A betegség közelebb vitt az Úrhoz

2019. február 19., kedd

2016 őszén derült ki, hogy őt is megtámadta a gyilkos kór. Mindkét mellében daganatot találtak, s mindkettő más típusú volt. Vállalta a műtétet, majd az ezt követő, az ember fizikumát is alaposan megpróbáló kemoterápiát és sugárzást is. Jelenleg tünetmentes. Még nyolc évet kell várnia, hogy gyógyultnak nyilvánítsák. Ő pedig már biztos abban, hogy meggyógyult és ez így is marad az Úr kegyelméből. Vámos Anita bizonyságtétele.

Belekerültem egy olyan élethelyzetbe, amikor minden velem kapcsolatos dolog háttérbe szorult. De talán nem is ez volt az életemnek a mélypontja, hanem inkább az, hogy már nem szólt hozzám az ige. Miután megtapasztaltam, hogy milyen Isten közelében lenni, kijelentéseket kapni, párbeszédben lenni az Úrral és megérteni Istennek elrejtett titkait, teljes értékűvé vált az életem. Nagyjából húsz évvel ezelőtt kezdtem el keresni az Urat, és pont ez miatt. Ez után a Krisztussal való élő kapcsolat után vágyakoztam.  Gyerekkoromban sem volt kérdés számomra, hogy létezik-e az Isten, de ez a tudat, ill. a  hit nem volt hatással az életemre, addig a pontig, amíg egy napon rájöttem, hogy ez nekem kevés. Többet akartam.

Vágytam Isten jelenlétére

A valóságos jelenlétét akartam az Istennek, azt amiről a Bibliába ír. Eldöntöttem, hogy ha ez nem fog működni, és hogy ezt valamilyen formában nem fogom megtapasztalni a hétköznapokban, akkor a vallást hátam mögött fogom hagyni, és a továbbiakban nem fog érdekelni. Egyszer egy utcai evangelizációkor egy néni elmondta, hogy éjjel az Úr szólt hozzá és miket mondott neki. Nagyon irigyeltem őt. Egyre több ember tett bizonyságot arról, hogy párbeszédben vannak az élő Krisztussal, én meg ezt nem tudtam elmondani magamról. Mi az, hogy szól az Isten? Ezek után szabadidőmben igét olvastam, és hónapokon keresztül imádkoztam ezért, napokat böjtöltem, mire végre megszólalt az Ige. Ennek megtapasztalása által szabadság, boldogság, békesség és öröm lett bennem, olyan mint még soha. Bizonyságot kaptam az Úrtól, hogy kapcsolatban akar lenni velem. Ez nagyon jó érzés. Viszont évek elteltével rá kellett jönnöm, hogy ennek a tökéletes lelki állapotnak, illetve az Úrral való aktív kapcsolatnak a fenntartása milyen nehéz. Nehéz, mert a gonosz támad, pont ezt az Isten-ember kapcsolatot akarja tönkretenni és mi észre sem vesszük, hogy belesétálunk a csapdájába. Ezek olyan töréseket okoznak az életünkben, ami miatt nem tudjuk meghallani Őt. Ilyenkor az ima sem lélektől vezetett. Inkább erőltetett menetnek tűnik, üres szavaknak, amik nem jutnak fel az Úrhoz. Sajnos pont ilyen lelki mélységet éltem meg már hónapokon keresztül, mielőtt megtudtam, hogy rákos beteg vagyok. A betegség híre igazából már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A mindennapi életem egy mókuskerék volt. Nem vagyok az a földhözragadt ember, aki a jég hátán is megél. Nekem a lételemem Krisztus. Őrá van szükségem, és ha kell, akkor általa a jég hátán is meg fogok maradni, de akkor ez nem így volt.

Az ige figyelmeztetett, hogy vigyázzak

Megfáradt voltam. A hétköznapi gondok leterheltek. Közben észre sem vettem, hogy megkeseredtem.  Megpróbáltam ehhez úgy viszonyulni, hogy csak a gonosztól jöhet ez a negatív életérzés, mint lelki támadás. Úgy véltem, ha ellenállok, és tudatosan a pozitív dolgokat vallom meg hittel, akkor sikerülni fog. De csak hónapokkal később jöttem rá, nekem ehhez nincs erőm. Csak egy álarc az, hogy magamat biztatgatom. Eljutottam ahhoz a ponthoz is, hogy már nem láttam értelmét az életnek. Az is eszembe jutott, amit Pál is mondott: hogy a meghalás nyereség, hiszen akkor színről színre az Úr jelenlétében lehetnék. Meg voltam keseredve. Tudjuk azt, hogy nagyon veszélyes ilyen gonosz gondolatoknak megnyitni az elménket. Észre sem vettem, hogy mennyit panaszkodok. Az ige viszont figyelmeztetett arra, hogy vigyázzak, nehogy a keserűség bármely gyökere fölnövekedve megfertőzzön. Tehát, ilyen lelki állapotban voltam két évvel korábban, amikor  megtudtam, hogy két rosszindulatú daganat van a testemben.

Sejtettem, hogy gond van

Rendszeresen jártam ellenőrzésekre, és annak ellenére, hogy mindig éreztem szúró fájdalmakat, mindig azzal zárult a vizsgálat, hogy semmi ok az aggodalomra, minden rendben van. Később ezek a fájdalmak természetessé váltak és megszokottá. De amikor a tumor már láthatóvá vált, sejtettem,  hogy valami gond van. Bejelentkeztem a szakorvoshoz, de elég hosszú volt a várakozási idő, ráadásul húsz év után akkor váltottam új munkahelyet. Ott volt bennem a gondolat, hogy még nem telt le a három hónap próbaidő és most menjek el betegszabadságra?  Ha van is ott valami, az csak jó indulatú lehet, majd kiveszik később. Ilyen  pozitív megvallása a dolognak a múltból jön. Megtérésem előtt  agykontrolloztam is, utána pedig a karizmatikusokhoz csapódtam, így ezzel kapcsolatban beszivárogtak olyan tanok, amiktől nehezen lehet szabadulni.

Sokáig hallgatott az Úr

Aztán az orvos mintát vett, majd vártam az eredményre. Az Úr továbbra is hallgatott, bár a vasárnapi istentiszteleten elhangzott ige, hogy Áldjad én lelkem az Urat, aki megbocsájtja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, elgondolkodtatott.  Jó volt hallani ezt az ígéretet, de bevillant az a gondolat, hogy az ige betegségről szól, bár ugyanakkor  ígéretet is hordoz. A szövettani eredmények rosszak lettek. Ráadásul  egymástól függetlenül két rosszindulatú daganatot is találtak. Az egyik sajnos már olyan nagy volt, hogy szétlőtte magát, és belekerült a nyirokrendszerbe.  Amikor szembesültem ezzel, hihetetlen félelem szállt meg. Éreztem a gonosz jelenlétét, támadását. Támadott gondolatokkal, de a jó szándékkal jövő embereket is felhasználta, akik azt mondták, hogy mit kellene csinálnom,  például el kellene utasítanom a kemoterápiát, mert nem fogom túlélni. Annyira össze voltam zavarodva, hogy nem volt egy ép gondolalom sem.

Egy korábbi kép

Isten adott időt a felkészülésre

Azonban pont aznap, még mielőtt ez a lesújtó eredmény kiderült volna, egyik napról a másikra az ülőcsontomnál egy dió nagyságú csomó képződött, ami rettenetesen fájt.  Munkában voltam, és azon gondolkodtam, hogy orvoshoz kell mennem ezzel, mikor jött a telefonhívás a kórházból, hogy menjek be, mert megvannak a szövettani eredmények. Az orvos közölte a rossz hírt, és hogy  minél hamarabb kellene sort keríteni a műtétre vagy a kemoterápiára, ezt még ő sem tudta megmondani, viszont addig nem tudnak csinálni semmit, amíg ezt a csomót ki nem veszik. A csomótól belázasodtam, gyulladás volt a véremben, és egy hónapon keresztül naponta jártam kötözésre, hogy múljon el a gyulladás, hogy eltávolítható legyen. Utólag én olyan hálás vagyon ennek a fájdalmas csomónak, mert úgy látom, mintha az Úr ezzel készítette volna el nekem az időt arra, hogy felkészüljek az előttem álló megpróbáltatásokra. 

Hosszú idő után megszólalt az Úr

Ebben az egy hónapos időszakban szinte minden nap öt perces különbséggel hajnali öt óra felé az Úr felébresztett. Nem tudtam az ágyban maradni, ki kellett jönnöm imádkozni.  Kezdetben nagyon vontatott volt az imám, kerestem a szavakat, sőt azt sem tudtam, hogy mit mondjak, annyira rettegtem, féltem. Össze voltam zavarodva. Kinyitottam a Bibliát, elolvastam a napi igét, és hosszú idő után megszólalt az Úr: „Megparancsolom neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz” Józs 1,9. Olyan boldog voltam ettől az Igétől. Bizonyságát kaptam annak, hogy az Isten jelenlétében vagyok, hiszen ő tudja, hogy mennyire félek és rettegek, és most pont ezzel kapcsolatban ígéretet kaptam tőle. Viszont először megint a régi bevett rossz szokás, ill. tévtanítás szerint kezdtem gondolkodni és megvallani, hogy igen Uram erős és bátor leszek, nem fogok sem félni, sem rettegni.  Ahogyan ezt kimondtam, mintha egy lelki belső pofont kaptam volna azzal a felszólítással: "Mit csinálsz? Nem ezt várom tőled. Az Igét tükörként tartom eléd, hogy lásd meg milyen nem tudsz lenni, s ezért van szükséged rám". Be kellett látnom, hogy észre sem vettem, hogy hazudok saját magamnak. Itt nem magabiztos megvallásokra van szükség, hanem hogy az Úr előtt megalázva magam, őszintén megvalljam, hogy én igen is félek és rettegek és hiába kéri Isten tőlem, hogy legyek erős és bátor, nem vagyok az… és hogy ez késztessen engem arra, hogy hívjam Őt, hogy akkor jöjj Uram, és Te végezd el bennem azt, hogy ebben a helyzetben is, a körülményektől függetlenül  bátor és erős tudjak lenni, mert ez nekem nem fog menni, de ami „az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.”  Mk 10,27

Isten országa bennünk lehet a nyomorúság idején is?

Ez után az ima után mintha egy mázsás teher esett volna le rólam. Ez nem jelentette azt, hogy másnap, harmadnap nem kellett volna lélekben megharcolni, hogy szabad legyek nemcsak a félelemtől, de minden mástól, amivel a Sátán próbált támadni. Leginkább gondolatokon keresztül jöttek a támadások.  A gondolataim tisztán tartására igét olvastam, vagy prédikációt hallgattam. Szinte így aludtam el.  Elhatárolódtam a betegséggel kapcsolatos témáktól. Nem beszéltem róla, és igyekeztem nem gondolni rá. Elzárkóztam az emberektől, mert mindenki velem csak erről akart beszélni, én viszont nem. Csak a Biblia ígéreteibe kapaszkodva próbáltam megtapasztalni, hogy a nyomorúság idején is az  Isten országa bennünk van és az arra jellemző lelki gyümölcsök, mint pl. a szeretet, békesség, öröm, melyek a boldogságunk alapjai.

Az egy hónap alatt nagyon sok gyakorlatias probléma, nehézség adódott. Melyik kórház, melyik orvos, milyen kezelés. Nem volt könnyű. De az Úr segítségével minden megoldódott.  Mire eljött a műtétnek az ideje, teljes lelki szabadsággal indultam a kihívás elé.

-folytatjuk-

Reformata, Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, családi fotóalbum

Népszámlálás 2021

események továbbiak →