Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei

2013. március 20., szerda

A Gyűjtemények küldetése a szlovákiai reformátusságra vonatkozó dokumentumok, könyvek, levéltári, tárgyi és egyéb emlékek rendszeres és módszeres dokumentálása, gyűjtése, megőrzése, szakmai feldolgozása és hozzáférhetővé tétele. 

Igazgató: Dr. B. Kovács István 
Cím: 979 01 Rimavská Sobota, Daxnerova 36
Telefon: +421-905-846618 
E-mail:  
Honlap:  

Hitünk megélésének van egy belső, lelki síkja, és egy külső, azon keretek, amelyek közt, testvéreinkkel együtt, közösségben teszünk vallást a mi hitünkről. Különösen ez utóbbinak számos tárgyiasult emléke van. Építmények, liturgiai tárgyak, dokumentumok nyomtatott szóban, valamint képben, fotón, filmen rögzített pillanatok, alkalmak.

Más felekezetekhez hasonlóan református egyházunk is mindenkor nagy súlyt fektetett arra, hogy feltárja, megőrizze és bemutassa azokat az emlékeket, amelyek múltját és tevékenységét képviselik. Magyarország református egyházkerületei mindegyikének megvolt és megvan a maga Gyűjteménye. A Tiszáninneninek Sárospatakon, a Dunántúlinak Pápán, a Dunamellékinek Budapesten, a Tiszántúlinak pedig Debrecenben.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei, egykori és meglévő intézményei is rendkívül gazdag, muzeális, levéltári és könyvtári anyagot halmoztak fel az idők folyamán, amely nem csupán a református egyház, de a magyarság és szlovákság egésze számára, sőt esetenként európai szempontból is jelentős értéknek számít. Mindannyiunk felelőssége, hogy ezt az örökséget megőrizzük, megismertessük vele egyházunk tagjait és minden jó szándékú érdeklődőt. A számbavétel sürgető, ám kétségtelenül hosszú távúnak ígérkező feladat.

Gyülekezeteink lelkészei, gondnokai, egyetemes egyházunk különböző szintű vezetői és más felelős személyek nem kevés erőfeszítést tettek ennek a felbecsülhetetlen értékű örökségnek a megőrzése érdekében. Gyakorta nem rajtuk múlt, hogy – különösen az elmúlt évszázadban – annyi kár, pusztulás érte ezt az emlékanyagot. A helyzet azonban egyáltalán nem mondható megnyugtatónak. Számos esetben tapasztalható a gondatlanság, esetenként a hanyagság is. Ma is van példa – olykor a jó szándék ellenére is – a szakszerűtlen kezelésre, a nyilvántartás és elhelyezés hiányosságaira. A fentebbi feladatok sem végezhetők megfelelő ismeretek, útmutatás nélkül.

Ezek a meggondolások vezették egyetemes egyházunkat, amikor a Tudományos Gyűjtemények létesítéséről határozott.
A Gyűjtemények célkitűzéseiben és szervezeti felépítésében is alapvetően a magyarországi testvér egyházkerületek említett intézményeinek a tapasztalataira támaszkodik.

Az intézmény székhelye, Rimaszombatban, ebben a nagy református múlttal és hagyományokkal rendelkező városban van. Rimaszombat a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően püspöki székhely, ahol Pálóczi Czinke István, Péter Mihály, Varga Imre, majd Erdélyi Géza viselt püspöki tisztséget.

Az intézményről szóló törvény négy szervezeti egységgel számol: a) múzeum; b) levéltár; c) könyvtár; d) egyedi alapok.
A múzeumi résznek feladata mindazon tárgyi emlékek gyűjtése, megőrzése és bemutatása, amelyek egyházunk múltját jelenítik meg. A levéltár egyben az egyetemes egyház levéltárának a feladatait is hivatott betölteni. A könyvtár két részből állna: egy történeti- és egy modern könyvtári részből, amely egyben közkönyvtári feladatot is hivatott ellátni. Az egyedi alapokban olyan hagyatékok nyernének elhelyezést, amelyeknek tematikai megbontása nem kívánatos.

A gyűjtőtevékenységet a raktárhiány korlátozza.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy akárcsak az említett magyarországi egyházkerületi intézmények, a Gyűjtemények is szoros kapcsolatban áll egy református oktatási intézménnyel. Ismert, hogy éppen Rimaszombatban nyílt meg a kommunista rendszer bukása után a Felvidék első magyar nyelvű református középiskolája, a Tompa Mihály Református Gimnázium. Az utóbbi előzményei a reformáció korába nyúlnak vissza. Miután egyesült a Kishonti Evangélikus Esperesség osgyáni gimnáziumával, 1853-ban létrejött az Egyesült Protestáns Gimnázium (EPG), a maga nemében egyedüliként Magyarországon. (Ennek okán, de más meggondolások miatt is, a Gyűjtemények figyelme kiterjed az egyetemes protestantizmus hagyományainak dokumentálására és bemutatására is.) Az EPG a 20. századra a Felvidék egyetlen (részben) református középiskolája volt. Rendkívül gazdag gyűjteményeinek a sorsa 1945 után a szétszóratás lett. Egyes részei ma a Gömör-Kishonti Múzeumban, a Tompa Mihály Alapiskolában és más állami intézményekben, illetve magántulajdonban találhatók. Feladatunknak tartjuk ezek dokumentálását, helyzetük megnyugtató rendezését és egy egyetemes iskolatörténeti gyűjtemény kialakítását is.

Az Úr áldása nélkül hiába az igyekezet. Megértjük testvéreink féltő aggodalmát, amely alapvetően az ateista, totalitárius rendszer oly sokszor és keserűen megtapasztalt túlkapásaiban gyökerezik. Szeretettel kérjük gyülekezeteink bizalmát. Biztatjuk őket, hogy keressenek fel bennünket kérdéseikkel, amelyek a birtokukban lévő muzeális, levéltári és könyvtári anyag kezelésével, nyilvántartásával és elhelyezésével, illetőleg megőrzésével kapcsolatosak.

Kiállítások:
2009. október 31-én, a Kálvin-év keretében nyílt meg az első állandó kiállítás, amely a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház történetét, illetve a felvidéki református múltat mutatja be. Ennek kiegészített változata 2012-ben készült el.
Állandó jellegű a Rimaszombatban, a Ferenczy-kriptában látható „Ferenczy István és Rimaszombat" (2009) c. kiállítás is.
Részt vállaltunk a Magyar Kultúra Múzeuma állandó pozsonyi
kiállításának az előkészítéséből, ahol Egyházunk is képviselve van.
Időszaki kiállításaink közül kiemelendők:
1. Az Egyesült Protestáns Gimnázium megalakulásának 150. évfordulója alkalmából (2003) készült kiállítás.
2. Közös kincsünk, Pósa Lajos (2011)
3. A megtestesült szeretet. A Beretkei Árvaház (2011)
4. Kontrasztok (2013 – vendégkiállítás)

Kutatás, dokumentálás, publikációs tevékenység:
A gyűjteményi igazgató rendszeres résztvevője a Doktorok Collégiuma éves konferenciájának.
R. Kovács Attila jóvoltából megtörtént a gömöri református gyülekezetek javainak a fotodokumentációja.
Iskola a nyelvhatáron (2003). A kötet az Egyesült Protestáns Gimnázium megalakulásának 150. évfordulója alkalmából készült.
Megtestesült szeretet (2011). A kiadvány a beretkei árvaház történetét mutatja be, szerzője Galo Vilmos.
Az abaúji egyházmegye III. kötetétől kezdve az intézmény gondozásában folynak a Magyar Református Egyház Javainak Tára c. sorozat szerkesztői munkálatai.

A tudományos gyűjtemányek működését támogatja:

események továbbiak →