
Egyházunk
Lelkésztovábbképző – Külmissziói szolgálat

Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház missziói előadója a külmisszióval kapcsolatos gondolatait és felhívását adta át a jelenlévő lelkipásztoroknak.
Lelkésztovábbképző: Jézus, a Krisztus

A Niceai Hitvallásról Pásztori Kupán István, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanára, dogmatörténész a Niceai Hitvallásról tartott előadást.
Lelkésztovábbképző - A keresztyén igehirdetés Jézus Krisztus bibliai tanúságtételén alapul

Prédikáció és hitvallás címmel Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartott előadást.
Lelkésztovábbképző: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!

Czövek Tamás, a Budapest-Gazdagréti Református Egyházközség tagja Hitvallások az Ószövetségben című előadásában elsősorban a hitvallás kérdését boncolgatta, de egy tanulságos történetet is elmesélt arról, hogy milyen következményekkel jár Isten szeretetének a megvallása.
ÉlesztŐ 2024
A damaszkuszi úton szembe jön a valóság

Ne azért térj meg, mert rettegsz, hogy elkárhozol, hanem azért, mert Atyád, mindennek ellenére visszavár téged! – biztatta ifj. Csomós József az ÉlesztŐ résztvevőit harmadik előadásában, utána pedig Képes Lóránt tett bizonyságot.
Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal

Kesztyűbáb emberiség? Kardforgató halász? Az egyház mint Júdás? Izgalmas képek sorjáztak az ÉlesztŐ csütörtök délelőtti előadásán. Ifj. Csomós József ezúttal két definíciót is adott a megszentelődésre a felvidéki református ifjúsági találkozón.
A megszentelődés azzal kezdődik, hogy nem takargatjuk magunkat

Mit kezdünk azzal, ha Isten egy nap bekopogtat az ajtókon? Mi fán terem a megszentelődés? És mi köze ennek a Fiatal Reformátusok Szövetsége idei találkozójának témájához? Kiderül ifj. Csomós József, az ÉlesztŐ szerdai napján elhangzott előadásának összefoglalójából.
Tükröt tart, ablakot tár

„A keresztyén élet nemcsak a kegyelem elfogadása, hanem a követés is, amely maga a gyümölcstermő élet” – fogalmazott Horváth Veronika koordinátor a 2024-es ÉlesztŐ nyitóalkalmán. A felvidéki református fiatalok találkozójának ebben az évben Hercegkút ad otthont július 23. és 27. között.
Kapcsolataink
Magyar titkára lesz az európai református szervezetnek

Új elnököt választott és megerősítette titkári tisztségében Antal Jánost a Református Egyházak Világközösségének Európai Területi Tanácsa, amely Budapesten tartotta ülését csütörtökön és pénteken. Az alkalmon egyházunkat Palcsó Attila külügyi zsinati tanácsos képviselte.
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel” – pünkösdi üzenet a Magyar Református Egyház közösségének
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atyám!«” (Róm 8,14–15)
Oktatás
Együttműködési megállapodás a szöuli és a komáromi teológiai karok között

2025. június 4-én együttműködési megállapodást írt alá Dr. Somogyi Alfréd dékán képviseletében és megbízásából Dr. Lévai Attila, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánhelyettese Szöulban, Dél-Korea fővárosában az ottani Presbyterian University and Theological Seminary elnök-vezetőjével Prof. Dr. Un Yong Kim-mel.
Pályázati felhívás az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj”-ra

Az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj” elnevezéssel, 2015-ben létrejött alapítvány kuratóriuma meghirdeti a 2024/2025-ös évre vonatkozó felhívását, melyre a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának teológus szakos, illetve a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem teológus és lelkész szakos hallgatói jelentkezhetnek.
Gyülekezeteink
A Világosság református egyházi műsor 2025. augusztus 3-ai ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: A mennyek országa hasonlatos az elrejtett, de megtalált kincsre és a nagyértékű igazgyöngyre, ismét aranysávos lett a kisgéresi Mustármag bábcsoport, nagysikerrel adták elő a Lukács 14 bábjátékot, gályarab-emlékút emlékjelei Bátorkeszin.
Isten olyan, mint egy kinyúló kéz

A Pozsonyi Református Egyházmegye ifjúsági alkalmait szervező Galilea csoport aktív fiataljai közé tartozó, Bögellőn élő, 17 éves Santúr Adriennt mutatjuk be, aki három évvel ezelőtt kapcsolódott be közösség munkájába. Vele beszélgetünk a kezdetekről, megtéréséről és feladatáról a Galileában.
Isten mindig velem van - Écsy Eszter, a Galilea egyik oszlopos tagja

A Galilea működését egyre több fiatal is támogatja ötleteivel, akiket fokozatosan vontak be a szolgálatba. A közösség egyik fiatal akív tagja a Pozsonypüspökin élő Écsy Eszter, aki arról vall, hogy miként került kapcsolatba a Galileával, hogyan indult el az Istenhez vezető úton és mit jelent számára ez a közösség.
Jézus és mai tanítványai Galileából

„A szolgatársakkal sok imádságunk, időnk, lemondásunk és fáradságunk van ebben, de minden alkalom után azt mondhatjuk, sokkal többet kaptunk Urunktól, mint amit beletettünk. Számomra jelenleg ez egy őskeresztyén élmény” – vallja Langschadl István lelkipásztor, a Pozsonyi Református Egyházmegyében szolgáló Galilea ifjúsági csoport vezetője.
Vízjelek Dunaszerdahelyen

„Olyan történetekkel foglalkoztunk a négy nap folyamán, amelyeknek egy kicsit közük volt a vízhez is, de az inkább csak egy összefoglaló motívumként szerepelt. A lényeg az volt, hogy a tábor résztvevői, a fiatalok és a gyermekek a zsidó néphez hasonlóan egyaránt megtapasztalhassák az életükben az isteni szabadítást, az isteni vezetést“ – mondta Görözdi Zsolt, a gyülekezet lelkipásztora.
Közelebb vinni az emberekhez a szeretetszolgálatot

„Szövevényes út vezetett a szociális szféráig, de mint tudjuk, az Isten útjai kifürkészhetetlenek. Így jutottam el végül a népi kultúra iránti elköteleződésem által a néprajzon át, majd a kulturális antropológián keresztül az emberek pártfogásához és békéltetéséhez. Most pedig magához a szeretetszolgálathoz. Úgy érzem, hazaértem“ – vallja Máté-Borbás Orsolya, a Diakóniai Központ új igazgatója.
Sajtó
A Világosság református egyházi műsor 2025. július 20-ai ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus hazalátogat Názáretbe, Vízjelek - bibliai-kézműves tábor Dunaszerdahelyen, aktív tagként a Galileában.
A Világosság református egyházi műsor 2025. július 6-ai ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: a búza és a konkoly, hálát adtak a megújult péderi református templomért, amely nemcsak egy felújított épület, hanem élő örökség is.
Bibliaolvasó kalauz
2025. július 30., szerda
1Móz 31,22–54 és Mk 8,22–26 (ÚSZ) „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent" (25). Ez a történet Jézus gyógyító hatalmát és türelmét mutatja meg. Először csupán részleges gyógyulás történt, ami arra figyelmeztet minket, hogy Isten munkája fokozatos, amiként hitünk is lépésről lépésre növekszik. Jézus tehát nemcsak testi gyógyulást ad, hanem személyes kapcsolatot keres velünk, hogy – ami a lényeges – belső átalakulást is elérjen. Ezért nem hagyta, hogy a gyógyulás csodája pusztán külső élmény legyen, hanem mélyebb tanítást is közvetít. A második érintés végül a teljes gyógyulást hozta. Ez azt jelzi, hogy Isten munkája a második lehetőségből, az újrakezdésből válik teljessé. Isten türelmes, fokozatosan tapasztalhatjuk meg gyógyító munkáját életünkben.Fohász: Istenünk, hálásak vagyunk, hogy Te nemcsak testi gyógyulást adsz, hanem a szívünket is átformálod. Köszönjük, hogy türelemmel vezetsz minket a teljes megújulás felé. Áldj meg minket a hit fokozatos növekedésével! Ámen.
Támogatóink
Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja.

