Ézs 45 és Lk 14,7–11
(ÓSZ) „Bizony, te rejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító" (15)! Az ember leginkább ismerős terepen érzi magát biztonságban. Tudja, meddig mehet el, mennyit engedhet meg magának; tudja, melyik cselekedete milyen reakciót vált majd ki. Sokszor magát Istent is úgy kezeli, mint aki teljesen kiismerhető. Mintha tudná, melyik tettével váltja ki Alkotója haragját, és mivel lehet őt aztán kiengesztelni. Még azt is megkockáztatja, hogy egyes élethelyzetekre ítéletet mondjon: ezt nem érdemeltem meg! Ha pedig a rejtőzködő, az emberi logikával felfoghatatlan Istennel van találkozása, megdöbben. S mivel az ok-okozat elvén túllátni képtelen, Istenben keresi a hibát. Pedig ő hatalmasabb minden emberi gondolatnál. Rejtőzködő Isten, akinek útjait, terveit olykor nem megérteni, hanem elfogadni érdemes.
Fohász: Jézusom! Milyen jó lenne az atyai akaratra mindenkor azzal a gyermeki bizalommal válaszolni, amellyel te szóltál: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak" (Mt 11,26). Bűnbánattal hajtok most fejet, mert elbizakodottan sokszor úgy vélem, én magam tudom, mi a jó nekem, és nem hagyatkozom teljesen Szentlelked vezetésére. Taníts ebben előbbre jutnom! Ámen.