Tanítványképző Akadémia - Ahol tanítványokat képeznek

2018. március 09., péntek

A  Fiatal Reformátusok Szövetségének Abaúj-Zempléni Területi Egysége  Tanítványképző Akadémiát szervezett Kassán, a  Magyar Református Központban. A februári volt a második képzés, az elsőre még az elmúlt év novemberében került sor. A Tanítványképző Akadémia céljáról, a képzés fontosságáról Kiss Miklóssal, a Fiatal Reformátusok Szövetségének elnökével beszélgetünk.

- Miért kell tanítványokat képezni?
- Maga az Úr Jézus mondta, hogy elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket. Ifjúsági szervezetként egyik fontos - célunk egyrészt a gyermekek és fiatalok közötti szolgálat, másrészt megteremteni annak a lehetőségét és hátterét, hogy a szolgálókat felkészítsük és folyamatosan képezzük. Most újra hangsúlyossá vált, hogy jobban odafigyeljünk a munkatársaink felkészítésére, az elcsendesedésre, az együttgondolkodásra és tervezésre. Úgy tapasztalom, hogy már érik ennek a gyümölcse.
- Jézus, amikor elkezdte működését, akkor ő is tanítványokat választott maga mellé, először tizenketten voltak, akik a közvetlen munkatársi körbe tartoztak, bár a későbbiek során bővült ez a kör. Ma kik lehetnek tanítványok? Azok, akik elhívást éreznek Krisztus szolgálatában állni, vagy azok, akik részt vesznek egy Tanítványképző Akadémián? Vagy ennek a kettőnek összhangban kell lenni egymással, illetve hogyan is működik ez a gyakorlatban?
- Ha a két opció közül kellene választanom azt mondanám, természetesen azok, akiket Jézus elhívott erre a szolgálatra, vagyis nemcsak azok lehetnek tanítványok, akik részt vesznek egy Firesz és Exodus által szervezett alkalmon, tanítványképzőn. De nem ez a feltétel. Ez inkább egy lehetőség, segítség, hogy az az eszköz- és tudástár, amivel egy gyermek- és ifjúsági munkás rendelkezik, az bővüljön.
- Elsősorban fiatalokat képeznek a szolgálatra, vagyis nekik hirdették meg a Tanítványképző Akadémiát?  Ugyanakkor fontos az is, hogy hitben járók legyenek és indíttatást érezzenek erre a szolgálatra?
- Jézus elhívása nélkül nem is beszélhetünk szolgálatról, hiszen akkor kit és miért is szolgálunk, illetve mi az, ami indít bennünket erre a feladatra. Inkább az a hangsúlyos, hogy aki ebben az elhívásában megerősítést kap, az komolyan vegye annak megélését, megvalósítását a mindennapokban. A tanítványság azonban nemcsak rendezvényekről vagy annak megszervezéséről szól, hanem ez egyfajta életforma is, hasonlóan azokhoz a tanítványokhoz, akik Jézussal, a Mesterükkel napi életközösségben voltak.
- A képzést az Exodus ifjúsági misszió igazgatója és magyarországi munkatársa, Bogyó András tartotta. Miért rájuk esett a választás?
- Ismeretségünk egy jóval korábbi időre nyúlik vissza. Az ifjúsági munka kapcsán több közös fórumon is találkoztunk, beszélgettünk. Láttuk azt, hogy nagyon hasznos az általa bemutatott program a fiatalokkal foglalkozó ifjúsági munkásoknak. Ez egy húsz éves, Észak-Írországból induló szervezetnek, az Exodusnak a programja, amely céltudatosan arra fókuszál, hogy nemcsak az egyházhoz közeli fiatalokat érje el, hanem elsősorban azokat, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs gyülekezettel. Őket akarják megszólítani és végig vezetni egy felkészítő, több hetes sorozaton, amelynek a végére egy olyan szolgálati területet biztosítanak valahol a világban, ahol a tanultakat kamatoztathatják. Nekem nagyon tetszett ez a program, s elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi az, ami ebből átültethető ebbe a régióba. A hosszú hétvégés programot kicsit leszűkítettük egy-másfél naposra, ami reálisabb, s amit a fiatalok könnyebben el tudnak vállalni. Szeretnénk, ha a tanultak alkalmazására volna mód a nyár folyamán, egyelőre úgy néz ki, hogy lesz erre lehetőség.
- Hogyan lehet a fiatalokat rávezetni arra, hogy tanítványokká váljanak? Milyen előadásokkal, aktivitásokkal?  Milyen lépcsőfokai vannak a tanítványságnak?
- A kérdés kulcsszava a lépcsőfokok. A képzésanyag, amit az Exodus átad nekünk, az pontosan arról szól, hogy a tanítvánnyá válásnak, a növekedési folyamatnak vannak fokozatai. Valaki felfedező, érdeklődő az Ige irányába és Isten dolgai felől kérdéseket tesz fel válaszokat várva azokra. Majd el kezdi megélni az Igéből tanultakat, ami folytatódik a szolgálatot vállalásával, – ami nemcsak asztaltologatással és székek rendezésével jár, bár ez is fontos  – hanem bizonyságot tesz hitéről és lelki szolgálatot vállal, végül pedig ő maga is - a hit- és tudásbeli növekedésnek köszönhetően – alkalmassá válik tanítványok képzésére.  Ez lenne a cél, hogy megsokszorozódjon a tanítványképzés: a korábbi tanítványok is tanítványképzők legyenek. Jézus is ezt bízta az első tanítványokra és ennek köszönhető, hogy ma itt vagyunk, halljuk az evangéliumot, ismerjük az Urat és szolgálhatjuk őt. 
- Tervezik-e már a folytatását a Tanítványképző Akadémiának, illetve gondolkodnak-e más helyszínben is?- Már egyeztetünk Bogyó Andrással, hogy milyen formában lehetne folytatni az akadémiát, de még nem tudok konkrétumokkal szolgálni. Viszont mindenképpen tervezzük, hogy azoknak a fiataloknak, akik már elvégezték az akadémiát, vagy akik még csak most szeretnének ebbe bekapcsolódni, számukra is biztosítsuk a fejlődésnek, a képzésnek, a növekedésnek a lehetőségét. A képzés végén pedig oklevelet is kapnának azok, akik elvégzik az akadémiát.

A következő Tanítványképző Akadémiára 2018. április 26-án és 27-én kerül sor Kassán.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →