2025. október 22., szerda
2025. október 22., szerdaÉzs 8,23–9,6 és ApCsel 8,1–25 (ÓSZ) „Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz" (4). Holnap fogunk emlékezni az '56-os magyar szabadságharc és forradalom kitörésére. Vajon tudták-e a pesti srácok, hogyha kardot rántanak, akkor kard által fognak elveszni (Mt 26,52)? Jézus mondta ezt Péternek a Gecsemáné-kertben, nagypéntek hajnalban, pedig jogos lett volna Jézus védelme. Mégis azt mondta, hogy nem karddal lehet legyőzni a gonoszt, nem a másik meggyilkolásával. Hanem önfeláldozással. A kettő nem ugyanaz. Persze, ettől függetlenül történelmünk gyönyörű napja október 23-a. Kérdés még az is, hogy az ötvenhatosok céljait – harminc évvel a rendszerváltás után – sikerült-e elérni? Avagy hiába verték be egy istentelen eszme koporsójába a szöget? Sajnos, nem Isten országát kezdték el építeni 1989-ben, hanem annak ellentettjét. Pedig egy nyíltan istentelen rendszert váltottak le.
Fohász: Uram, vallást teszek Rólad: én minden történelmi, politikai tapasztalat ellenére hiszek abban, hogy a testté lett Ige önfeláldozó szeretetének tüze megemészti a menetelő csizmákat, véráztatta köpönyegeket, hogy a béke korszaka kezdődhessen el. Senki nem győzhet ellenedre! Ámen.