatok). Ilyenkor erősítenünk kell egymást, nem szabad feladni hitünket és nyelvünket. Öt évvel ezelőtt a barsi egyházmegyére kidolgoztak egy ún. HONI – Hit, Oktatás, Nemzet, Ingatlanok – elnevezésű cselekvési tervet, miszerint az egyházi teendők az említett négy területen oszlanak szét. A cél az volt, hogy a legkisebb gyülekezet is érezze, hogy egy nagy egészhez tartozik, és azóta az ott összefoglaltak szerint végzik a szolgálatot. Fontos megélni, hogy mi egy egység vagyunk, és mindenki ott végezze szolgálatát, ahová Isten állította, és e tekintetben egészen a reformációig kell visszamennünk. Kálvin János úgy fogalmazta meg, hogy keresztyén hit középpontjában az istentisztelet áll. Az esperes a helyi templom belső elrendezésén keresztül mutatott rá, hogy mint itt is, a legtöbb közösségben a szószék a hajó közepén helyezkedik el, ezáltal a gyülekezeti tagok Isten igéjére, és egymásra is tudnak figyelni, miközben a gyülekezet önmagát látja! Ekkor egymás megsegítésére is indít bennünket Isten igéjének hirdetése, hallgatása és megélése. A szolgálatot úgy végezzük, hogy az egymást erősítő legyen, hogy közösségben tudjunk gondolkodni.

Bizonyságtétele végén pedig Kassai Gyula felolvasta a felvidéki presbiterek számára megfogalmazott hitvallását: „A Főre figyelek, aki lehívott és megerősített, ezért szolgálatom nem lehet töredékes, még ha körülöttem minden töredékes is, az egész része vagyok, így a szolgálatom is egész kell, hogy legyen. Mert Ő felkent az őrálló szerepre, áldozatot hozott értem és magamtól ezt várom. Magyar reformátusként egész családommal hálából Istent szolgálom, mert nekem a szolgálat jutalom, kiváltság és öröm, nem kötelességből teszem, hanem, mert tartozom Istennek, családomnak, egyházamnak, hazámnak, naponta számot adni életemről, hitemről hisz Krisztus megváltott.”

A barsi egyházmegye címerének képével ért véget az lebilincselő előadás, végezetül az esperes Isten áldását kérte minden szolgálattevő életére abban a reményben, hogy egy egyház tagjai vagyunk, közös a szolgálatunk és céljaink is azok….. 

Szöveg és kép: Fritz Beke Éva