2Krón 26,1–15 és 1Jn 2,1–6 (ÓSZ) „Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az Urat kereste, sikert adott neki az Isten" (5). Miután apját meggyilkolták, Uzzijjá csupán 16 évesen került trónra. Azt olvassuk róla, hogy kereste és követte Istent. Addig biztosan, amíg Zekarjá király nevelte, aki istenfélelemre tanította. Amíg az Urat kereste, addig megsegítette őt Isten. Katonái sikert sikerre halmoztak, beindult a kereskedelmi forgalom, virágzott a mezőgazdaság, megerősítette Jeruzsálemet, kiépítette a vízvezetékrendszert. Így foglalja össze a Krónikák írója: mivel csodálatos segítséget kapott Istentől, nagyon megerősödött. Isten volt az, aki megerősítette, aki sikeres és áldott emberré tette. A bajok akkor kezdődtek, mikor erről megfeledkezett, és eredményeit, elért sikereit magának tulajdonította. Nem így van velünk is? Akkor kezdődnek a gondok, amikor gőgössé válunk és elfelejtünk hálát adni. Vajon nem Isten ajándéka mindaz, amink van?
Fohász: Mennyei Édesatyám! Bocsásd meg nekem, ha elfelejtek hálát adni, ha megfeledkezem arról, hogy mindenem, amim van, amit elértem, az nem a saját teljesítményem, hanem a Te nagy kegyelmed, a Te ajándékod az! Ámen.