Igazgatói pályázat
2015. március 17., keddA Lévai Református Egyházközség Presbitériuma a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000-es számú törvénye alapján pályázatot hirdet a Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatói állásának betöltésére.
A vezetői megbízás időtartama:
2015. július 1. - 2020. június 30.
A munkavégzés helye:
Léva, Szent Mihály utca 38
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatokat és kötelességeket a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000-es számú törvénye, valamint a SZK törvényei szabályozzák.
Pályázati feltételek:
Középiskolai tanár végzettség, legalább öt év pedagógus munkakörben, középiskolában szerzett szakmai gyakorlat, legyen református vallású, konfirmált és aktív gyülekezeti tag, életvitele erkölcsös, magánélete rendezett legyen, alkalmas legyen a vezetésre.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
Szakmai életrajzot, a munkakörével kapcsolatos rövid- és hosszútávú szakmai, fejlesztési, pedagógiai, nevelési tervezetet, koncepciót, az intézmény irányításával és vezetésével kapcsolatos elképzeléseket, célokat, a fenntartó küldetésével, missziójával egyező közösségi programot, a Kárpát-medencei összetartozást, a helyi magyar és egyházi közösségek identitását erősítő iskolai stratégiát.
A pályázat benyújtásának határideje:
2015. május 31. (a pályázat beérkezésének dátuma)
A Pályázatot írásban kell benyújtani. Cím: Református Lelkészi Hivatal – Reformovaný farský úrad, Léva - Levice 934 01, Ul. sv. Michala 38 – A belső zárt borítékra rá kell írni: „IGAZGATÓI PÁLYÁZAT”
A pályázat elbírálásának módja, helye és időpontja:
A pályázatot a Czeglédi Péter Református Gimnázium Iskolaszéke 2015. június 11-én fogja elbírálni.