Szeptemberben nyitja meg kapuját a kassai Fénysugár óvoda

2020. augusztus 04., kedd

A Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma engedélyezte a Kassai Magyar Református Egyházközség 38 gyermek nevelésére alkalmas Fénysugár óvodájának megnyitását. Az oktatási-nevelési intézmény a gyermekek előtt 2020. szeptember 2-án nyitja meg kapuját. Az érdeklődő szülők augusztusban keddenként 11.00-12.00 óra között, csütörtökönként 16.00-17.00 óra között tekinthetik meg az óvoda épületét.

Az óvodát érintő legfontosabb információkról a megbízott igazgatónő, illetve az egyházközség elnöksége nyújt tájékoztatást. Bővebb információ a 0908-336949-es telefonszámon kérhető.Orémus Zoltán esperes, a gyülekezet lelkipásztora az engedélyeztetés kapcsán elmondta: „Történelmi pillanathoz érkeztünk, újra van református oktatási intézmény Kassán. Dr. Szabó Lajos 147 évvel ezelőtt a Kassai Kálvinista Krónikában még arról adott hírt, hogy Kassa városában 1873 július 27-én megszűnik a négy osztályú református iskola, s a 229 év minden vihara között ékesen élő, drága iskola méltatlan körülmények között befejezi működösét. Mi pedig most 2020-ban azért adunk Istennek hálát, hogy szeptember 2-án megnyithatja kapuját református oktatási intézményünk, a Fénysugár óvoda /a Tajovsky utca 10-es szám alatt/ a gyermekek előtt, és megkezdi működését.A Kassai Magyar Református Egyházközség presbitériuma 2017. június 7-én megtartott gyűlésén döntött arról, hogy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program magyar református óvodát létesit. Az egyházközség az óvoda megalapítását június 25-én szavazta meg, majd kiválasztották a kétcsoportos óvoda számára a megfelelő épületet, amelyet 425 ezer euróért vásároltak meg a belvárosban lévő, a református parókiától és templomtól nem messze lévő Tajovsky utcában.Több mint 16 ezer euróért készült el az átépítési terv, amelynek alapján alakították ki a korábban irodai célokat szolgáló épületet 38 gyermek számára alkalmas óvodává. A munkálatok 2018 novemberében kezdődtek el, de nem tervezett probléma miatt csak 2019 október közepén fejeződött be. Az átépítés költsége 202 ezer eurót tett ki. 2019. október 20-án, az óvodaátadási ünnepségen Orémus Zoltán esperes, a gyülekezet lelkipásztor azt mondta:. „146 év után ismét van oktatói intézménye a kassai gyülekezetnek. Történelmi pillanat ez a mai. Szeretnénk, ha 2020 szeptemberében már nevető, játszó, örvendező gyermekek lennének a falai között”.Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László

Kapcsolódó cikkek: 

http://www.reformata.sk/mutat/5141/

http://reformata.sk/mutat/5932/

események továbbiak →