„Gyönyörködni az Úrban, gyönyörködni egymásban!“ - szeretvendégség az ige mellett Léván

2013. március 20., szerda

Száztányéros kocsonya címmel farsangi szeretetvendégséget tartottak a Lévai Református Egyházközségben a helyi lelkipásztorok kezdeményezésére. Több mint százhúsz tál kocsonya készült erre az alkalomra. A vadas pörkölt, sütemény és más finomságok mellett a lelki táplálék sem hiányzott.

„Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben.” (Zsolt 104,31) – A zsoltáros szavaival és Kassai Gyula lelkipásztor igeszolgálatával vette kezdetét a lévai gyülekezetben a január 12-én megtartott, „Száztányéros kocsonya" – címet viselő szeretetvendégség. A gyülekezet lelkész házaspárának - Kassai Gyula és Kassainé Mártha Tímea - a vezetésével és irányításával megszervezett „farsangi" összejövetelen a kocsonya mellett vadas pörkölt, sütemény és más finomságok vártak a vendégekre.

„Az alkalom mottójaként „Gyönyörködni az Úrban, gyönyörködni egymásban!" mondatot választottuk, amely magában hordozta az esemény varázsát. A hitvalló, református és a magyar ember sosem borúlátó. Ennek adtuk tanúbizonyságát azzal, hogy egy családként ültünk le a terített asztalhoz, helyiek és környékbeliek egyaránt. Beszélgetni, örvendezni, szórakozni. Helyet kapott a beszéd mellett a hegedű hangja és az ének is. Az örvendetes délután kifejezte azt, hogy jó nekünk együtt lenni az Isten házában és mindenütt, ahol megtapasztaljuk a közösség szeretetét és összetartó erejét.

Köszönjük a lelkész házaspárnak a kifogyhatatlan újabb és újabb ötletét, amely nélkül nem kerülhetett volna megrendezésre ez a kellemes találkozó" – számolt be az eseményről Bokros Rózsa lévai presbiter.

A több mint százhúsz tál kocsonya már az előző nap, a pörkölt pedig a rendezvény napján készült el. A finom lévai (az egyházközség saját pincéjéből) és újbarsi borokkal együtt felejthetetlen gasztronómiai élményekkel gazdagodhattak a vendégek. A gyülekezet tagjai által készített ízletes kocsonya és a pörkölt mellett a nagyölvedi Nagy Csomor család adott színvonalas zenei programot, de lehetőség nyílt a beszélgetésekre és az együttgondolkodásra is. A közel nyolcvan résztvevővel zajló rendezvénynek a Czeglédi Péter Református Gimnázium adott otthont.

események továbbiak →