20 éve született a törvény, amelynek köszönhetően megalakult a Selye János Egyetem
2023. október 23., hétfő2003. október 23-án a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa olyan törvényt fogadott el, amellyel a szülőföldjén élő felvidéki magyar közösség számára több évtizedes jogos igényt valósított meg.
A történelmi lépésnek köszönhetően megalakulhatott a Selye János Egyetem (SJE), amely intézményben anyanyelvükön tanulhatnak a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjai. Ezzel a lépéssel az itt őshonos magyarság számára három karon, a Református Teológiai Karon, a Tanárképző Karon és a Gazdaságtudományi Karon biztosítva lett az anyanyelvi képzés az óvodától az egyetemig.
A 2004. január 1-én induló egyetem alapját a Calvin János Teológiai Intézet képezte, amelynek teljes infrastruktúrája és felszerelése átkerült az egyetem tulajdonába. Az SJE működésének megszervezésével Szlovákia akkori oktatási minisztere Albert Sándort bízta meg.
![]()
Az SJE alapítása óta közel 10.000 hallgatónak adott a kezébe felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, ezzel jelentősen hozzájárult az értelmiségi utánpótlás kineveléséhez a szlovákiai magyarság számára.
Mindezek mellett a komáromi egyetem kovásza is a felvidéki magyar tudományos és társadalmi életnek, hiszen az oktatás mellett jelen van a szlovákiai, a magyar és nemzetközi tudományos életben, európai szintű kétoldalú kapcsolatokat épített, gyakorlóiskolai hálózatot hozott létre a szlovákiai magyar oktatási és nevelési intézmények bevonásával. Hisszük, hogy egyetemünk méltó a küldetésére és hozzájárul a nemzetrész jövőbe vetett hitének erősítéséhez.
Köszönet illet mindenkit, aki a kezdetekben bármilyen módon hozzájárult az SJE létrejöttéhez és mindenkit, aki azóta is munkálkodik a fejlődésén!
![]()
Az egyetem az évfordulóra való méltó megemlékezés céljából a közeljövőben emlékkonferenciát szervez, a jubileumi 20. akadémiai évben pedig több tudományos előadással is készül.
Petheő Attila
