Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda

Felvidékünkön az egyetlen olyan református iskola, melynek óvodája is van. A helyi gyülekezet 1999-ben indította el az iskolát, majd 2002-ben óvodával bővítette, és kínál már három éves kortól a környék református magyarságának keresztyén oktatást.

Fenntartó:  Érsekkétyi Református Egyházközség
Vezető lelkész:  Mgr. Fülöp Sándor
Igazgató:  Stefankó Alexandra
Óvodavezető:  Eredős Krisztína
Cím:  935 64 Keť 218
Telefon:  +421-36-7737126
E-mail:  ketysuli@zsket.edu.sk
Honlap:  http://zsket.edu.sk

Iskolánk a Barsi egyházmegye, a Lévai járás déli községében, Érsekkétyen található.

1999-ben az érsekkétyi református gyülekezet újraindította a református oktatást a faluban. 2002-ben az óvoda szülői közössége az óvodát is egyházi óvodává kérte. A két intézmény 2003-ban egyesült.

   

A felvidéki óvodák között ez az egyedüli református óvoda. A községben is egyedüli az intézmény, így természetes, hogy felvállaltuk a katolikus gyermekek oktatását, nevelését is, biztosítva számukra a felekezetük szerinti hitoktatást. Összevont csoportokban dolgozunk, de tényként kell említenünk, hogy ez a gyermekek jellemét erősíti, hiszen a nagyobbak segítenek a kisebbeknek, az ügyesebbek a gyengébbeknek.

Az intézményben évente mintegy 50 iskolás tanul elsőtől kilencedik osztályig, az óvodában általában 15 – 20 kisgyereket nevelünk.

   

Feladatunk:
- A Szentírás alapján keresztyén nevelésben részesíteni a gyermekeket.
- A szeretet, a tolerancia, a segítőkészség és más pozitív jellemvonások fejlesztése.
- Korszerű ismeretek szerzése a tantervi előírásoknak megfelelően.
- A sokoldalúság elősegítése.
- Az anyanyelvi kultúra ápolása, a történelem alapos megismerése, identitástudat erősítése.

Intézményünket sok tehetséges gyermek látogatja. Kiváló szavalóink, énekeseink, néptáncosaink, ügyes rajzolóink, jó futbalistáink vannak. Ezeket a tanulókat felkészítjük a versenyekre, ahol figyelemreméltó eredményeket érnek el. A gyengébb tanulókkal felzárkóztató feladatokat végzünk, hogy az iskola befejezését és a továbbtanulás lehetőségét elősegítsük.

A felvidéki óvodák között a miénk az egyedüli református óvoda. A községben is egyedüli az intézmény, így természetes, hogy felvállaltuk a katolikus gyermekek oktatását, nevelését is, biztosítva számukra a felekezetük szerinti hitoktatást. Összevont csoportokban dolgozunk, de tényként kell említenünk, hogy ez a gyermekek jellemét erősíti, hiszen a nagyobbak segítenek a kisebbeknek, az ügyesebbek a gyengébbeknek.

   

Az óvoda célkitűzései:
- Az anyanyelv fejlesztése.
- Bibliai történetek és az alapvető imádságok megismerése.
- Különféle szociális környezetből jött gyermekek közötti különbség kiegyenlítése.
- Az 5 – 6 éves gyermekek felkészítése az iskolakezdésre.
- Családokkal való együttműködés, közösség kialakítása.

   

Egyedül Istené a dicsőség – valljuk, de azt is tudjuk, hogy a Tőle kapott talentumokat nem szabad véka alá rejtenünk. Erősségeink közé tartozik, hogy kitűnő szavalóink, jó hangú énekeseink, ügyes rajzosaink és kiváló focistáink vannak, ezen kívül a kétkezi munkát sem vetik meg, hiszen szívesen ápolják az iskola és az óvoda körüli kiskertet, öntözik a virágokat, ezáltal kellemessé teszik környezetünket.

A tanulás-tanítás mellett gondolunk a figyelmes, okos, értékes szórakozásra is. Járunk színházba, moziba, múzeumba, de intézményünkben is fogadunk előadókat. Felvételünkön éppen egy bábelőadás közönsége vagyunk.

Áldást, békességet!

események továbbiak →