Újra Kassán a Pető-módszer
2024. augusztus 21., címkék:A Pető Intézet (Semmelweis Egyetem Pető András Kar) munkatársai 2024. szeptember 2. és 13. között a Magyar Református Központban Kassán konduktív pedagógiai fejlesztést és rehabilitációt folytatnak a mozgássérült gyermekek és felnőttek számára. Az új érdeklődők az mrkkassa@gmail.com email címen jelentkezhetnek.
Isten szeretetét adjuk át a gyerekeknek
2024. augusztus 16., címkék:„Valamikor nagyon sokan vagyunk, máskor, mint most is, ilyen kellemes közepes létszámban. Hatvan-hatvanöt főt számolunk ezen a héten. Ennek oka elsősorban az, hogy ezen az augusztusi első héten több tábor is zajlik a barsi egyházmegyében, így a gyerekek szétoszlottak különböző helyekre. Mi hálásak vagyunk azért, ha nagyon sokan vagyunk, de azért is, ha kevesebben. A lényeg, hogy Isten igéjét szóljuk“ – mondja Révész Csilla lelkész. Az idén 14. alkalommal szerveztek napközi tábort Zselízen.
„Nóé Istennel járt” - Gyülekezeti Napközis Tábor Nemeshodosban
2024. augusztus 15., címkék:Hálát adunk az Úrnak, hogy gyülekezetünkben ismét megvalósulhatott a nyári napközis tábor. Külön öröm volt a számunkra, hogy végre használatba vehettük a gyülekezethez tartozó épület területét. A helyszín, amit mindenki úgy emleget, hogy a „volt magyar iskola épülete”, újra megtelt élettel.
Volt egy álom ...
2024. augusztus 13., címkék:Öt napra táborozó gyerekekkel és lelkes segítőkkel telt meg az öt évvel ezelőtt felszentelt, több feladatot is ellátó oroszkai református templom. Általuk élet sarjadt azon a helyen, amelyet korábban szemét lepett el, s ahová egy szerény, de lehetetlent nem ismerő, életével Istent szolgáló lelkipásztor, Tóth Árpád a kis gyülekezeti közösséget megtartó és megerősítő templomot álmodott meg a faluban élő reformátusok számára.
A Világosság református egyházi műsor 2024. augusztus 11-ei ajánlata
2024. augusztus 09., címkék:A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját, Krizsan Dóbiás Livia most már lévitaként, de Tóth Árpád lelkipásztor halála után azonnal jelentkezett, hogy folytassa a közösen megkezdett szolgálatukat, harmadik alkalommal szerveztek napközi tábort az oroszkai református templomban ezúttal Éld át! Jeruzsálem utcáin címmel, az első nap Jézus szamárcsikón bevonul Jeruzsálembe.
Jézus Krisztus által lehetünk barátok, harcostársak és sorstársak
2024. augusztus 02., címkék:„Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” – az idei ÉlesztŐ résztvevői Keresztelő János nyomán próbálták megérteni, mit is jelent pontosan az, amikor kisebbé válik az „én”, hogy Krisztus tudjon növekedni. Öt nap alatt mindenki hosszú utat járt be, így személyes megtapasztalásokból idén sem volt hiány.
A damaszkuszi úton szembe jön a valóság
2024. július 26., címkék:Ne azért térj meg, mert rettegsz, hogy elkárhozol, hanem azért, mert Atyád, mindennek ellenére visszavár téged! – biztatta ifj. Csomós József az ÉlesztŐ résztvevőit harmadik előadásában, utána pedig Képes Lóránt tett bizonyságot.
Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal
2024. július 26., címkék:Kesztyűbáb emberiség? Kardforgató halász? Az egyház mint Júdás? Izgalmas képek sorjáztak az ÉlesztŐ csütörtök délelőtti előadásán. Ifj. Csomós József ezúttal két definíciót is adott a megszentelődésre a felvidéki református ifjúsági találkozón.
A megszentelődés azzal kezdődik, hogy nem takargatjuk magunkat
2024. július 24., címkék:Mit kezdünk azzal, ha Isten egy nap bekopogtat az ajtókon? Mi fán terem a megszentelődés? Miért szerelmeskednek a reformátusok sötétben? És mi köze ennek a Fiatal Reformátusok Szövetsége idei találkozójának témájához? Kiderül ifj. Csomós József, az ÉlesztŐ szerdai napján elhangzott előadásának összefoglalójából.
Tükröt tart, ablakot tár
2024. július 23., címkék:„A keresztyén élet nemcsak a kegyelem elfogadása, hanem a követés is, amely maga a gyümölcstermő élet” – fogalmazott Horváth Veronika koordinátor a 2024-es ÉlesztŐ nyitóalkalmán. A felvidéki református fiatalok találkozójának ebben az évben Hercegkút ad otthont július 23. és 27. között.
Rendkívüli választás eredménye
2024. július 19., címkék:A Nagymihályi Református Egyházmegye rendkívüli választásával kapcsolatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyetemes Választási Bizottsága közleményét tesszük közzé.
A Világosság református egyházi műsor 2024. július 28-ai ajánlata
2024. július 19., címkék:A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus meggyógyít egy leprást, hogyan vélekednek a dunaszerdahelyi gyülekezeti tábor résztvevői a betegségről, Jézus gyógyításáról és a gyógyultak hálaadásáról, a zsoltárfordítások zenei vonatkozásai.
A Világosság református egyházi műsor 2024. július 14-ei ajánlata
2024. július 12., címkék:A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: aki kősziklára épít, önkéntesség egy közéleti személy életében, a legszebb úrvacsorai kelyhet vitték el a kitelepítettek Vámosladányból, hálaadás az elültetett növények növekedéséért.
Egy jelre vártam
2024. július 11., címkék:Volt banktisztviselő, pénzügyi tanácsadó. Firesz kórusban énekes, a gyülekezetében kántor, kórustag és képzett hitoktató. Legutóbbi munkahelyén jelentős anyagi megbecsüléssel és jutalmazással is járó coachként foglalkoztatták, ahol többek között a menedzsmentet tanította a megfelelő kommunikációra. A jól bejárt és bevált „arany mókuskerékből” azonban egy idő után ki akart szállni, hogy újabb kihívással birkózzon meg. Ennek a történetéről mesél az Ímelyről származó református gyökerekkel rendelkező Darázs Lajos, aki egy nagy népszerűségnek örvendő panziót működtet Zárházán, a Kis-Fátrában Kraus Martin társtulajdonossal.
A jövendő őrzői Abaújban
2024. július 10., címkék:Tizenkét éve, hogy hat kis határ menti református közösség, a magyarországi Tornyosnémeti, Hidasnémeti és Hernádszurdok, valamint a szlovákiai Abaújszina, Miglécnémeti és Perény gyülekezete a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva közös programot hirdetett. Azóta – a világjárvány két esztendejét leszámítva – évente találkoznak hol az egyikük, hol a másikuk otthonában, kétszázan, de akár háromszázan is összegyűlve ilyenkor. A reformatus.hu összefoglalója.
Másokért, egymásért, önmagunkért II. rész
2024. július 08., címkék:Az önkéntesség egy olyan önzetlen tevékenység, amelyet személyes elhatározásból, egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül egy jó ügy érdekében végzünk. Mit jelent az önkéntesség egy közéleti személy esetében? Erről beszélgetünk Révész Tibor zselízi lelkipásztorral, a Barsi Református Egyházmegye esperesével.
Pályázat
2024. július 01., címkék:Szlovákiai Református Keresztyén Egyház - Perbetei Egyházközség 946 55 Perbete, Kálvin János tér 6, az oktatásügy állami igazgatásáról és az iskolai önigazgatásról szóló 596/2003. sz. törvény, valamint az egyes törvények módosításáról szóló, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2023. sz. törvénye alapján pályázatot hirdet a Materská škola Reformovanej kresťanskej cirkvi s vyučovacím jazykom maďarským – Református Óvoda, Hlavná ul. 1245/215, Pribeta – Perbete igazgatói állásának betöltésére a 2024. szeptember 1-jétől kezdődően.
Másokért, egymásért, önmagunkért I. rész
2024. június 28., címkék:Az önkéntesség egy olyan önzetlen tevékenység, amelyet személyes elhatározásból, egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül egy jó ügy érdekében végzünk. Mit jelent az önkéntesség egy közéleti személy esetében? Mikor van szó munkáról, és mikor válik önkéntessé? Vagy csak teszik a dolgukat anélkül, hogy azt pontosan definiálnák? Erről beszélgetünk Csenger Tibor gépészmérnökkel, Nyitra megye alelnökével, Zselíz város képviselőjével, a zselízi református gyülekezet másodgondnokával.
A Világosság református egyházi műsor 2024. június 30-ai ajánlata
2024. június 28., címkék:A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: ki az, aki bemehet a mennyek országába?, Sedivy László nyitrai lelkész zsidókat keresztelt, hogy életeket mentsen, önkéntesség a lelkész életében, elhunyt Iván István nyugalmazott zsigárdi lelkipásztor.
Gyászjelentés
2024. június 25., címkék:Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Iván István nyugalmazott zsigárdi református lelkipásztor életének 74. esztendejében 2024. június 24-én visszaadta lelkét Teremtőjének.