Ézs 8,16–22 és ApCsel 7,44–60 (ÓSZ) „Várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem" (17). Bizony, van olyan időszak, van olyan történelmi helyzet, kerülhet olyan válságba az egyház és a hívő ember, mint amit Ézsaiás próféta átélt. Megtett mindent lelkiismeretesen, amit rábízott az Úr. Megtett mindent, mégsem volt foganatja. Nem hallgattak rá. Nem figyeltek Isten üzenetére. Megtett mindent a próféta, és most várja az Urat. És reménykedik benne, hogy amit megmondott, az be fog következni. Lepecsételte írását, nem szól többet. Csöndben marad. De ő és fiai intő jelek lettek az országban mindenki számára. Fiainak a nevei némaságukban is hitvallást tesznek az Úrról (Ézs 7,3; Ézs 8,3).
Fohász: Istenem, ne takard el előlem arcodat, hanem fordulj felém. Ragyogtasd rám arcodat, és adj békességet (4Móz 6,26). Ámen.