Péld 9 és 2Kor 9,1–5 (ÚSZ) „Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány" (5). Ragaszkodunk mindenhez: kedvenc tárgyainkhoz, anyagi javainkhoz. Szeretnénk mindenből, ami jó és hasznos minél többet és jobbat szerezni magunknak. Beszélhetünk ellene, de így alkalmazkodunk a fogyasztói társadalmunkhoz. Azt érezzük jónak, ha minél többet birtoklunk, és mindent megkapunk, amit csak kívánunk. Mindeközben könnyen megfeledkezünk arról, hogy mindenünk, amink van, Isten ajándéka. Talán bele sem gondolunk, milyen nagy áldás, amikor nem mi szorulunk adományra, hanem mi segíthetünk másokat.
Fohász: Segíts meg bennünket, mindenható Istenünk, hogy kitekintve emberi önzőségünk falai mögül, meglássuk a másikat: a szükségre, segítségre szoruló egyént vagy közösséget. Mindazzal, amit Tőled kaptunk, tudjunk a Te dicsőségedre és mások javára élni. Ámen.