2024. április 24., szerda

2024. április 24., szerda

Józs 17 és 1Jn 1,5–10
(ÚSZ) „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság" (8). Az egyik istentisztelet után – talán éppen erről a szakaszról prédikáltam – odajött hozzám egy ember, akit addig nem láttam a templomban, és azt mondta: szép volt, meg biztos szólt is valakinek, de én nem érzem azt, hogy bűnös lennék. Talán nem is maradt volna meg bennem a mondata, ha pár hónap múlva nem halt volna meg egy váratlan, súlyos betegség után. Nehezen ment a temetési szolgálatra való készülés, mert nem tudtam elfelejteni, hogy az utolsó beszélgetésünk során azt mondta, hogy ő nem bűnös. Persze, nem tudhatom, hogy az alatt a pár hónap alatt változott-e valami. De nyilvánvaló, hogy aki nem bűnös, annak nincs szüksége bocsánatra sem. Akinek pedig nem kell bocsánat, annak nem kell Krisztus sem. Akinek meg nincs Krisztusa, élete sincs (1Jn 5,12).
Fohász: Köszönöm Úr Jézus ezeket a világos, kijózanító igéket. Köszönöm az ígéretet, hogy ha megvalljuk bűneinket, megbocsátod azokat, és megtisztítasz minket minden gonoszságtól. Ne hagyj tudatlanságban a bűneimmel kapcsolatosan, hogy be ne csapjam magam, hanem láttasd meg velem miből, mitől kell megtisztulnom és megszabadulom. Ámen.

események továbbiak →