2025. június 14., szombat

2025. június 14., címkék:

Préd 3,9–22 és 1Pt 2,18–25 (ÚSZ) „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg" (24). Isten és az ember közé beférkőzött a bűn, és ez elválasztott bennünket Teremtőnktől. Ez a távolság megoldásért kiált a lelkünkben. De hogyan tud az elszakadt ember visszajutni az Istennel való közösségbe? Próbálunk megoldást találni. Buzgó vallásos élettel, jó cselekedetekkel, szent igyekezettel próbáljuk elérni célunkat. Nem fog sikerülni, mert ha menne önerőből, nem kellett volna meghalnia Jézusnak, a világ Megváltójának a kereszten. De Jézus Krisztus már mindent megoldott. Ezért mondta: „Elvégeztetett" (Jn 19,30)! Bűneinket és azok minden átkát, következményét önként magára vette, és felvitte a keresztre. Megváltásunkat, megmentésünket és bűneink teljes megbocsátását már elrendezte. Egyetlen dolgunk, hogy hálás szívvel elfogadjuk Jézus személyét és kegyelme által életünk gyógyulását.
Fohász: Köszönjük, Urunk, hogy Te nem csupán a betegségeinket akarod meggyógyítani, hanem az egész életünket megváltottad a halálos sebesülésből. Nincs más megoldás, csak az, amit Te kínálsz. Nincs más üdvösség, csak az, ami Nálad vár. Nincs más szeretet, csak az, amit Tőled kapunk. Ámen.

2025. június 13., péntek

2025. június 13., címkék:

Préd 3,1–8 és 1Pt 2,13–17 (ÚSZ) „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek" (17). Ez a rövid igeszakasz arra tanít minket, keresztyén embereket, hogy alapvetően ne a forrongás, a lázadás lelkülete jellemezzen bennünket. „Fiam, féld az Urat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj" (Péld 24,21)! Természetesen a keresztyén ember is nyitott szemmel jár, látja az igazságtalanságokat, a különböző szinten vezetői pozíciót betöltő személyek helytelen, Isten rendjétől és a józan észtől eltérő döntéseit. Ezzel együtt ne a felforgatás lelkülete legyen bennünk, hanem az ellenkezője, az isteni rendre való rámutatás. Isten igazságai nem változnak, régen és most is a rendet, a nyugalmat, a békességet hozzák el egy embernek, családnak, gyülekezetnek vagy akár egy nemzetnek. Nekünk ma, az ideológiai szintre emelt rendetlenségben is az isteni rendet kell követnünk és láttatnunk.
Fohász: Úr Jézus, köszönjük a Belőled áradó szelídséget, amely értékeiben feje tetejére állított világunkban is nyugalmat és békességet ad a Hozzád tartozónak. Sok hazugságot és rendetlenséget látunk, adj még több szelídséget nekünk! Ámen.

2025. június 12., csütörtök

2025. június 12., címkék:

Préd 2,12–26 és 1Pt 2,1–12 (ÚSZ) „Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre" (2). Minden ember életében a legfontosabb döntés, hogy Jézus Krisztust személyes Megváltójának fogadja el. Mennyei Urunk – látva e döntés őszinteségét, tisztaságát – új szívet ad a megtérő embernek. Ezt a megszentelt pillanatot nevezi a Biblia újjászületésnek. Megjelenésünk marad a régi, de belül új, lelki életet kezdhetünk. Ahogyan egy csecsemő világra jötte után is természetesnek kell lennie, hogy következik a növekedés folyamata, úgy a lelkileg újjászületett embernél is ez a természetes. A hamisítatlan lelki tej, amely a hívő embernek a legegészségesebb hitbéli növekedést biztosítja: az Isten Igéje. Keressük ezért az alkalmakat, hogy Isten szavát olvassuk és hallgassuk, hogy hitünkben növekedve megtapasztalhassuk a lelki nagykorúság minden ajándékát.
Fohász: Mennyei Édes Atyánk! Hálás szívvel köszönjük, hogy nem mondtál le rólunk! Köszönjük Neked az új szív csodáját és a lelki növekedés minden szépségét. Segíts az új életben, tehát hitben reményben és szeretetben gyarapodni ma is. Ámen.

2025. június 11., szerda

2025. június 11., címkék:

Préd 2,1–11 és 1Pt 1,22–25 (ÚSZ) „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek" (22). A megtért, megigazult ember életében szükségszerűen elindul a megszentelődés folyamata. Jézus mellett a tanítvány nem tud nem megváltozni, mert Jézus szentsége folyamatosan formálja. Ez az igevers arra szólít fel bennünket, hogy egész életünket a hitből fakadó tisztaság jellemezze. Elárulja azt is, hogy miként lehetséges ez. „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel." Isten Igéje igazság (Jn 17,17), és amikor az Igének való engedelmesség már folyamatos valóság az életünkben, elindul bennünk a megtisztulás folyamata is. Az életünkben egyre kevesebb lesz a bűn és egyre több a krisztusi szeretet. Ezzel a túláradó, krisztusi szeretettel tudjuk igazán szeretni a körülöttünk lévő embereket. Nagy ajándék ez a mi drága Urunktól.
Fohász: Úr Jézus, köszönjük, hogy a Te jelenlétedben formálódhatunk át arra a napra, amikor majd szemtől-szemben is találkozhatunk. Kérünk, készíts erre a találkozásra napról-napra! Ámen.

2025. június 10., kedd

2025. június 10., címkék:

Préd 1,12–18 és 1Pt 1,13–21 (ÚSZ) „Teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok" (13). Miben reménykedem? A kegyelemben? Hiszem is, hogy az Úr kegyelme elég? A kegyelem azt jelenti, hogy bűneim meg vannak bocsátva. Átéltem már azt a csodálatos pillanatot? Megvallottam már a kereszt tövében bűneimet, és átéltem, amint az Úr így szól:„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz" (Jn 8,11)? Azonban azt is látnunk kell, hogy a kegyelem ugyan ingyen van, de nem olcsó, Istennek sokba került. Nem pénzzel, hanem Fia, az Úr Jézus Krisztus életével fizetett értem. Ilyen drágának és becsesnek tart. Mindez azonban azt hozza magával, hogy hálából ennek az Úrnak szentelem egész életem. Most már csak őreá figyelek, és azt teszem, amit mond. Földi vándorlásom róla szól.
Fohász: Köszönöm, Uram, az adósságelengedést. Magasztallak, mert kész voltál értem az életedet odaadni. Szeretnék hálából Neked élni, Rólad bizonyságot tenni! Ámen.

2025. június 9., hétfő

2025. június 09., címkék:

Préd 1,1–11 és 1Pt 1,10–12 (ÚSZ) „A mennyből küldött Szentlélek által" (12). A Szentlélek a mennyből érkezett, az Úr küldte tanítványai számára. Így tehát a Lélek nem a mi belső erőnk megnyilvánulása, hanem Istentől érkezve lép be a szívünkbe. A Lélek által maga az Úr él az övéiben. Mivel felülről jön, és bennünk akar szállást venni, üressé kell tenni a szívünket. Helyet kell biztosítanunk a Szentlélek számára. Mert a szívünk sok dologgal van tele, ami nem méltó hozzá. A Szentlélek nem valahol a sarokban akarja meghúzni magát, hanem ő akar az életünk gazdája lenni, és szívünkben a főhelyet igényli. A mai igét olvasva kiderül, hogy ahol a Szentlélek jelen van, ott az Igében tájékozódnak, azt kutatják, mit is mond az Írás. Vajon mi így keressük és kutatjuk az Igét? Azt keressük, mi az Úr terve az életünkkel?
Fohász: Köszönjük, Urunk, hogy elküldted a szívünkbe a Szentlélek Istent. Vele minden más. Vele nem félek már. „Vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem" (RÉ21 774). Ámen.

2025. június 8., vasárnap

2025. június 08., címkék:

Péld 31 és 1Pt 1,1–9 (ÚSZ) „Ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre" (1–2). Péter apostol rámutat pünkösd lényegére: Isten Lelke a megtérést követően munkálkodni kezd az Úr tanítványaiban. A megtérés nem befejezés, hanem elindulás az új életben. Ezt a munkát végzi a Szentlélek. Megszentel, vagyis krisztusivá formálja az életünket. Mi volt Krisztus életének a jellemzője? Az engedelmesség. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfa haláláig (Fil 2,8). Isten Lelke végzi el bennünk, hogy az Úrnak engedelmeskedjünk. A tanítványság nem önmagunk vagy álmaink megvalósítása, hanem az Úr követése. Azt teszem, amit ő mond. Az Úr Jézus maga helyett küldte el a Szentlelket, hogy ne legyünk magunkban. Nélküle semmit sem tudnánk cselekedni (Jn 15,5), de a tanítványban élő Lélek képessé tesz az Úrnak való szolgálatra. A Lélek kimozdít a bezárkózottságból, és a szolgálat útjára vezet.
Fohász: Köszönöm, Uram, hogy elküldted a Szentlelket a világba. Köszönöm, hogy formálod általa az életemet. Kérlek, teljesítsd ki életemet a szolgálatban. Tégy engedelmessé, hogy Uramhoz lehessek hasonlatossá. Ámen.

2025. június 7., szombat

2025. június 07., címkék:

Péld 30 és Gal 6,11–18 (ÚSZ) „Aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára" (14). Az apostol nagyszerű bizonyságot tesz, nemcsak másoktól vár krisztusi életet, hanem rámutat: ő azt él. Megvallja, hogy megfeszíttetett a világ számára és a világ is az ő számára. Ez a tanítványság lényege. Már egy másik valósághoz, Isten országához tartozik, annak a törvényei határozzák meg az életformáját. Így van ez már a Te életedben is? Elmondhatod, hogy számodra már halott a világ, már nem vonz, nem akarsz hozzá hasonló lenni? Bizony, gyakran látni, hogy az egyház is hallgat a világra: a pénztől, a társadalmi kapcsolatoktól függ, hogy mit teszünk. Pál azt mondja: meghaltam a világ számára, Krisztusnak és Krisztusból élek, Isten országára építek. Nem akarok a világnak megfelelni, Isten országát és igazságát keresem. Te is el tudom ezt mondani? Ha igen, akkor megtapasztalhatod az ige szavát: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle" (Mt 6,8).
Fohász: Uram, csak Neked akarok élni és a Te országodért munkálkodni. Köszönöm, hogy Te pedig vállalsz engem, gondviselőm vagy, törődsz velem és a megélhetésemmel is. Ámen.

2025. június 6., péntek

2025. június 06., címkék:

Péld 29 és Gal 6,1–10 (ÚSZ) „Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is" (7). A vetés törvényszerűségéről beszél az ige. Elmondja, hogy ne várjunk mást, mint amit vetünk. Ha a bűnt vetjük, a világ szerinti életmódot, ne várjunk mást, és ne csodálkozzunk, amikor látjuk kikelni az istentelenséget. Ha a gyermekeinknek nem az igét vetjük, ha nem azt mutatjuk be a saját életünkben, ne várjunk tőlük Krisztus utáni vágyakozást. A kertben is, ha sárgarépamagot vetünk, nem várjuk, hogy zöldborsó teremjen belőle. Az terem, amit vetünk. Ha nem vetjük az igét, ha nem éljük meg a krisztusi életformát, akkor gyomot fog teremni a környezetünk. Nagy a felelősségünk, hogy gyülekezetként mit láttatunk! Ha mi is ugyanúgy élünk, mint a nem hívők, ne várjunk változást. A nem hívők gunyorosan azt mondják, hogy szenvedélyek rabjává válni és az életünket elrontani hit nélkül is lehet. Mutassuk meg, hogy a jó mag, az Ige, jó termést hoz az életünkben!
Fohász: Bocsásd meg, Urunk, ha nem mindig látható a jó termés az életünkben. Tisztítsd meg szívünket, és – dicsőségedre, valamint felebarátaink javára – adj jó termést! Ámen.

2025. június 5., csütörtök

2025. június 05., címkék:

Péld 28 és Gal 5,16–26 (ÚSZ) „Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint" (25). Erre, amint tegnap, ismét csak azt mondhatjuk, hogy ez tőlünk nem telik. Nem tudunk a Szentlélek szerint élni. Akkor lehetetlent kér tőlünk az apostol? Nem, mert elmondja azt is, hogyan válik mindez lehetségessé. Egy titka van, mégpedig a test szenvedélyeinek a kereszten való megfeszítése. Ha ez megtörténik, akkor már az Úr Krisztus él bennünk. A testnek már nem lesz hatalma felettünk. A Lélek szerinti élet pedig gyümölcsöt terem. Olyat, ami mások számára is értékes, fogyasztható és áldást jelent. Lélek szerint élni azt is jelenti, hogy mostantól már az Úr szavára figyelünk, akaratának engedelmeskedünk.
Fohász: Köszönöm, Uram, hogy van szabadulás a szenvedélyeim uralma alól, ha hitben Veled együtt én is keresztre feszíttetem. Végezd el, hogy mostantól a Lélek vezetése alatt gyümölcsöt teremhessek neved dicsőségére. Ámen.

2025. június 4., szerda

2025. június 04., címkék:

Péld 27 és Gal 5,7–15 (ÚSZ) „Szeresd felebarátodat, mint magadat" (14). Milyen egyszerűen hangzik, de valóban az? Az élet mást mutat. Mi magunkat szeretjük, kényeztetjük, mindenben a magunk javát keressük, de a másikat szeretni, felebarátjává válni, ez már nem megy olyan könnyen. Ezért is van annyi feszültség, békétlenség köztünk. Mi az oka annak, hogy képtelenek vagyunk a felebarátot úgy szeretni, mint magunkat? Mert nem telik tőlünk. Magunktól nem vagyunk rá képesek. Mindez csak akkor sikerül, ha a nagy parancsolat első fele érvényre jut az életünkben (Mt 22,37–39). Ha teljes szívedből, egész lényeddel szereted Istent. Ehhez meg kell változtatni a sorrendet, mert eredetileg a mi sorrendünk: én, te, ő. Az Ige sorrendje pedig: ő, te, én. Isten az első, a felebarát a második, és én csak a dobogó harmadik fokára kerülök. Ehhez pedig az kell, hogy átadd szívedben az első helyet az Úrnak. Ha az Úr Jézus lesz az első, ha igazán szereted, akkor általa képessé válsz a felebarátot is szeretni.
Fohász: Uram, köszönöm, hogy előbb szerettél engem, hogy jobban szerettél önmagadnál. Segíts, hogy általad szerethessem a felebarátomat úgy, mint magamat, mert tőlem, magamtól ez nem telik. De Tőled igen. Ámen.

2025. június 3., kedd

2025. június 03., címkék:

Péld 26 és Gal 5,1–6 (ÚSZ) „Ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni" (1). Az Úr megszabadít, de a gonosz újra és újra megpróbál a szolgaság igájába fogni. Azonban ellenállhatok neki, mert az Úr Jézus Krisztus ereje által képessé válok rá. Azonban szükséges a tiszta látás, hogy ma is rabigának lássam a világ életét, és mindazt, amit kínál. Ehhez biblikus hitre és látásra van szükség. A világ persze mindig szabadságról beszél: azt ígéri, ha engedünk neki és hallgatunk rá, akkor szabadok leszünk. De a szolgaság láncai mindig utóbb látszanak meg. Az tud nemet mondani, aki szereti az Urat, és minden kincsnél nagyobbnak tartja őt. Démász elhagyta Krisztust, mert e világhoz ragaszkodott, ő ebben a világban akart valaki lenni (2Tim 4,10). A világ csábít, szépeket ígér, de az életet Krisztus kínálja. Válasszuk őt, ne engedjük visszacsábítani magunkat. Pál és a többi apostol nem mondtak nemet Krisztusra és országára. Mi se cseréljük le az Urat!
Fohász: Uram, köszönöm a megtartatást, mert csak Te tudsz a hitben és az engedelmességben megtartani. Érzem a kísértés hatalmas, csábító erejét, kérlek, szoríts magadhoz, ne engedj elvesznem! Ámen.

2025. június 2., hétfő

2025. június 02., címkék:

Péld 25 és Gal 4,21–31 (ÚSZ) „Ezért tehát, testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk" (31). Csodálatos üzenet ez: aki az Úr Igéje és Lelke által újjászületett, az már nem a bűn szolgája, hanem szabad. Ez nagy örömhír, különösen azoknak, akik még különféle megkötözöttségek rabjai, mert azt az üzenetet hordozza, hogy számukra is van szabadulás az Úr Jézus Krisztus által. Az ember a Jézusban való élő hit által lehet szabaddá minden megkötözöttségéből. De ez az ige azt is jelenti, hogy aki újjá lett, már nem a bűn hatalma, hanem Krisztus kegyelme alatt él. Így már nem a bűn diktál, hanem szabad lehet: szenvedélyeitől, régi természetétől. Aki szabad, az Krisztusra figyel, és az ő akaratának engedelmeskedik.
Fohász: Uram, köszönöm a szabadítást. Magasztallak az új életért, az új lehetőségekért, és azért, hogy már szabad nemet mondanom mindarra, amire korábban nem volt lehetőségem. Ámen.

2025. június 1., vasárnap

2025. június 01., címkék:

Péld 24 és Gal 4,12–20 (ÚSZ) „Gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg ki- formálódik bennetek Krisztus" (19). Ma is az a cél, hogy kiformálódjon bennünk a Krisztus. Hogy olyanok legyünk, mint ő. Arra hív el az Úr, hogy új életünkkel őt ábrázoljuk ki. Már nem rólam, hanem róla szóljon az életem. De valóban így van? Őt látják bennem? Vele találkozik, aki velem beszél? Jézus lénye árad rajtam keresztül? Fontos kérdések ezek, mert a mellettünk lévő embernek is őreá van szüksége. Ő az egyedüli megoldás, az egyetlen kiút a reménytelenségből. Általa van szabadítás és új, minőségi élet. Ne elégedjünk meg kevesebbel, vágyakozzunk olyanok lenni, mint ő! Ezt a for- málódást az Úr végzi el bennünk, az Ige által. De mi is tusakodhatunk érte.
Fohász: Uram, köszönöm, hogy kiragadtál régi életemből, és új életet kezdtél el velem. Kérlek, formálj addig, amíg Te formálódsz ki bennem, amíg Téged látnak rajtam keresztül! Ámen.

2025. május 31., szombat

2025. május 31., címkék:

Péld 23 és Gal 4,1–11 (ÚSZ) „Hogy Isten fiaivá legyünk" (5). Krisztus eljött a mi világunkba, „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,7–8). Mindezt értünk vállalta Isten Fia, mégpedig azért, hogy megváltsa életünket és Isten gyermekei lehessünk. Isten Szentlelke vezessen bennünket arra a felismerésre, hogy nemcsak úgy vagyunk, és sodródunk a világban, hanem van szerető Atyánk, akinek a szeretetétől nem választhat el semmi. Imádkozzunk azért, hogy beteljesüljenek rajtunk Pál apostol szavai...
Fohász: Reménység Istene! Tölts be minket hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjünk a reménységben a Szentlélek ereje által (Róm 15,13). Ámen.

2025. május 30., péntek

2025. május 30., címkék:

Péld 22,17–29 és Gal 3,19–29 (ÚSZ) „De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek" (22). Ha az ószövetségi törvények tükrében önvizsgálatot tartunk, szembesülnünk kell saját mulasztásainkkal, gyengeségeinkkel, bűneinkkel. „Az Írás mindenkit bűn alá rekesztett." Luther így ír mai igeszakaszunkkal kapcsolatban: „A törvény ugyanis előkészít a kegyelemre, amikor a bűnt felfedi és megnöveli, megalázza a gőgösöket, hogy vágyakozzanak Krisztus segítsége után." Milyen csodálatos, hogy mi nem csupán a törvény szigorát láthatjuk, hanem azt is, hogy Jézus Krisztusba vetett hitünk által Isten megváltott gyermekei vagyunk, Isten megváltott gyermekei lehetünk. Különbözőségeinkkel együtt is testvérek vagyunk, akiket már itt, e földi világban is élő közösségbe hív a mi Istenünk.
Fohász: Köszönjük, Istenünk, hogy Krisztusba vetett hitünkért nekünk tulajdonítod szent Fiad áldozatát, s így megváltott gyermekeidként élhetünk. Kérlek, segíts bennünket, hogy ezt tudatosítva felelős testvéri szeretettel forduljunk egymás felé! Ámen.

2025. május 29., csütörtök

2025. május 29., címkék:

Péld 22,1–16 és Gal 3,6–18. (ÚSZ) „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul" (6). Isten Ábrahám hitét számította be igazságul, ami azt jelenti, hogy az Isten és ember közötti kapcsolat alapja a teremtő és megváltó Istenbe vetett hit, nem pedig a cselekedetekkel kivívott isteni elismerés. Ábrahám hite abban mutatkozott meg, hogy hitt Isten ígéretének, bár az ígéret megvalósulása emberileg teljesen lehetetlennek tűnt. Így teljesedett ki élete, s lett a hívő emberek egyik nagy példája. József Attila Kész a leltár című versében pontosan fogalmazza meg ennek az ellenkezőjét: „Magamban bíztam eleitől fogva - ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre." Fontos kérdés: rá merjük-e bízni magunkat Isten bennünket Krisztusban megváltó és nekünk örök életet adó szeretetére, vagy a mulandókba kapaszkodva a mulandó sorsot választjuk?
Fohász: Kegyelmes Atyánk! Sokszor csak a mulandó dolgokba kapaszkodunk, elfeledve azt, hogy egyetlen biztos és örök dolog van, az pedig a Te hatalmad és szereteted, melyre bátran rábízhatjuk magunkat, mint egykor Ábrahám. Lelked által erősítsd meg hitünket, hogy Rád merjük bízni életünket, tudva, hogy az a Te kezedben van biztos helyen! Ámen.

2025. május 28., szerda

2025. május 28., címkék:

Péld 21 és Gal 3,1–5 (ÚSZ) „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket" (1)? Az iménti sorokat olvasva meglepődünk. Miért használja Pál apostol kétszer is az „esztelen" kifejezést a galatákra? Mert azt látja, hogy érthetetlen cserére készülnek: Jézus Krisztus helyett a törvény előírásainak teljesítésébe akarják vetni bizalmukat. A jó és igaz helyett a rosszat és hamisat választani: esztelenség. Mégis, milyen sokszor megtesszük mi magunk is... Ettől óvnak az apostol szavai. Kérjünk Istentől bölcsességet és Szentlelkének vezetését, hogy mindig az Úr akarata szerinti jó és igaz mellett döntsünk és úgy cselekedjünk!
Fohász: Megvalljuk, előtted, szentséges Atyánk, hogy nekünk is vannak esztelen döntéseink, s oly hibáink, melyek távol sodornak bennünket Tőled. Légy segítségünkre, hogy hibáinkat felismerve az általad kijelölt utat válasszuk, és Szentlelked vezetésével megmaradjunk azon. Ámen.

2025. május 27. kedd

2025. május 27., címkék:

Péld 20 Gal 2,15–21 (ÚSZ) „Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által" (16). Az apostol ragaszkodik ahhoz, hogy üdvösségünk egyetlen forrása a Krisztus általi megváltottságunk. Mi nem azért vallhatjuk magunkat Isten gyermekeinek, mert mindent jól és szépen csinálunk, s ezzel kiérdemeljük Isten elismeré- sét. Hiszen gyarlók és esendők vagyunk. Hanem azért, mert Krisztus meg- váltott bűneinkből. Nem a törvény előírásainak betartása, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által igazul meg, és nyer új életet a bűnös ember. Ezzel együtt és éppen ezért hálából törekednünk kell arra, hogy Isten megváltott gyermekeihez méltó életet éljünk. Ma is ez a dolgunk, semmi más.
Fohász: Köszönjük, Istenünk, hogy szent Fiadban elhordoztad bűneink büntetését. Kérünk, legyen mindig drága bizonyosság számunkra a Te Krisztusban kijelentett szabadító szereteted, és segíts bennünket, hogy további életünkben bűneinkkel ne szomorítsunk meg Téged, hanem a Te nagy neved dicsőítésére tudjunk élni! Ámen.

2025. május 26., hétfő

2025. május 26., címkék:

Péld 19 és Gal 2,11–14 (ÚSZ) „Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidók közül való hívőktől" (12). Mai igeszakaszunk kapcsán a szociálpszichológiából ismerős konformitás juthat eszünkbe: „mely annak a mértéke, hogy a csoport tagjai mennyire hajlandóak megváltoztatni viselkedésüket, érzéseiket, nézeteiket és attitűdjüket, hogy azok jobban illeszkedjenek a csoportnormához". Bonyolultan hangzik, pedig Péter ezt teszi, magyarán: alkalmazkodik. Félretéve az egyenességet, az igazságot – igazodik, beolvad, képmutatóan viselkedik. Nagy kérdés: mi, ma élő keresztyének inkább alkalmazkodunk a jelenlegi korszellemhez, vagy krisztusibbá tesszük világunkat? Attól tartok, egyértelmű a válasz. Ezért írom: Isten segítsen bennünket, hogy a világnak való megfelelés helyett Krisztus követését válasszuk!
Fohász: Istenünk! Olyan könnyen tévútra vihet bennünket, ha a Szentírás tanítása helyett a mai világhoz, koreszmékhez, divathoz, elvárásokhoz próbálunk alkalmazkodni. Bocsáss meg, hogy ezt tesszük! Erősíts meg bennünket Igéd és Szentlelked által, hogy a Te tanításodat megismerve és követve tegyünk Rólad bizonyságot szavainkkal, cselekedeteinkkel, egész életünkkel! Ámen.