Ézs 43 és Lk 13,34–35
(ÚSZ) „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok" (34)! Engem mindig megrendít, amikor Jézust egy igeszakaszban szomorúnak látom. Mint sok más sem, például ahogy a törvényt értelmezi, ez se nagyon fér bele a népszerű, mosolygós Jézus-képbe, amely megkísért mindannyiunkat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr Jézus sokat gyötrődött az övéiért, elkeserítette a sok gonoszság, és a hálál közeledtével is küzdött. Mai igénk arra mutat, valami különleges megerősítést adva, hogy voltak neki is kudarcélményei. Ő is érezte úgy, hogy hiábavaló minden akarat, minden áldozat. De végül gyötrődései felett is úrrá lett: tudta, hogy áldozata nem hiábavaló; eljön az idő, amikor őt fogja imádni mindenki.
Fohász: Hálát adok Neked, Istenem, hogy a legdrágábbat adtad oda értem. Amíg itt élek, mindig méltatlan leszek ajándékba adott szeretetedre. Talán jobb is, hogy teljesen fel sem foghatom jóságodat és kegyelmedet. Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen.