Mindig úton – Emlékezés Uwe Martin Schmidt német missziós lelkipásztorra

2018. március 29., csütörtök

Uwe Martin Schmidt német missziós lelkipásztor halálának 10. évfordulója alkalmából emlék-szimpóziumra került sor március 27-én a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi Egyházmegyéje és a Calvin János Teológiai Akadémia közös szervezésében Jókán, a Betlehem Missziós Központban.

Betlehem Missziós Központ, Jó Pásztor Gyermekotthon, mezőgazdasági tevékenység az intézmények fenntarthatósága érdekében, bortermelés, szolgálat a romák és a szepességi németek között, bibliafordítás elősegítése a romáknak és ruténoknak, óraadó tanár a teológián, segítségnyújtás a németországi kapcsolattartásban az Egyetemes Egyház számára, tervezett disszertációs munka – címszavakban így lehetne röviden összegezni mindazt a tevékenységet, amely Uwe Martin Schmidt német missziói lelkipásztor nevéhez kapcsolódik szlovákiai szolgálatának tizennégy éve alatt, míg 2008. április 9-én a hajnali órákban az Úr magához nem szólította.

Uwe Martin Schmidt halálának tizedik évfordulójára érkező emlékezők először a helyi temetőben, a sírjánál álltak meg leróni kegyeletüket, majd a 90. Zsoltár első versének eléneklése után elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait, majd közösen elmondták az Apostoli Hitvallást.

Az alkalom a Betlehem Missziós Központban folytatódott, ahol a megjelenteket a szervezők nevében Lévai Attila, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja köszöntötte. Az emlék-szimpózium kapcsán elmondta, úgy gondolták, méltó lenne tíz esztendő távlatában egy kötetlenebb jellegű, szubjektív visszaemlékezések alapján visszatekinteni mindarra a munkára és életútra, amely Uwe Martin Schmidtet jellemezte. „Amikor az ember elkezd visszaemlékezni, akkor számtalan olyan emlék jön elé, amely nem a szomorú emlékek tárházát gazdagítja, hanem a vidámakét, mert rengeteg poénos, kedves történetet tapasztaltunk meg vele kapcsolatban a komáromi ténykedése idején. Legyen ez a megemlékezés olyan, amilyennek ő is látni szeretné. Gondoljunk rá boldogabban, vidámabban oly módon, amilyen valójában az ő élete volt közöttünk” – mondta bevezetőjében a dékán utalva egyben arra is, hogy ő így látta Uwe Martin Schmidtet, aki mindig megengedett magának egy-két poént, de nem érezte az ember, hogy emiatt kisebb lenne az ő krisztusi elhívatása, vagy az ő komolysága, ami benne volt. „Hatalmas szívű ember volt, ezzel a humoros attitűddel, aki nagyon sok mindent tudott és tett életében érettünk, egyházunkért, a Calvin János Teológiai Akadémiáért, majd a Református Teológiai Karért, amelyekért így utólag is köszönetet mondhatunk” – zárta gondolatsorát Lévai Attila dékán.

A visszaemlékezések sorát Bernhard Kaiser egyetemi docens, a Református Teológiai Kar Rendszeres és Gyakorlati Teológiai Tanszékének docense kezdte el, aki először életrajzi adatokat közölt Uwe Martin Schmidt-tel kapcsolatban. Elmondta, hogy 1960. december 20-án Greifenstein Allendorfban született, hugenotta gyökerekkel rendelkező családban. A Geothe gimnáziumban érettségizett Wreclárban, majd hitre jutása után teológiát tanult 1980-1985 között a marburgi liberális teológián, de konzervatív hallgatóként nem tudott azonosulni az ottani szellemiséggel, így az öt éves tanulmányait nem fejezte be, később elvégzett egy protestáns Bibliaiskolát, Wuppertalban is. 1987-ben kötött házasságot Reginával, majd három gyermekük született: John Filip, aki itt maradt Jókán, Martin Wilhelm, jelenleg Németországban él a nagyszülei közelében, Maria Lujza, a legfiatalabb pedig Spanyolországban tartózkodik. Először Falzban találkozott Uwe-val, akit református teológusként ismert meg, mivel, mint mondta: reformátusan gondolkodott. Szlovákiában kifejtett sokrétű munkáját a német evangélikus közösségek és a neukircheni misszió is támogatta. Megemlítette azt is, hogy meghívására részt vett 2004-ben a Hausen am Bussenben szervezett missziói napon, amelyen a Szlovákiában végzett missziója elindulásának 10. évfordulóját ünnepelték, s akkor is mély benyomást keltett benne Uwe Martin Schmidt személye, mivel sokan támogatták munkáját. Berhard Kaiser ismertetőjében felsorolta mindazt a sokrétű munkát, amit Szlovákiában végzett, vagy ami a nevéhez kötődött: az irat- és a gyermekmissziótól kezdve a gyermekotthon alapításán keresztül egészen a ruténok között végzett szolgálatáig, de megemlítette az itt élő németek és a romák felkarolását is, támogatást biztosítva számukra a roma nyelvű bibliai szövegrészek fordítására, valamint a teológián végzett előadói munkáját, beleértve az általa alapított és vezetett gazdaságot is. Elhangzott, hogy jó kapcsolatokat ápolt a svájci és a hollandiai református egyházakkal, a Partnerhilfével, a HEKS-szel / Hilfswerk der evangelischen Kirchen Schweiz/ és a Gustaw- Adolf-Werk segélyszervezettel, de a marburgi teológiával is, ahol előadásokat tartott. Az előadó elmondta, hogy az Uwe Martin Schmidt ajánlása révén került Komáromba tanítani a teológiára. A rá való emlékezését Uwe Martin Schmidt meggyőződésével zárta, hogy t.i: nem a cselekedetek, hanem hit által igazulunk meg. „Ebben a hitben halt meg, s Isten engedte, hogy 47 évesen átköltözzön a mennyei hazába”.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nevében Fazekas László püspök emlékezett a tíz évvel ezelőtt elhunyt missziói lelkipásztorra. „Mindenki, aki Isten ügyében szolgál, a hit falába elhelyezi a maga tégláját. Ha ezek időtállóak, - mert hittel építették fel, - akkor arra lehet tovább építeni”, majd a Jn 6, 27 verseit idézte: „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért”. Erre kapcsolódva elmondta, az ige fényében világossá válik az, hogy milyen szolgálattevője volt az Úrnak, milyen munkát végzett és miért, mire alapozta az ő egész életét és örökkévaló szolgálatát, hozzátéve: „Olyan szolgálattevője volt az Úr Jézusnak, hogy ami mögötte volt elfeledte, ami pedig előtte, annak nekifeszült”.

A püspök visszaemlékezésében egészen az Uwe Martin Schmidt középiskolai éveihez kanyarodott vissza, amelyek meghatározták a hit útján való elindulását és a szolgálatát. Elmondta, hogy egy liberális beállítottságú középiskolában tanult, ahol egy ingben, nyakkendőben járó tanár diákokat szervezett maga köré, újságokat szerkesztettek, amelyben próbálták megjeleníteni a gondolataikat. Ő is a közösség részévé vált úgy, hogy nem is sejtette, mibe keveredett, csupán a középiskolai tanulmányainak a végén tudatosult benne, hogy eltűntek a csapattársai és egyedül maradt. A hírekből és az újságcikkekből jött rá arra, hogy megpróbálták őt egy terrorista szervezetbe bevonni. Fel akarta magát adni a rendőrségen, de onnan azzal küldték el, hogy az ügyet lezárták. Majd egy gyárban kezdett el dolgozni, ahol a portás néni mindig vallásos szavakkal köszöntötte, egy alkalommal pedig elhívta őt egy bibliakörbe. Az ott ért impulzusok hatására indult el a teológia felé és az Úrnak való szolgálat útján” – mondja Uwe Martin Schmidt korábbi bizonyságtétele alapján a bevezetőjében a püspök, majd felidézte az 1994-es évet, amikor Göőz Bertalan, az akkori egyetemes titkár felvetette, hogy Szlovákiába hozna egy német lelkészt a családjával együtt. Jókát szemelték ki a számukra, ahol elhalálozás miatt betöltetlen maradt a lelkészi állás, viszont a gyülekezet ellenezte, mert nem tudták elképzelni, hogy milyen tevékenységet tudna ott kifejteni. A tiltakozás ellenére azonban átköltöztek – emlékezett vissza a püspök, aki akkoriban rákérdezett arra is, miért Szlovákiát választották, ha Németországban sikeresnek mondható missziót folytattak. „Meglepő válasz érkezett a kérdésére: nem tudják felvenni a versenyt a világgal. Majd elmondták, leültek imádkozni Istenhez, hogy adjon hívő embereket és rendelje ki számukra az utat az emberek megszólítására. Ennek hatására egyre szaporodtak a közösségek, amely rádöbbentette őket arra, hogy Istennek az útja egészen más, mint a világé. Azért jöttek ide, mert úgy gondolják, itt is szükség lesz segítségre és legalább elmondhatják, melyik az az út, amelyen a hívő keresztyéneknek járniuk kell, és melyiket ne válasszák” – emlékezett vissza Fazekas László püspök, majd rátért arra, hogy milyen kapcsolatot tartott fenn a református egyházzal és a segítségnyújtása milyen formában mutatkozott meg.

Elmondta, hogy külföldi támogatást szerezve újulhatott meg neki köszönhetően Jókán a visszaigényelt egykori egyházi iskola, amelyből missziós központot alakítottak ki, majd kezdeményezésére 2000-ben megkezdte működését az árvaház, közben teljes erőbedobással munkálkodott az egyház életében. A püspök visszaemlékezésében megemlítette, hogy a családja teljes mértékben integrálódott, Uwét pedig egy nagyon kemény kötésű református embernek látta, aki be tudott épülni sok helyre és ez meg is mutatkozott az eredményeken. Elmondta, hogy amikor már jól megtanult magyarul szolgálhatott a gyülekezetekben, evangelizációs alkalmakra hívták el, a Calvin János Teológiai Akadémián német nyelvet és missziológiát tanított, Erdélyi Géza püspök idejében pedig a külügyben jelentett nagy segítséget az egyház számára. „Egészen más volt az eredménye annak, ha ő németként beszélt az övéinek a helyzetünkről, mintha mi közöltük volna azt a kevésbé jó német nyelvtudásunkkal. Mivel közöttünk élt, tudta, mivel küszködünk, milyen gondjaink vannak, melyek azok a fájdalmas pontok, amelyek meghatározzák az életünket, hogy megérezzék a problémáinkat és nehézségeinket. Az egyházunkban a roma misszió elindítása is az ő nevéhez kötődik. Ennek egyik eredménye, hogy segítségével lefordították a nyelvükre a Szentírás egyes könyveit” – osztotta meg a püspök a vele kapcsolatban tapasztaltakat. Visszaemlékezését azzal zárta, hogy nem a külsőség számított a számára, hanem mindig a belsőség, a tartalom. „Halála nagyon fájdalmasan ért bennünket. Szolgálata és a hitből fakadó téglája azonban ott vannak az egyházunk falában, és építhetünk arra, amit ő elkezdett. Teljes mértékben beállt az egyházunknak abba a vonalába, ahová őt Isten kijelölte, ahol neki munkálkodni kellett, s ahol létrehozta azokat a dolgokat, amelyek kell, hogy számunkra is bizakodóan hassanak: Ne csüggedjünk el, Istentől van megbízatásunk, s ebben éljünk, járjunk, s tegyük teljesen hittel. Isten az, aki elhívott bennünket, aki megigazít és teljességre viszi a maga munkáját” – mondta zárszavában Fazekas László püspök.

Molnár János, a Calvin János Teológiai Akadémia, majd később a Református Teológiai Kar volt dékánja  visszaemlékezését Uwe Martin Schmidtnek, a jókai egyházközség lelkészi állásába való beiktatással kezdte, amelyre 1994. május 22-én, pünkösdvasárnap került sor Mikó Jenő püspök és Görözdi Miklós esperes szolgálatával. A német missziós lelkipásztor pedig magyar nyelven mondott beszédet a 2 Kor 12, 4 alapján: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Azért dicsekszem az én erőtlenségemmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem gazdagon”. A volt dékán szerint Uwe elég gyorsan megtanult jól magyarul, pontosan ki tudta magát fejezni és humora is volt. Segítette az egyházat és a teológiát is mindenben, amire csak szükség volt. „Németként szível lélekkel szlovákiai magyar református ember volt. Halálával óriási űr támadt egyházunkban”, mondta Molnár János, majd Uwe Martin Schmidt, - aki doktorandusz hallgató volt a teológiai karon- Lutherről és a magyarokról tervezett doktori disszertációjáról beszélt, amelyet halála miatt sajnos nem tudott befejezni. A rá való visszaemlékezését végül azzal zárta, hogy kevés olyan nem magyar ember van, aki a mi eszünkkel és szívünkkel tudna úgy gondolkodni, mint Uwe Martin Schmidt.

Az emlék-szimpóziumon Kiss Tibor helyi lelkipásztor is megosztotta a hallgatósággal a vele kapcsolatos szintén szubjektív meglátásait és élményeit, megtapasztalásait. Beszédét azzal kezdte, nem biztos, hogy Uwe örülne annak, hogy ennyit beszélünk róla, inkább azt mondaná, beszéljünk az Igéről, mert számára az ige tisztasága volt a legfontosabb.  Elmondta, hogy 1994. február 14-ére-15-re várta a német családot a gyülekezet, amely két fontos lelkészének az elvesztése után szeretett volna egy kis megnyugvást kapni, s vele kitölteni az így keletkezett űrt. „Ennek ellenére viszont nem egy nyugodt időszak következett, mert még annak az évnek az októberében a gyülekezet visszaigényli az egykori egyházi alapiskolájának az épületét, hogy abból 1996-ra elkészüljön a Betlehem Missziós Központ. Neki a cselekvés volt az igazi világa. Személyében egy jó barátra leltem, aki mindig mellettem állt, akire felnéztem, számomra olyan volt, mint Timóteusnak Pál apostol. 2006-ben lemondott gyülekezeti lelkészi státuszáról a javamra. Mindig is kereste Isten akaratát, a jövendőt, közben szorgalmasan végezte evilági teendőit” –mondta a lelkipásztor, majd felidézte a vele való utolsó találkozását. „Láttam, hogy a lelke belefáradt a sok munkába. Kereste a pihenést, a nyugalmat, de erre már csak akkor kerülhetett sor, amikor élete napjai leperegtek. Itt találkoztam vele utoljára a missziós ház épülete előtt. Éppen megérkeztem valahonnan, kiszálltam az autóból, ő meg akkor lépett ki a kapun. Levette fejéről a meggyötört, rongyos, zöld színű kalapját, háromszor intett felém, és elindult hazafelé. És valóban elindult hazafelé. Másnap reggel fél hat körül hívott a felesége, Regina, hogy baj van: Uwe meghalt. A gazda szavára, aki a teremtés jogán egyaránt életünk gazdája, haza kellett térnie. Nem maradhatott itt közöttünk a földön”- mondta Kiss Tibor, aki a megható emlékezését azzal zárta, hogy sok dolog volt elkezdve a keze munkája nyomán, nekünk kell és kellett befejeznünk, és tovább is vinnünk. „Isten jót tett vele életében, gazdagon megáldotta munkáját. Valahányszor bejövök ebbe az épületbe, vagy elmegyek a gyermekotthon mellett, vagy a gazdaság mellett, akkor rá és az ő szolgálatára fogok emlékezni. Ha végig nézek azokon a dolgokon, amelyek a keze munkája nyomán itt maradtak, akkor csak a hála jut eszembe” -  mondta befejezésül Kiss Tibor lelkipásztor.

Az emlékezések sorát Dr. Somogyi Alfréd esperes zárta, aki először három élményét osztotta meg vele kapcsolatban. „1995-ben egy somorjai missziós délutánra hat autóbusznyi iskolást hozott, akkor kaptam tőle egy újfordítású Bibliát, amellyel 17 éven keresztül szolgáltam. Amikor pedig gyűjtést szerveztünk Ibos Dezső volt szesztai lelkipásztor halála után, hogy a gyászidő letelte után a családjának lakást vehessünk, 50 ezer koronát utalt erre a célra. Amikor meg szerettem volna neki köszönni, csupán ennyit mondott: jobb kéz, bal kéz,  …  majd sarkon fordult, és ott hagyott. A harmadik pedig, jó dolog, ha a bizonyságainkat le tudjuk írni, mert évek távlatából is példaképként állhatnak előttünk” – mondta az esperes, majd felolvasta Uwe Martin Schmidtnek a szlovákiai szolgálata előtt megfogalmazott „Föl, föl, ti rabjai" című bizonyságtételét, felidézve abban azt az életet, amelyből megszabadulhatott Jézus Krisztus bűnbocsánata révén. A több oldalas írás a következő gondolatokkal zárult: „Jézus Krisztus előtt végre becsületes lehetek. Most már csak őt szeretném. Soha többé nem szeretnék hazug életet élni és az Úr Jézus megengedi, hogy vele maradjak úgy, amint vagyok. Ettől kezdve nem tudtam magamban tartani és tovább mondtam, még ha kezdetlegesen is. Az Úr Jézusban való hittel ebben a világban nem lehet kitüntetést szerezni, de nincs is rá szükség. Egyre jobban megtanultam és tanulom azt, hogy az Úr Jézussal megelégedjem. Végig kitartottam az egyetemen mind az öt éven át, bár világosan láttam, hogy az én utam nem az, amit az egyetem mutatott, mégis meg kellett tanulnom a türelmet ebben is. Végül maga az Úr mutatott utat nekem, és most az én Uram nagykövete lettem. Mindig úton”.

Reformata, Iski Ibolya


események továbbiak →

Reformáció 500