2025. január 5., vasárnap

2025. január 05., címkék:

5Móz 3 és Lk 2,1–20 (ÚSZ) „Nem volt számukra hely" (7). „Jézus Krisztus, szép fényes hajnal" (RÉ21 658) – így kezdődik egy énekünk. Van, amikor nagyon várjuk már, hogy elérkezzen a várva várt nap, és van, amikor egyáltalán nem várjuk a holnapot. De a hajnal nem tőlünk függően érkezik vagy nem érkezik. Jön és kész. Az Úr Jézus is eljött, amikor ő azt jónak látta, és ahová ő azt jónak látta. És ma is jön, sőt: itt van akkor is, ha ennek a világnak ezt tetszik, vagy nem; ha odafigyel rá, vagy inkább behunyja a szemét; ha kinyitja vagy becsukja előtte az ajtaját. Mi ne csukjuk be a szemünket, ne csukjuk be a szívünket, ne zárjuk ki őt az életünkből, hanem adjunk neki helyet az időnkben, a mondatainkban, a terveinkben és döntéseinkben! Engedjük meg neki, hogy hadd foglalja el az őt megillető helyet az életünkben! Láthatóan és a körülöttünk élők számára is nyilvánvalóan. Fohász: Köszönöm, Uram, hogy nem én döntöm el, hogy jelen vagy-e ebben a világban, hanem egyedül Te. És az a Te akaratod, hogy az ember el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16), ezért jöttél és váltottál meg minket. Köszönöm, hogy az én szívem ajtaján is kopogtatsz, Uram, Jézus. Teljesen kitárhatom előtted életemet. Segíts, hogy nyitva maradjon! Ámen.

2025. január 4., szombat

2025. január 04., címkék:

5Móz 2,26–37 és Lk 1,57–80 (ÚSZ) „Vele együtt örültek" (58). Együtt örülni a másikkal, vagy örülni a másiknak... A másik ember sikerének, a másik ember eredményeinek, gazdagságának, a másik ember örömének. Nem is olyan könnyű ez: szívből örülni és hálát adni Istennek. Halljuk meg, hogy ma arra kér minket az Úr, hogy ha felfedezünk akár egy csepp irigységet, féltékenységet, keserűséget a szívünkben, mert a szomszédunk, barátunk, házastársunk, testvérünk, munka- vagy iskolatársunk Isten kegyelmében, irgalmában és áldásában részesült, akkor azt vessük ki magunkból. Örüljünk az örülőkkel, mert csak így lesz igazán hálás és örvendező életünk. Sőt áldjuk és magasztaljuk Istent mindazokért a jó dolgokért, amelyeket másoknak, a mellettünk élőnek, a környezetünknek megadott. Fohász: Uram! Keserűség van a szívemben, de ha jobban megvizsgálom, akkor látom, hogy az irigység és a féltékenység miatt. Köszönöm, hogy jöhetek Hozzád, és kérhetlek, hogy segíts megszabadulni ezektől, hogy örvendező életem lehessen. Magasztallak, Uram, mindazért a testi és lelki jóért, amelyet a környezetemben élő embereknek adtál és adni fogsz. Ámen.

2025. január 3., péntek

2025. január 03., címkék:

5Móz 2,1–25 és Lk 1,39–56 (ÚSZ) „Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki" (45). Boldogság és hit egy mondaton belül. Ki gondolta volna, hogy a kettő összefügg? Igaz? Mi annyi mindentől várjuk a boldogságunkat... Anyagi javak, párkapcsolat, gyermekáldás, egészség, siker, karrier. Annyiféle helyen keressük, kutatjuk. Tisztes és erkölcstelen helyen is. Pedig a boldogságunk, lám nem attól függ, hogy mink és mennyink van, vagy milyen jó dolog történt velünk, milyen szerencse ért minket. Nem! Az igazi,
oly hőn vágyott boldogság nem a külső tényezőktől függ, amelyek állandóan változnak, hanem Istentől, aki tegnap ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8). Az Istenbe vetett hittől. Az ő nekünk adott csodálatosabbnál csodálatosabb ígéreteihez való viszonyunktól. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy mi vajon hogyan állunk ezen a téren! Fohász: Csodálatosabbnál csodálatosabb ígéreteiddel van tele a Szentírás, Uram, Istenem, amelyekkel minden körülmények között boldoggá, bizakodóvá, reményteljessé tudod tenni a szívemet. Köszönöm, Neked, Uram, hogy ismerhetem ezeket az ígéreteidet, amelyek nemcsak erre földi létre, de az örök életre is érvényesek. Ámen.

2025. január 2., csütörtök

2025. január 02., címkék:

5Móz 1,34–46 és Lk 1,26–38 (ÚSZ) „Történjék velem a te beszéded szerint" (38)! Micsoda bátorság! Mi vajon tudunk-e ilyen bátrak lenni, mint ez a fiatal lány volt? Nem a magunk vágyait hajszolni, nem a magunk álmait kergetni, nem a magunk kívánságait sorolni, és annak teljesüléséért imádkozni. Hanem átadni a kormánykereket Isten kezébe, és azt mondani, hogy ne úgy legyen, Uram, ahogy én elképzelem, ahogy én azt jónak látom, ahogy én azt szeretném, hanem legyen meg a te akaratod. Történjék velem, az én életemben is minden úgy, ahogyan te akarod! Adja az Úr, hogy ma is és minden napon keressük, kérjük el az Úr Isten tervét, akaratát, és tudjunk ilyen bátor keresztyénként neki engedelmeskedve élni, viselkedni. Fohász: Istenem, arra kérlek, hogy adj nekem bátor szívet, amely kész mindent letenni a Te kezedbe, és mindent Tőled fogad el, még ha nehéznek, még ha félelmetesnek, még ha kínosnak, vagy elviselhetetlennek is tűnik sokszor. Kérlek, adj erőt nekem egész életemet a Te igédhez igazítani. Ámen.

2025. január 1., szerda

2025. január 01., címkék:

2025. január 1., szerda
5 Mózes 1,1–33 és Lukács 1,1–25 (ÚSZ) „Akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének" (2). Istennek kezdettől fogva gondja van arra, hogy üzenetét, szavát eljuttassa hozzánk. Ma nehezebb dolga van, mint a paradicsomban, amikor szemtőlszembe álltunk vele. Bár a bűn miatt messzire szakadtunk, és ez a kommunikációs kapcsolat tönkrement, ez még nem vette el Isten kedvét. Szólt „sokszor és sokféleképpen" (Zsid 1,1): ősatyákon, prófétákon keresztül, de legtökéletesebben az ő Fiában, Jézus Krisztusban szólított meg minket. Sokan tanúi, szemtanúi voltak ennek, de ez már több mint kétezer éve történt. Mi a helyzet velünk? Istennek mind a mai napig, így az új évben is gondja lesz arra, hogy igéje, szava, üzenete eljusson hozzánk, és nemcsak az ő igéjét, történeteit, tanításait számunkra megőrző Biblián vagy igehirdetéseken keresztül, hanem neki arra is gondja van, hogy mindez a szívünk mélyéig jusson a Szentlélek által. Fohász: Uram, Istenem, köszönöm, hogy Neked gondod van arra, hogy üzeneted személyesen eljusson hozzám. Köszönöm, hogy amit Krisztusban hoztál és elvégeztél kétezer évvel ezelőtt egy tőlünk távoli földrészen, az ma, 2025-ben is elérhető, megismerhető, és az én életemben is aktuális: élő és ható. Kérlek, adj nekem nyitott szívet igéd befogadására. Ámen.

Gyászjelentés – „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1)

2024. december 31., címkék:

Szomorú szívvel, de az Úr Isten megváltó kegyelmébe és a Krisztus által nekünk ajándékozott örök életbe vetett reménységgel tudatjuk, hogy 2024. december 31-én, életének 41. esztendéjében visszaadta lelkét teremtőjének Agócs született Galgóczy Tímea, a Balogiványi-Radnóti Társult Református Egyházközség lelkipásztora.

Pályázat

2024. december 30., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának igazgatótanácsa – összhangban egyházunk 2/2022-es, a SZRKE szeretetszolgálatáról szóló törvény 8. §-a (2) bekezdésével – pályázatot ír ki a Diakóniai Központ igazgatói tisztének betöltésére.

Letetted kincseidet Jézus elé?

2024. december 26., címkék:

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. ”

Credo ut intelligam – És láss csodát!

2024. december 25., címkék:

Egyetemista koromban hallottam egy történetet egy hippiről. (Ők voltak a múlt század hatvanas éveinek „lázadó nemzedéke”.) Az utcán énekelt, és hangosan dicsőítette az Istent, mert milyen nagy csodát tett, amikor Mózes és a nép előtt kettéválasztotta a Vörös-tengert, s a fáraó elől menekülő választott nép szárazon kelt át az útjában álló tengeren.

Szent Család rendel!

2024. december 24., címkék:

Néhány éve egy plakát azt hirdette, hogy „Mária és József házhoz jön!” A falragasz ígért még szépeket: családi hangulat megteremtését, meghitt, őszinte beszélgetést, halk karácsonyi zenét meg azt is, hogy a vacsora elfogyasztása után Mária lefekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust. Közben József garantáltan sír.

Adventus Domini

2024. december 24., címkék:

Az advent és a karácsony a legszebb ünnep az év során. Nemcsak a keresztyének várják, hanem a keresztyén hittől eltávolodott társadalom többsége is. Akik igazán várják, másképp tekintenek az ünnepre, mint azok, akik az üzletet keresik benne.

Nyugalmazott lelkipásztorok és lelkészözvegyek találkozója

2024. december 23., címkék:

Advent a várakozás ideje – hangzik el gyakran e megállapítás ezekben a napokban. Várjuk az ünnepet, várja lelkünk az Urat, várjuk a vele való találkozást és készítjük is erre magunkat. Várakozásunkat fokozza, ha közösen készülünk az ünnepre, szeretteinkkel, barátainkkal, a gyülekezetünkkel, számunkra fontos hittestvérekkel.

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 25-ei ajánlata

2024. december 20., címkék:

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Ne féljetek, mert megszületett az üdvözítő. A karácsonyi örömüzenet Sebők János lelkipásztortól, látogatóban a Fénysugár református óvodában, nem lelkésznek készültek, de Isten mégis erre a hivatásra irányította őket. Lelkészek visszaemlékezései a pályakezdésre.

Több mint negyedszázada Isten szolgálatában

2024. december 20., címkék:

15 évvel ezelőtt alakult meg jókai székhellyel az Emmaus polgári társulás, de a munkatársainak a gyermekek között végzett evangelizációs szolgálata viszont több, mint 25 éves múltat ölel fel. A Pátria rádióban 2024. december 24-én 7.05 órakor Virág Szilviával és Gyurkovics Árpáddal, az Emmaus polgári társulás két koordinátorával beszélget az eltelt időszakról a műsor szerkesztője Iski Ibolya.

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 22-ei ajánlata

2024. december 20., címkék:

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: az aratnivaló sok, a munkás kevés, tizenkét éve tábori lelkészként szolgálni az Urat, Rimaszombatból és Pozsonyból is eltanácsolták, Bátorkeszin viszont harminchat évig szolgált.

Lelkesedéssel szolgáltam az Urat

2024. december 17., címkék:

Negyven évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát Érsekújvárott Nátek Sándor, de nyolc éve már nyugalmazott lelkészként van jelen a református gyülekezet életében. A Bátorkesziről származó lelkipásztor pályafutása Rimaszombatban kezdődött, majd tizenkét éven keresztül pásztorolta a nagyölvedi híveket. Még hetvenen túl is szívesen szolgálta volna még pár évig tovább az érsekújvári gyülekezetet, de az egyházi törvény sajnos ezt nem tette lehetővé. Pedig akkor még úgy érezte, lenne ehhez még elég ereje. S ez igaz még most is, hiszen, ha felkérik, akkor mindig szívesen áll rendelkezésre.

Tompa Mihály a református egyház püspöki hivatalában

2024. december 12., címkék:

Tompa Mihály a felvidéki, azon belül is a gömöri emberek keresztyén önazonosságának nélkülözhetetlen vezéralakja. Életműve pedig az összmagyarság érzésvilágának összefoglaló remeke.

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 8-ai ajánlata

2024. december 06., címkék:

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus meggyógyítja a megszállott némát, hosszú idő után teljesülhetett az álma, hogy a fogvatartottak között szolgálhasson, takarítás advent idején nemcsak a lakásban, hanem a lelkünkben is.

Januártól az egyházközségek is hozzájárulnak a lelkészek fizetéséhez

2024. december 03., címkék:

November 30-án tartotta meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata X. ülésszakának 9., rendkívüli ülését Rimaszombatban, a Csillagházban. Az egynaposra tervezett ülés négy tárgysorozati pontja közül azonban csak kettőt sikerült megtárgyalni. A zsinati képviselők elfogadták a lelkészfenntartási hozzájárulás befizetését rendező törvénymódosítást, és értelmezték a lelkészi szolgálatról szóló 2005/1-es számú törvényt.

Gyászhír

2024. december 01., címkék:

Molnár László, az abarai gyülekezet gondnoka, az Ungi Református Egyházmegye zsinati képviselője 2024. november 30-án visszaadta lelkét Teremtőjének.