Egyre fogyunk – Tanévzáró a Református Teológiai Karon

2019. június 24., hétfő

Diplomaosztó és tanévzáró ünnepi istentiszteletet tartott június 23-án a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara a komáromi református templomban. Az idén kilenc végzős hallgató vette át a tanulmányai befejezését igazoló diplomát, valamint átadták a Jakab István-díjat. Megemlékeztek arról is, hogy 25 évvel ezelőtt jött létre a Calvin János Teológiai Akadémia.

Bevonulás a tanévzáró istentiszteletre I.

Az ünnepi istentiszteleten Molnár János, a Református Teológiai Kar egykori dékánja, teológiai szolgált igehirdetéssel, aki Ezékiel 37 válogatott versei alapján szólt a megjelentekhez. „Különös diplomaosztó ünnepség a mai. Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg a Calvin János Teológiai Akadémia. Negyed évszázad. Nem kis idő” - mondta Molnár János röviden summázva az éveket, majd emlékeztetett arra, hogy Losoncon 1925-39 között is működött egy teológiai szeminárium, amelynek  a jogutódja volt a rendszerváltozás után megalakult, a református lelkipásztorok képzését felkaroló Calvin János Teológiai Akadémia. „Voltak kételyeink az akadémia megalakulásakor, de Istennek legyen hála, megtörtént. Az Úr megsegített minket” – hangsúlyozta a kar volt dékánja, aki több éven keresztül vezette az akadémiát.

Bevonulás a tanévzáró istentiszteletre II.

Majd az ige alapján beszélt arról, hogy Ezékielt az Úr lelke elragadta és letette egy völgybe, amely tele volt száraz csontokkal, majd feladatul kapta, hogy prédikáljon nekik. Rámutatott arra is, hogy a babilóniaiak hibába próbálták magukévá tenni az elhurcolt zsidókat, nem tudták, mert ott volt Ezékiel, aki figyelmeztette őket arra, hogy mihez kell magukat tartani. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ezékiel próféta élete és sorsa nagyban hasonlított a miénkhez. Ő is a népét akarta megtartani, ezért nemcsak azokat figyelmeztette, akiket elhurcoltak, hanem az otthon maradottakat is: ne adják oda magukat egy pár kenyérért, árpáért, hanem maradjanak meg olyannak, amilyennek Isten teremtette őket.

Molnár János volt dékán, teológiaii tanár

A Calvin János Teológiai Akadémia megalapítása is hihetetlennek tűnt, sokan próbálkoztak vele sikertelenül, de Isten végül is megsegített bennünket. Az akadémia végül része lett az államilag létrehozott Selye János Egyetemnek, Református Teológiai Karként. A volt dékán emlékeztetett arra is, hogy az első évfolyamokban a Teológiai Akadémia lelkészképzésére még 40-50 jelentkező volt, amelynek jelentős részét el kellet utasítani. Szomorúan konstatálta, hogy jelenleg csak a tizede jelentkezik ennek a számnak. Elmondta, hogy a zsinati határozat értelmében akkor csak 15 hallgatót tudtak felvenni. „Nosztalgiával emlékezünk erre az időszakra. Ezékielhez hasonlóan prófétálni kell, mégpedig hittel, mert akkor megelevenedhetnek a száraz csontok. Meg kell győzni a fiatalokat, hogy jöjjenek a teológiára – hívta fel a figyelmet igehirdetése végén Molnár János egykori dékán, aki az idén töltötte be 81. életévét és az új akadémiai évben már nem lesz oktatója a Református Teológiai Karnak. 

Az igehirdetés után Dr. Somogyi Alfréd dékánhelyettes köszöntötte a megjelenteket: Fekete Vincét, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnokát, Juhász Györgyöt, a Selye János Egyetem rektorát, Szénási Szilárdot, a Komáromi Református Egyházmegye esperesét, Tóth Andrást, a Pápai Református Egyházmegye esperesét, a kar egykori tanárát Fritsche Istvánt Hollandiából, valamint a Calvin Janos Teológia Akadémia fennállása 25. évfordulójának megünneplésére érkezett egykori tanárokat és volt diákokat.

A végzős hallgatók eskütétele

A köszöntés után került sor a misszió, diakóniai és szociális gondoskodás tanulmányi program bakkalaureusi és magiszteri végzősök fogadalomtételére és diplomájuk átvételére. Az idén nyolc hallgató végzett: Csiffáry Ildikó Komáromból, Járóka László, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegyéből, Tóhelyi Tímea, a Újpest-Belsővárosi Református Egyházközségből, Deminger Orsolya  Hetényről, Nagy Nikolett Nemesócsáról, Szabó Orsolya Gútáról, Šenkár Anita a Dunaradványi Római Katolikus Egyházközségből és Vincze Valéria a Felsőszeli Evangélikus Egyházközségből /a többiek a református gyülekezetekből/.

Sárközi Gergely Antal, a teológia doktora

A Református Teológiai Karon ebben az akadémiai évben Sárközi Gergely Antal gyülekezeti segédlelkész, a Noszlop – Somló - Vecsei Református Társegyházközség, a Pápakovácsi-Kupi Református Társegyház község lelkész védte meg a Zólyomi református gyülekezet történetéről irt rigorózus munkáját és nyerte el a „teológia doktora” kisdoktori címet, akit Lévai Attila dékán avatott doktorrá.

Csiffáry Ildikó végzős hallgató

A doktori  avatása után került sor rektori díj átadására, amelyben  missziológiai, diakónia és szociális gondoskodás mester szakon végzett Deminger Orsolya részesült a legjobb tanulmányi átlagáért, de ő kapta meg a legjobb záródolgozatáért járó díjat is. Ez utóbbiban részesült a három éves alapképzést elvégző Csiffári Ildikó is. Mindkét díjazott a végzős hallgatók nevében mondott köszönetet  a tanároknak az elmúlt évekért.

Deminger Orsolya végzős hallgató

A megjelentekhez szólt Juhász György, a Selye János Egyetem  rektora is, aki beszédében szintén utalt a teológusképzés elmúlt huszonöt évére. Elmondta, hogy az idei év nemcsak az egyetem életében különleges, hiszen fennállásának 15. évfordulóját ünnepelik, hanem kivételes ez a Református Teológiai Kar számára is, hiszen Komáromban 1994-től zajlik a teológusok képzése: előbb a Calvin János Teológiai Akadémián, 2004-től pedig a Selye János Egyetemen. Majd Vass Albert Volt egyszer egy ember írását idézte utalva ezzel a teológus képzés megalapozásának a nehézségeire. Ennek kapcsán mondta el, hogy volt egy ember, akinek a hite erősebb volt bárminél – nem kezdhették ki azt sem az időjárás viszontagságai, sem pedig az emberi rosszindulat és galádság. Akarattal választotta a rögösebb utat, a nehezebb megoldást.

Juhász György rektor

Majd a végzősökhöz fordulva azt mondta: „Volt Önökben valami plusz, ami új lendületet és erőt adott. Valamint hittek abban, hogy képesek letenni a vizsgát”. Beszédében hangsúlyozta  a magyarságnak, az identitásnak és  az önazonosság megszerzésének fontosságát. „A becsületes, magyarsága iránt elkötelezett, kötelességtudó, erkölcsi tartással bíró, lelkiismeretes, tiszta szívű ember örök és állandó. Vállalják fel valamennyien ezt az értékközvetítő szerepet, a saját életvitelük és magatartásuk is legyen példaértékű valamennyi embertársuk javára” – mondta beszéde végén Juhász György rektor.

Az idén harmadik alkalommal került sor a 2015-ben alapított Jakab István-díj átadására, amelyet a néhai Dr. Jakab István docens, nyelvész a kar egykori oktatója emlékére alapított özvegye Jakabné Lelkes Ilona.  A pályázatokat elbíráló testület a beérkezett munkák közül a legjobbnak ítélte meg a komáromi hallgató Fazekas István prédikációját. A második díjban a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatója Kádár Tamás  részesült. A harmadik helyen végzett Schwanczer Pál a Református Teológiai Kar hallgatója. Mindhárom helyezett a kiírásnak megfelelően pénzjutalmat kapott.

Somogyi Alfréd dékánhelyettes és Lévai Attila dékán

Az elmúlt akadémiai évről Lévai Attila dékán számolt be, időrendi sorrendben ismertetve milyen  események és rendezvények valósultak meg a kar szervezésében, illetve milyen programokba kapcsolódott be a Református Teológiai Kar. Elmondta, hogy 71 hallgatójuk volt. Ebből 16 a missziológiai, diakónia és szociális gondoskodás szak alapszintű képzésen, 9 a mesterszintű képzésen, 32 a református teológiai szakon, nyolcan a doktori iskola nappali, hatan pedig a levelező tagozaton.  A dékán ezúttal is kihangsúlyozta, hogy az évek múlásával egyre kevesebben vannak, ugyanakkor beszámolt a külföldi teológiai intézményekkel történő kapcsolatfelvételről, illetve a jövőbeni tervezett nemzetközi együttműködésekről.

Tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt év végén nyugdíjba vonult Molnár László lelkipásztor helyett a könyvtárosi szolgálatot Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor mellett Erdélyi Zoltán perbetei lelkipásztort látja el.

Összefoglaló beszédét azzal zárta, hogy egyre kevesebben vannak, s egyre nehezebben tudják bebiztosítani az oktatást. „Vannak nehézségeink, kétségeink, félelmeink, de van reménységünk is“ – mondta Lévai Attila, aki hiszi és reméli,  hogy lesznek olyan fiatalok, akik elhívást éreznek a lelkészi pályára. Beszéde végén szólt a Calvin János Teológiai Akadémia 25 éves jubileumáról.  „25 éve annak, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház újra indította saját lelkészképzését. 1994-ben kezdte meg működését itt, Komáromban a Calvin János  Teológiai Akadémia, amely 10 éven keresztül képezte egyházunk számára a református lelkipásztorokat, míg 2004-ben meg nem alakult a Selye János Egyetem. Ekkor a CJTA teológus-képzése integrálódott a magyar egyetembe és azóta a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán tanulnak teológusaink. A Calvin János Teológiai Akadémia – bár más tartalommal, mint az induláskor – de ma is él és működik, mint egyházunk tudományos- és lelkésztovábbképző intézménye. Tegnap és a mai napon a 25 éves Calvin János Teológiai Akadémiára emlékezünk és hálát adunk Istennek ezért a negyed századért“ – zárta beszédét Lévai Attila dékán.

A Református Teológiai Kar tanévzáró és diplomaosztó ünnepsége a Nemzeti Imádság eléneklésével zárult.

A 2018/19-es akadémiai évben végzett hallgatók

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →