Milyen előzményei voltak a komáromi székhelyű Calvin J. Teológiai Akadémia létrejöttének, illetve milyen igényből fakadt az, hogy a rendszerváltozás után Szlovákiában is képezzenek református lelkipásztorokat?

A kilencvenes évek elejére a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egy olyan helyzetben találta magát, amelyben egyértelművé és világossá vált, hogy a rendszerváltozás utáni megváltozott állapotok nagyobb teret engednek az egyházi munka kibontakozásának.

Már nem csak arról szólt a hagyományos értelemben vett egyházi munka, hogy vasárnapi istentiszteleteket lehetett tartani, hanem elindult az iskolai hitoktatás, hozzá párosult az ifjúsággal való intenzívebb foglalkozás, amely szépen fokozatosan nőtte ki magát, ugyanakkor elindult a gyülekezetekben egyfajta útkeresés is.

A kilencvenes évek elején még érezhető volt az, hogy egyre több ember keresi az utat újra, vagy éppenséggel először a gyülekezetek közössége felé. Ezzel szemben pedig ott volt az a református egyház, amelyben jelentős lelkészhiány mutatkozott már azokban az években. Tegyük hozzá, még annak ellenére is, hogy a nyolcvanas évek végén már valamivel több hallgató járt a prágai teológiára, mint korábban.

A kilencvenes évek elejétől viszont lehetőség nyílt arra, hogy a debreceni, illetve a budapesti, majd pedig a sárospataki teológia is fogadjon hallgatókat Szlovákiából. Megindultak a hallgatói jelentkezések ezekbe az intézményekbe, amely teológiai tanulmányokat a hallgatók zöme el is végzett. Ennek ellenére egyházunk akkori vezetése is célszerűnek és indokoltnak látta, hogy először az iskolai hitoktatók képzése céljából Katechetikai Szemináriumot indítson el. Ez közvetlenül a rendszerváltozás éve után, 1990-ben meg is történt.

Majd fokozatosan el kezdett változni a Katechetikai Szemináriumnak a képzési struktúrája, hogy a fokozódó igényeket kielégítve, lelkészi szolgálatra először lévitákat képezzen. Ily módon a Katechetikai Szeminárium két év leforgása alatt Calvin János Teológiai Intézetté alakul át, amellyel nemcsak a névében, hanem az oktatás célcsoportja tekintetében is változás állt be. 1994-re pedig a Calvin János Teológiai Intézet kinövi magát és az egyházunk Calvin J. Teológiai Akadémia néven létrehozza az önálló lelkészképző intézetét.

Katechetikai Szeminárium azonban nemcsak Komáromban létesült, hanem Kassán is, ami szintén annak az igénynek a bizonyítéka, hogy megfelelő szakembereket képezzenek ki erre a célra.

Ez így van, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a kassai Katechetikai Szeminárium csak jóval a komárominak a megalakítása után kezdi el működését. Az egyházvezetésnek figyelembe kellett vennie, hogy gyülekezeteink egy Pozsonytól Ágcsernyőig terjedő, mintegy ötszáz kilométer hosszú sávban helyezkednek el elsődlegesen, s a keleti régióban is igény volt ilyetén képzésre.

Az egyház vezetése ezért célszerűbbnek látta Kassán is megalakítani a Katechetikai Szemináriumot, képzési lehetőséget biztosítva a keleti országrészben élő reformátusok számára, akik a gömöri, zempléni és az ungi egyházmegye gyülekezeteihez tartoztak, vagyis ezt a régiót célozta meg, míg a komáromi Katechetikai Szeminárium pedig a pozsonyi, komáromi, illetve barsi egyházmegye leendő hitoktatóit felkészítő intézete is volt.

De a lelkészképző intézmény, mint olyan, az már gyakorlatilag országos s összegyházi jelleggel bírt. Ezalatt azt értjük, hogy a lelkészképzés 1994-es elindulása után a Calvin J. Teológiai Akadémia az ország egész területéről várta azokat, akik Komáromban az újonnan megnyílt lelkészképző intézetben kívántak teológiát hallgatni, illetve, akik itt akarták elvégezni az erre épülő ötéves képzést, hogy aztán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kötelékében lelkipásztori szolgálatba állhassanak.

Mondhatjuk azt is, hogy a Katechetikai Szeminárium volt az alap, amelyből végül kiépült a Calvin J. Teológiai Akadémia. De kik voltak a szorgalmazója annak, hogy létrejöjjön?

Már a kilencvenes évek elején, sőt 1990-ben, amikor létrejön a Katechetikai Szeminárium, az egyház akkori vezetése, amely alatt elsősorban néhai Mikó Jenő püspök urat értjük, elindít egy olyanfajta kezdeményezést, amelyben hamarosan munkatársakra talál. Közéjük tartozik elsősorban az egyház akkori főgondnoka, Takács Zoltán mérnök, (aki a komáromi gyülekezet gondnoka is volt abban az időben), illetve Peres Imre padány-bögellői lelkipásztor. Valójában ez a három név az, amely nagyon meghatározza a kezdeteket.

Az 1990-es éves elején így Takács Zoltán, Peres Imre és Mikó Jenő azok, akik nevével fémjelezhető az intézmény-alapítás meglehetősen nehéz és szövevényes munkája, s akik elévülhetetlen érdemekkel bírnak ennek az intézménynek az elindulását illetőleg. E három személyhez társulnak még azok az első években oktatók, akiket felkérnek a Katechetikai Szemináriumban tanárként való közreműködésre.

Az intézmény szépen és fokozatosan növi ki magát, egyre több hallgatóval működik, s egyre több oktatót hívnak meg az oktatói gárdába is. Így kerül be az oktatói gárdába például Cséfalvay Zsolt, vagy Erdélyi Géza hanvai lelkipásztor, a későbbi püspök, aki ekkor már több éve Prágában is óraadó tanár, majd Molnár János, aki akkoriban ugyan még nem volt gyülekezeti lelkész, de ő is tanítja a cseh fővárosban a mi református teológusainkat.

Az oktatókhoz később csatlakozik Fritsche István, Ibos Dezső, Nagy Lajos, Göőz Bertalan, Nánássy Ildikó és még sokan mások, akik a kezdeti időszakban, különösképpen a Katechetikai Szemináriumnak az oktatói gárdáját erősítették.

Kik tanították a Teológiai Akadémián a teológusokat? Az arra elhívatott lelkipásztorok, akik gyülekezeti lelkipásztorként otthon érezték magukat bizonyos szakterületen?

Az oktatói gárda úgy állt össze, hogy igyekeztek azokat megszólítani, akikről tudták, lelkipásztori munkájuk mellett a teológia bizonyos szaktudományában is elmélyültebb kutatást végeztek az azt megelőző időszakban vagy éppenséggel folytatnak.  

Voltak, akik más intézményben is oktattak, Prágában Erdélyi Géza és Molnár János, Mikó Jenő akkori püspök pedig a pozsonyi evangélikus teológián. Akkoriban már elmélyült kutatásokat folytatott az újszövetségi tudományterületen Takács Zoltán és Peres Imre, különösen az utóbbi, aki akkor már egyre inkább a doktori munkájának a véglegesítésével foglalkozott, amit hamarosan meg is védett elnyerve a doktori címet.

Elsősorban azokat próbálta megszólítani az egyház vezetése, akik valamilyen módon több mint elhívást éreznek erre a szolgálatra, s akikről feltételezhető volt azt is, hogy a későbbiekben majd helytállnak nemcsak a kutatásban, de az oktatásban, valamint publikálásban is, ami nem mellesleg az akadémiai közegnek az elengedhetetlen munkaterülete.

Később Magyarországról is csatlakoztak előadók.

Így van, de már az 1994-es intézményalapításkor is abban gondolkodtak egyházunk vezetői, hogy valamilyen módon betagolják a Calvin J. Teológiai Akadémiát egy olyan jellegű struktúrába, amelyben állami elismertetést nyerhet.

Hogyan tudta magát fenntartani a Katechetikai Szeminárium, illetve a Calvin J. Teológiai Akadémia? Kapott az államtól erre támogatást vagy valamilyen hozzájárulást?

Valójában maga a Katechetikai Szeminárium, a későbbiekben pedig a Calvin János Teológiai Intézet, illetve a Calvin J. Teológiai Akadémia semmilyen jellegű állami hozzájárulást nem kapott.

Gyakorlatilag a hívek áldozatkészsége, a külföldi partnerek, illetve segélyszervezetek, testvéregyházak támogatása, magánszemélyek adományai és néhány esetben az akkor működő Apáczai Közalapítvány hathatós támogatása tartotta fönn az intézményt.

A Katechetikai Szeminárium és a Calvin J. Teológiai Akadémia egykori épülete

A Calvin János Teológiai Akadémia tízéves történetében 1994-től 2004-ig – egészen addig, amíg létre nem jön a Selye János Egyetem, amelynek első akkreditált kara a lelkészképzést biztosító Református Teológiai Kar – nem részesült olyan állami támogatásban, ami meghatározó lett volna.

1998 és 2002 között az első Dzurinda-kormány idejében, amelynek része volt az akkori Magyar Koalíció Pártja, egy-két alkalommal ugyan kapott egyfajta célirányos támogatást eszközbeszerzésre vagy a teológia könyvtárának a befejezésére, de meghatározó és nagyobb volumenű támogatás soha nem érkezett.

Ily módon mondhatnánk azt is, hogy a Jóisten kegyelme tartott bennünket tíz esztendőn keresztül, amely megmutatta, mikor kit szólít meg annak érdekében, hogy az illető szervezet, magánszemély vagy éppenséggel egyház magáénak érezze ezt a küldetést és valamilyen formában támogassa magának az intézménynek a felszínen való maradását.

Mondhatjuk azt is, hogy szinte ingyen tanítottak az oktatók a Teológiai Akadémián, illetve csupán csekély elismerésért?

Igen, nyugodtan mondhatjuk ezt, mert bár a kezdeti időktől fogva törekedtek arra, hogy ha csak lehet, akkor valamilyen fajta minimális juttatás legyen, ha többet nem is, legalább útiköltség szintjén tudják honorálni azokat az oktatókat, akik kezdettől fogva ott voltak az oktatói gárdában.

Az 1994-es indulásnál már van az akadémiának egy oktatója, egy holland professzor személyében (C. A. Tukker), aki az első két évben több alkalommal jön Komáromba és blokkokban tartja az előadásait, de már ott vannak azok a magyarországi vendégoktatók és –professzorok is, akik szépen fokozatosan betagolódnak az oktatói gárdába.

Gondolok itt – sajnos az időközben már elhunyt kedves professzorainkra, mint például – Bolyki Jánosra, Herczeg Pálra vagy Medyesy M. Lászlóra. A későbbiekben az oktatókhoz csatlakozott Fodor Ferenc, a jelenlegi sárospataki lelkipásztor, aki az ottani teológiának a tanára, de akkor még nagykőrösi lelkipásztorként 1994-től részese ennek a folyamatnak.

Az oktatók támogatására visszatérve. Voltak időszakok, amikor csak útiköltség-térítésért tanítottak. Aztán volt egy időszak (1998-tól 2002-ig, az első Orbán-kormány idejében), amikor a magyarországi Apáczai Közalapítvány jóvoltából sikerült olyan jellegű forrást elnyernünk hathatós kormányzati támogatással, amelyből csekély ösztöndíj-jellegű hozzájárulást havi rendszerességgel tudtunk adni a tanároknak. Ez a támogatás azonban még a minimálbérnek sem felelt meg, inkább csak szimbolikus összegekről beszélhetünk. (Különösen, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy jelenleg még a minimális bértáblázati besorolás szerinti illetmények is magasabbak az egyetemeken, mint amennyit a legtöbb professzori besorolásba lévő tanárunk kapott akkoriban).

Próbálta a Szlovákiai Református Keresztyén egyház vezetése akkreditáltatni a Calvin J. Teológiai Akadémiát, vagy részévé tenni valamelyik más szlovákiai egyetemnek, hogy finanszírozása biztosított legyen, s ne szűnjön meg. Milyen eredmények zárultak ezek a tárgyalások?

Valójában az intézmény alapítástól kezdve és különösen 1994 után, amikor már lelkészképző intézetről beszélünk, az onnantól számított 10 esztendőn keresztül a 2004-ig tartó időszak másról sem szólt csak az útkeresésről, arról, hogy hova és milyen módon betagolni a teológiát a  megfelelő állami elismertetés céljából, vagyis államilag elfogadott diplomát tudjon adni a végzősöknek. Amíg az intézmény nem tagolódott be a Selye János Egyetembe, addig gyakorlatilag nem is sikerült akkreditáltatni.

Hol próbálkoztak, mely egyetemeket szólították meg?

Először a pozsonyi Comenius Egyetemet célozták meg. De a 90-es évek elején az egyetem az átalakítások miatt és az új intézményi struktúráját kialakítva két teológiai karral bővült, /evangélikus és katolikus/, s a megkeresést azzal utasították vissza, hogy a profiljukba nem nagyon fér bele még egy újabb, református kar.

Aztán próbáltunk a Nagyszombati Egyetemmel is tárgyalni, ahol ugyan kedvező fogadtatásra is talált a megkeresésünk, azonban az utolsó pillanatban kihátráltak a megállapodás aláírása mögül. Szó volt arról is, hogy a kassai Šafarik Egyetem fogadja be az intézményt. Eléggé kedvezően alakultak itt is az előzetes tárgyalások, viszont az utolsó pillanatban ők is visszaléptek az egyezség véglegesítésről.

Nyitrán a Konstantin Filozófus Egyetemen több alkalommal is próbálkoztunk, mert talán még földrajzilag az lett volna a legkézenfekvőbb megoldás. Aztán volt egy olyan jellegű kezdeményezés is, hogy az akkor már működő Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett karaként működne a református teológusok oktatása. De ez már a 2000-es években vetődött fel, amikor már eléggé előrehaladottak voltak azok a tárgyalások, -- különösen 2002-ben és 2003-ban – amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy valójában a kar akkreditálásának a megnyugtató lezárulása akkor fog megtörténni, hogyha a parlament létrehozza a Selye János Egyetemet, amit végül siker koronázott, 2003. október 23-án.

A Református Teológiai Kar épülete

A szlovákiai magyar egyetem szorgalmazója 2003-ban többek között Bauer Győző parlamenti képviselő volt, amely végül a parlamenti jóváhagyás után 2004-ben három karral megalakult. Az akkreditációs bizottság elsőként pedig a legjobban felkészült Református Teológiai Kar működését hagyta jóvá, amelybe beépült a Calvin János Teológiai Akadémia, illetve annak része lett.

Ha egy kicsit visszatekintünk a múltba, akkor kiderül, hogy a felvidéki magyarság nem a 2000-es évek elejétől szeretett volna magának saját, önálló egyetemet, hanem már több mint 100 évvel korábban, egészen az 1920-as évektől, a határok megváltoztatásától kezdődően.

Nem akarok külön kitérni a losonci Teológiai Szemináriumra, mint az akkori Csehszlovákia két világháború között működő egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézményére, amely fennállásának tizennégy esztendeje alatt lelkészképző intézetként felszínen tartotta az akkori Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lelkészképzését, biztosítva ezzel a lelkészutánpótlást. A szeminárium nagyon sok végzett teológushallgatót adott az egyháznak, akik a későbbiekben lelkészként éppen a szocializmus áldatlan évtizedeiben állnak helyt a gyülekezetekben. Ezen lelkészek alma matere Losonc volt.

A II. világháború befejezése utáni időszaktól egészen a rendszerváltásig nem is nagyon beszélhettek arról, – talán csak a hatvannyolcas időszakban – hogy jó lenne valamit kezdeni a magyar nemzetiségűek felsőoktatásával és valahogyan létrehozni az akkori Csehszlovákiában egy magyar egyetemet.

Amikor megtörténik a rendszerváltás, akkor viszont a kilencvenes évek elejétől már a prágai nemzetgyűlésben elindulnak azok a folyamatok, amelyek elsősorban arról szólnak, hogy egy önálló magyar egyetemet kell létrehozni. Megvan a neve is: Jókai Mór Egyetem.

Popély Gyula, Sidó Zoltán, Duray Miklós és még jó páran állnak eme kezdeményezés mögött. Ez akkor nem ért célt. El kell telnie még 12 évnek, amíg eljutunk addig a pontig, hogy amikor a 2002-es parlamenti választások után a Magyar Koalíció Pártja újra kormányzati tényező lesz, akkor az ő kérésükre, illetve a koalícióba való belépésüknek a feltételeként bekerül a kormányprogramba egy önálló magyar egyetemnek, a Selye János Egyetem a létrehozása.   

Mindezen politikai törekvések, háttéralkuk és nyílt deklarációk mellett el kellett induljanak azok a folyamatok, amelyekhez párosultak azok az emberek, akik egyfajta véd- és dacszövetséget alkotva dolgoznak a háttérben, a tanulmányi programok összeállításán, az akkreditációs anyag előkészítésén és minden mással is a tanulmányi programokkal összefüggésben. Ez nem egy embernek az eredménye, hanem többeknek, akik a maguk munkájával hozzájárultak a sikerhez, ugyanakkor nagyon sok embernek az odaszánása és a szeretete kellett ahhoz, hogy ez az egyetem megalakuljon.

Emlékkonferencia a Selye János Egyetem megalakulásának 20. évfordulója alkalmából

Természetesen a későbbiekben az egyetem vezetésében, a törvénytervezetének előkészítésében ott vannak azok a nagyon meghatározó személyek, akiknek neve mind a mai napig ott szerepel az egyetem történetének krónikájában. Az egyik az alapító rektor Albert Sándor, vagy az akkor alakuló intézményi struktúrában azok, akik a karok dékánjai voltak. Például a néhai Molnár János, a Református Teológiai Kar dékánja, vagy a Tanárképző Karról Erdélyi Margit, Peres Imre, illetve az a Tóth János, aki 2009-től már rektorként viszi tovább ezt a folyamatot. Szinte lehetetlenség mindenkit felsorolni, sokan voltak azok, akik a kezdetektől fogva sokat tettek hozzá az előkészületi munkákhoz és a fejlődés megteremtéséhez, amellyel már 2004 szeptemberétől működtetni kellett az egyetemet.

Ha összehasonlítanánk a Calvin J. Teológiai Akadémiát a Református Teológiai Karral, akkor mik lennének a különbségek?

Sokáig én is megpróbáltam a kettőt egymással összehasonlítani, de rájöttem, nem lehet. Ez olyan, mintha almát hasonlítanánk össze a körtével. Két teljesen különböző struktúrájú, gondolati habitusban teljesen eltérő közegről van szó, de a kor is más volt, amelyben ezek az intézmények működtek, vagy működnek.

A Calvin J. Teológiai Akadémia megalakulásától kezdve olyan közegben képezte a leendő lelkészeket, illetve a katechétákat, amelyben meg kellett harcolni a mindennapokat.

Szinte a semmiből kellett mindent előteremteni. Meg kellett szólítani az oktatókat, a hallgatókat, ez utóbbiakat a felvételi eljárás keretében felvételiztetni, felvenni, betagolni az akadémiai struktúrába, majd oktatni. 1999-ben az egyház kibocsájtja az első komáromi végzős teológusait, majd 2004-ig még majd hetven végzős hallgatót. Ezek a végzett teológusok csak az egyházunk által elismert diplomával rendelkeztek, csak az egyház fogadta el képesítésüket egyetemi rangúnak, egészen addig, amíg mesteri diplomát nem kapnak az egyetemtől 2006-ban.

Rugalmasabb volt a tanterv?

Igen, már csak azért is, mert igyekeztünk, hogy minden dokumentumunk megfeleljen, illetve elősegítse majd az intézményi betagolódást. Mint említettem sok helyen próbálkoztunk az intézmény akkreditálásával, s minden egyes próbálkozáskor egy komplett, több mint száz oldalas tervdokumentációt kellett letenni a megkeresett intézményeknek az asztalára. Figyelembe kellett venni, hogy ahová mi kopogunk, az már egy működő egyetem és oda egy kész karként akarunk majd betagolódni, így eleve nekünk is az egyetemi struktúrák szerinti sok mindenre kiterjedő rendet kellett kialakítanunk.

A mi előzetes akkreditációnkban arra is figyeltünk, hogy nemcsak az egyházi, hanem a felsőoktatási törvényeknek is megfeleljünk, illetve az egyetemi struktúrákból fakadó előírásoknak is. De mégiscsak más volt oktatni, mert elsősorban az akadémia határozta meg a tantárgyak menetét, leginkább azt, hogy mikor, miből, mennyi óraszámban kell tanítani.

Talán az egyik hatalmas különbség az, hogy (az én teológus éveim alatt, mivel én is ennek az intézménynek a hallgatója voltam) mi gyakorlatilag hétfő reggel fél kilenctől péntek délután három óráig napi rendben órákon ültünk és ily módon sajátítottuk el a tananyagot. Ezt a képzési struktúrát felváltotta aztán egy olyan forma (már az akkreditált az egyetemi struktúrában, s különösen igaz ez napjaink képzésére nézve), amelyben jóval kevesebb a jelenléti óráknak a száma, de sokkal több feladatkör van a hallgatóra terhelve. Értjük ez alatt azt, hogy nagyobb hangsúlyt kap például a hallgatók egyéni felkészítése és felkészülésük is szemináriumi munkák keretében, vagy különböző prezentációk készítése és azok beadása a hallgatók részéről. Valójában ezek a részfeladatok adják majd meg azt az értékelést, amelyből a szemeszter végén, a vizsgaidőszakban a zárójegyét megkapja valamelyik tantárgyból.

Ma már, ha mesélünk róla, sokan el sem hiszik, hogy akkor ez így történt. Abban a struktúrában és közegben, amelyben még egy felívelési hullámról beszélünk az egyház részéről is, megtapasztalhattuk, mit jelent az, amikor túljelentkezés van a teológiai karra. Ma már mit nem adnánk azért, ha ilyen éveket tudnánk ismételten magunk előtt tudni, mint amilyenek mögöttünk vannak. Voltak olyan esztendők, amikor az egyház meghatározta, hogy Komáromba 15 nappali teológushallgatót lehet felvenni, s ehhez képest majd hetvenen jelentkeztek teológiára.

Minek tudható ez? Akkoriban nagyon sokan szerettek volna lelkészként szolgálni vagy tudományos szinten megismerkedni a Bibliával, tágítani az ismereteket?

Most már úgy ítélem meg, hogy ennyire nagy volt az igény az egyház és a gyülekezetek részéről is a lelkészek iránt. Az elhívás is, s talán a lelkészi munkának a megítélése is más volt, mint ma. A 90-es években a lelkipásztor anyagilag talán megbecsültebb volt, mint napjainkban. S ez nem azt jelenti, hogy akkor többet kerestek volna, mint ma, hanem inkább azt, hogy akkor a lelkészi életpálya-modell, talán azzal összefüggésben is, hogy milyen módon tud – gondolva most a református lelkészre – a szolgálatával egy családot fenntartani, az akkor nem volt annyira problematikus, mint amennyire ma annak látszik.

S valahol talán ez is közrejátszik abban – legalábbis a megítélésem szerint – hogy egyre kevesebben jelentkeznek lelkipásztori szolgálatra, mert nem látják biztosítottnak a megélhetésüket ebből a hivatásból, mint amennyien ezt gondolták harminc évvel ezelőtt.

Hiányzik az elhívatás vagy a megfelelő életpálya-modell?

Nem hiszem, hogy az elhívatás hiányozna, hiszen azt látjuk ma is, hogy az ifjúsággal való foglalkozások keretében elérnek fiatalokat. Különösképpen a Firesz vagy egyéb más munkacsoportok, akik fiatalokkal foglalkoznak meg tudják szólítani őket azokra az alkalmakra, amelyeket a részükre szerveznek. Ilyenek közé tartozik az itteni ÉlesztŐ, vagy a magyarországi Csillagpont, amelyek fiatalok tömegeit mozgatja meg. Látszik az is, hogy ma is vannak elhívott életű fiatalok, olyanok, akik az Úr Jézus Krisztus mellett elköteleződtek már fiatal korukban. Az már megint más lapra tartozik, hogy ők ezt az elköteleződést, elhívást a későbbiekben lelkészként akarják-e megélni vagy úgy vélik, attól még lehetnek jó hívők, keresztyének, reformátusok, ha más pozícióban fognak is dolgozni és más területen szolgálják az Úristent. Jelenleg azt látjuk, hogy talán többen vannak azok, akik a másfajta megközelítést alkalmazzák és másképp szeretnék az Isten itteni református keresztyén egyházát szolgálni, mintsem lelkipásztorként gyülekezeti szolgálatban.

Említette, hogy egyre kevesebben jelentkeznek teológiára és szeretnének lelkipásztorként szolgálni, akkor felvetődik a kérdés, veszélyben lehet-e emiatt a Református Teológiai Kar?

Nem hinném, hogy veszélyben lenne, de mindenképpen jót tenne a Református Teológiai Karnak egy olyanfajta változás, amely azt eredményezné, hogy többen jelentkeznének teológiai tanulmányi programra. A teológiának jelen pillanatban öt tanulmányi programja van: a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás alap- és mesterképzésben, az összevont református teológus képzés, ami a tényleges lelkészképzés, illetve a két doktori program.

Diplomaosztó ünnepségen 2023-ban

Ha szigorúan vesszük, akkor a teológiának mégiscsak a legkiemeltebb programjaként épp a református teológiának kellene lennie, amely a lelkipásztorok képzését hivatott elősegíteni. Jó lenne, ha olyan változás következne be, amely azt eredményezheti, hogy többen jelentkeznek majd erre a tanulmányi programra, és ha többen kezdenék el tanulmányaikat tényleges nappali tagozatos képzésben karunkon. Ily módon, a későbbiekben végigmenve az oktatási folyamaton, az ötödik évfolyam végén végzett teológusokként és kezdő lelkipásztorokként állhatnának be abba a szolgálatba, reményeink szerint a saját református egyházunkban, ahol nagy szükség van a lelkipásztorokra, tekintettel arra, hogy egyre jobban érződik a lelkészhiány egyházon belül is.

Mivel foglalkozik most a Calvin J. Teológiai Akadémia, amely nem szűnt meg a Református Teológiai Kar megalakulásával?

A szervezési és működési szabályzatának megfelelően a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tudományművelői és lelkésztovábbképző intézete, de inkább ez előbbi jellemző rá, mert a lelkésztovábbképzés teljes egészében a Kulturális és Közművelődési Központ égisze alatt történik már évek óta. Ugyanakkor a tudomány művelésében tesszük a dolgunkat. Működtetjük a teológiai könyvtárat, gyarapítjuk az állományát, igyekszünk arra odafigyelni, hogy az egykor kiépült teológiai könyvtár mindig fejlődjön. Másrészt kiadunk egy teológiai szakfolyóiratot Teológiai fórum címmel, amely évente kétszer jelenik meg, s egyre nagyobb elfogadtatása van a kárpát-medencei teológiák, illetve teológiák, mint tudományosságot művelő intézmények körében is.

Harmadrészt pedig igyekszünk pályázatok révén konferenciákat szervezni, könyveket kiadni, ezzel is elősegítve a Református Teológiai Karon végzett munkát, de nem feltétlen csak azt, hanem azt is, ami az egyházban folyik. Próbálunk igazodni azokhoz az elvárásokhoz, amely kimondja, hogy a Calvin J. Teológiai Akadémia az egyházban tudományműveléssel és -szervezéssel foglalkozó intézménynek kell lennie.

Természetesen ide tartozik a könyvtárnak a működtetése is, de ez kezdettől fogva egy járulékos feladat, s egyáltalán nem mellékes, mert ténylegesen, ami látható ebből az egészből, az a könyvtári állománynak a gyarapodása.

De a kettő összefüggésben van egymással: a tudománynak a művelése, annak a szervezése és az, hogy ehhez hozzátegyük látható módon azt is, ami a teológiával, mint tudományággal, adott esetben könyvek megjelentetése révén is összefüggésben lehet.

Hányan végeztek a működésének a tíz éve alatt a Calvin János Teológiai Akadémián?

Nem tudom pontosan, csak azt, hogy több mint nyolcvanan az 1999-től 2004-ig terjedő időszak alatt, akiket az akadémia végzett teológusokként tart számon – a végtett katechétákon kívül.

2006-ban, amikor már az egyetem második évében működött, akkor a Calvin J. Teológiai Akadémián egykor végzett hallgatók egy különbözeti vizsga után az egyetemtől megkapták a mesteri fokozat elérését jelző diplomát. Megjegyzem, a későbbiekben az egyetem, illetve a Református Teológiai Kar felajánlotta ezt a lehetőséget a sárospataki teológián végzetteknek is, hogy Komáromban mesteri végzettséget szerezzenek. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel.

Ily módon gondoskodott a Selye János Egyetem, az egykori CJTA-sokról, ahogyan magunkat szoktuk nevezni. Természetesen ez is egy része volt annak a tervnek, hogy helyére kerüljenek a dolgok.

Amikor 2006-ban megtörtént a nagyszabású diplomaosztó ünnepség, akkor azon a kar jelenlegi dékánja, Somogyi Alfréd volt az, aki az egykori hallgatók nevében köszönetet mondott, s úgy fogalmazott, hogy végre elvarratott az a szál, amely nem is annyira 1994-ben, hanem, ha nagyon szigorúan akarjuk venni, akkor 1925-ben a losonci teológia indulásával kezdődött.

Ahogyan említette, Ön is a Calvin J. Teológiai Akadémia egyik első végzőse, így aranygyapjas teológusa is, ugyanakkor a Református Teológiai Kar dékánhelyettese és oktatója, korában dékánja. Érez egyfajta nosztalgiát a régi idők iránt?

Ez a mostani egy teljesen más időszak. A 90-es évek szintén mások voltak, amikor teológus hallgatóként vettem részt egy közegben és építettünk egy közösséget. Mást jelentett akkor készülni a szolgálatra, mint most, és más később megtapasztalni, mit is jelent már végzettként beállni egy olyan struktúrába, ahol munkajellegű dolgokat, például titkári feladatokat kell ellátni, majd tanársegédként szemináriumokat vezetni és a későbbiekben felvállalni azokat a dolgokat is, amelyek az én életemben megmutatkoztak: voltam titkár,  dékánhelyettes, dékán, most ismét dékánhelyettes.

Az én életem, gyakorlatilag harminc éve össze van kötve a komáromi lelkészképzésnek a történelmével, hiszen 1994-ben egyike voltam azoknak, akik ténylegesen az első évfolyamba bekerültek, s ily módon egyike voltam azoknak is, akik az elsők között végeztek 1999-ben. Később is sok mindent megtapasztalhattam úgy, mint az első doktoranduszi évfolyamnak a hallgatója. A volt végzett hallgatók közül a Jóisten megadta nekem azokat az előrehaladási lehetőségeket is, amelyek az életem részévé tették azt, hogy nyolc évig vezethettem is a Református Teológiai Kart, a Calvin J. Teológiai Akadémiának viszont mind a mai napig igazgatója vagyok. Nem szakadtam el sem egyik, sem másik intézménytől.

Hogyan látja a kar, illetve a lelkészképzés jövőjét?

Bár néha hajlamos vagyok arra, hogy pesszimistábban lássak dolgokat, azért a hitem mindig azt mondatja velem: nem lehet másként, csak Isten akaratának megfelelően. Addig leszünk s maradunk meg intézményként/intézményekként, amíg az kedves lesz Istennek, s amíg áldás tudunk lenni mások számára is. Amíg áldásként tekintjük szolgálatunkat, s amíg e szolgálathoz el tudjuk kérni az áldásokat az Úrtól.

Kép és szöveg: Iski Ibolya