Új missziói gyülekezettel bővült a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

2014. május 28., szerda

2014. május 10-én, a Rimaszombatban ülésező Zsinat tagjai jóváhagyták, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül megalakuljon a koreai missziói gyülekezet. Így az egyetemes egyházban már nemcsak magyar és szlovák nyelvű közösségek vannak, hanem koreai is.

A pozsonyi székhelyű koreai református missziói gyülekezet 2014. márciusában fordult levélben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetőségéhez, hogy az egyház törvényeivel összhangban fogadja, illetve tagolja be a Pozsonyban és Érsekújvárott élő koreai reformátusok által alkotott pozsonyi közösséget missziói gyülekezetként.

Kérelmükben felvázolták, hogy a közösséghez jelenleg harmincan tartoznak, ebből húsz felnőtt és tíz fiatalkorú. Istentiszteleti alkalmaikat heti rendszerességgel Pozsonyban tartják. Lelkipásztoruk Park Sung Kon, a Koreai Presbiteriánus Egyház kiküldöttje, aki 2004-től végez missziói szolgálatot Szlovákiában az itt élő koreai reformátusok között. Lelkigondozói munkájának eredményeként 2006 januárjában megalakult az érsekújvári, majd három évvel később, 2009-ben a pozsonyi közösség is. 2013 szeptemberéig mind a két helyszínen vasárnaponként rendszeresen tartottak istentiszteleteket. Mivel időközben az érsekújvári közösség megszűnt, így jelenleg már csak Pozsonyban gyűlnek össze vasárnaponként. Ezek helyszínéül az óvárosi evangélikus egyházközség gyülekezeti terme szolgál, amelyért havonta 300 eurós bérleti díjat fizetnek.

Fazekas László püspök a koreai reformátusok kérésének ismertetésekor megemlítette azt is, hogy előkészítés alatt van egy kóreai út, melynek célja az ottani reformátusok meglátogatása és közelebbi partnerkapcsolat kiépítése lenne.

A vita során elhangzott az a javaslat, hogy a Zsinat alapítsa meg a pozsonyi székhelyű koreai missziói gyülekezetet, amely részévé válna a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak. Ennek értelmében született meg végül az a határozat,  - amelyet a zsinati képviselők támogattak is, - hogy a Zsinat összhangban az egyházközségek jogállásáról és társulásáról szóló 4/2011-es számú törvény 18. §-val Pozsonyban koreai missziói gyülekezetet alapít. A koreai missziói gyülekezet lelkészi szolgálatára Park Sung Kon lelkipásztort rendeli ki, felügyelő lelkipásztorául pedig az egyetemes egyház mindenkori püspökét bízza meg.


események továbbiak →