Isten közel van a megtört szívűekhez

2019. december 30., hétfő

Ő a mi szemünk fénye. Egy bájos, életvidám kislány, aki mindig mosolyog, tárt karokkal fut azok elé, akiket ismer és szeret, és mindenkinek kedvesen integet, akivel csak találkozik. Földi életéből azonban nincs már sok hátra – olvasható volt egy évvel ezelőtt abban a felhívásban, amelyet a Vágfarkasdon szolgáló lelkészházaspár Erdélyi Pál és Anita fogalmazott meg s kérték a jó szándékú emberek anyagi támogatását.

Az Erdélyi házaspár akkor már másfél éves Eszter lányuk ugyanis súlyos szívhibával született és életmentő műtétre volt szüksége, amelyet a szlovákiai gyermekszív-sebészet jelenlegi feltételei mellett csak óriási kockázattal tudta volna elvégezni. Így úgy döntöttek, hogy Eszterkét Európa legjobb szívklinikáján, a felső-ausztriai Linzben műtsék meg. A jelentős anyagiakkal járó műtét költségeinek a fedezéséhez a felhívás hatására nagyon sokan fogtak össze és nemcsak a pénz lett meg, de Eszterke műtéte is sikerült.Az Erdélyi család

A szülők, akiknek Eszterkén kívül még van egy 8 éves Anna és egy öt éves Palika gyermeke is, fellélegezhetett. Kemény imaharc volt mögöttük, de még ma is hálásak Istennek, hogy Eszter lányukat megtartotta és folytathatja földi életét. De hálásak az adakozóknak is. Az elmúlt egy év viszonylag nyugodtabban életritmusban zajlott. A megpróbáltatásuk nehéz időszakát idézzük fel, de szó lesz a jelenlegi helyzetről is.

Egy év után

Eszterke szülei, Erdélyi Pál és Anita örömmel mondják, hogy a műtét utáni egy éves időszak sokkal nyugodtabban telt el. Annak az aggódásnak és a bizonytalanságnak a szürke fellege, hogy mi is lesz a kislányukkal, többé már nem vet árnyékot az életükre. Legalábbis jelenleg úgy érzik. Most már felszabadultabban tudnak örülni a kicsi fejlődésének és az együtt eltöltött időnek. „ Hála a jó Istennek, a műtét nagyon jól sikerült. Eszterke jól van. Eleven leány. Az ellenőrzések ugyan kimutatják, hogy az egyik billentyű egy kicsit átereszt, de ez nagyon jelentéktelen, semmit sem veszünk észre rajta. Éppen úgy fejlődik Eszterke, mint a másik két gyermekünk” – mondja az édesapa.Eszterke

Eszterke a másik két testvérével, Annával és Palikával együtt rohangál a kandallóval ellátott nagyszobában. A kívülálló féltené, hiszen egy éve volt a szívműtéte, s nem kellene-e egy kicsit fékezni őt a rohangálásában, de a szülei másként látják. „Egy ilyen kicsi gyermeket nem is nagyon lehet megóvni vagy távol tartani a mozgástól. A testvérei sem vigyáznak rá, nehogy túlhajszolják…. Egész nap futkosnak. De az orvosok sem óvtak attól, hogy vigyázzunk rá” – közli örömmel édesanyja hozzátéve, hogy vérnyomás és pulzuscsökkentő gyógyszerek segítségével tudják egy kicsit tompítani a szív munkáját, hogy jobban tudjon pihenni és regenerálódni.A kezdetek

Senki sem sejtette, hogy szívhibával fog megszületni, de ez még azután sem derült ki. Péntek délután jött a világra. Volt ugyan egy jelentős szívzöreje, ami miatt az első éjszaka megfigyelés alatt tartották, de mivel minden más eredménye jó volt, az orvosok sem gondoltak arra, hogy itt valami komoly probléma lenne. A hétvége is tünetmentesen telt el. Hétfőre azonban már annyira súlyosbodott volt az állapota, szinte alig volt ébren.  Az egész napot végigaludta. A szívvizsgálatkor derült ki, hogy nagyon komoly problémával kell a szülőknek szembesülniük. Erdélyi Pál elmondja, hogy a hír nagyon lesújtotta őket.

  „Jól emlékeszem arra, amikor a nejem hívott és könnyek között jelezte: Eszterkével óriási gondok vannak. Nem is lehet elmondani azt a döbbenetet, ami ért bennünket. Ezzel nem számoltunk. A másik két gyermekünk, Anna és Palika teljesen egészséges. Nem volt semmi probléma a születésükkor. Most meg annyira váratlan helyzet elé voltunk állítva, ami természetszerűleg sokkolja az embert, de igyekeztünk minél előbb ezt a kritikus helyzetet Isten elé vinni és teljesen az ő kezébe helyezni Eszterke életét. A Jóisten aztán hordozta a mi gondjainkat, aggodalmainkat” – emlékszik vissza a kezdeti időszakra a lelkipásztor édesapa.

Anita még mindig pontosan emlékszik arra, hogy ki, mikor, mit mondott Eszterkével kapcsolatban, s milyen érzések kerítették akkor a hatalmukba. „Amikor javasolták, hogy szívorvos is vizsgálja meg a kicsi lányunk szívét, nem akartuk magunkhoz engedni azt a gondolatot, hogy esetleg nagyobb baj is lehet. Sőt, még a vizsgálatra kísérő is azzal nyugtatott minket, biztosan nem lesz baj. Az esetek 90 százalékában nincs is gond, hanem megállapítják, hogy van valami, amit majd kinő. Azonban teljesen sokkért ért bennünket, amikor kiderült, mégis van miért aggódnunk”.

Eszterke

A rossz hír

Egy ilyen hír hallatán még a hitében is erős ember megdöbben. Még akkor is, ha lelkipásztor. Az Erdélyi lelkészházaspár is megrendült. „Lesújtott minket. Az ember ilyenkor számtalan miértet fogalmaz meg, s nem érzi a választ, sokkolva áll a helyzet előtt. Ilyenkor nincs más kiút, kapaszkodó, az ember csak Isten felé fordulhat, tőle várja a választ a miértekre és a megoldást is.” – vallja őszintén az édesanya. Erdélyi Pál elmondja azt is, hogy számtalanszor igyekezett már vigasztalni a gyászolókat, szomorkodókat, de amikor az ember saját maga kerül egy váratlan helyzetbe, azt teljesen másként éli meg. Amikor az ember a saját bőrén tapasztalja meg a próbákat, olyankor érzi át igazán, hogy mit jelent teljesen Isten kegyelmére és az Ő vigasztalására szorulni. Az abban az időben elhangzott szószéki igehirdetései közben a sírás szorongatta, amikor Isten vigasztalásáról és a belé vetett reményről tett bizonyságot, hiszen éppen ő volt az, akit a lehető legszemélyesebben érintett meg a hirdetett Ige.Eszterke a kutyussal

Anita a szívkórházban a sorstársaival való beszélgetések során pedig azt tapasztalta, hogy az ilyen helyzetek az embert még inkább közelebb hozzák Istenhez, még akkor is, ha nem lelkészként szolgál. Istenben találják meg a fogódzkodót azok, akik távolabb voltak Istentől. Lelkészként ők maguk is azt tapasztalták meg, hogy még közelebb kerültek Istenhez. Soha azelőtt nem érezték Istent olyan közel magukhoz, mint éppen a nehéz napokban. „Úgy gondolom, hogy az ember életében nem az a megdöbbentő, ha próba ér bennünket, hanem éppen ellenkezőleg: az nem természetes, hogy annyi sok jót és ajándékot kapunk Istentől. Ha az ember személyes kapcsolatban van Istennel, akkor mindent kegyelemből fogad el és él meg, s nem is győz elég hálásnak lenni azért, hogy Isten ennyire szereti és elhalmozza. Amikor pedig jön egy rossz az életében, akkor az nem szolgáltathat okot arra, hogy az ember Isten ellen forduljon, akinek addigi élete során mindent szépet és jót köszönhet. Mi egész végig éreztük azt, hogy ez egy olyan megpróbáltatás, amit Isten majd a javunkra fog fordítani, s amivel valami nagyon nagy jót fog kihozni a mi életünkből”.Útközben

A reménytelenség ideje

A szülőket Pozsonyban szinte soha semmivel nem biztatták. A kezdetektől kezdve azt mondták: ez egy borzasztó, súlyos állapot. Közölték velük, Eszterkének talán a bal kamráját sem tudják megmenteni, mert annyira deformálódott és megvastagodott, hogy nem fogja bírni a megterhelést. Az első kivizsgáláskor közölték velük, hogy jelentős a szűkület a billentyűnél, s azonnali beavatkozásra van szükség. Még aznap átszállították a galántai kórházból a pozsonyi szívközpontba, és két nap múlva megműtötték. A főorvos szerint egy kicsit korrigálni kellett a billentyűt, lefaragni belőle és plasztikázni, hogy jobban működjön.Az első műtét után aztán Eszterke állapota egy hétig valóban válságos volt, az sem volt biztos, hogy életben marad. A lányuk élet-halál között lebegett. És továbbra is folyamatosan negatív visszajelzéseket kaptak: nem lesz normális, teljes értékű élete, állandóan megfigyelés alatt kell állnia, haza sem fognak jutni a következő műtétig …. Később közölték, hogy van egy lehetőség, a Ross-Konn féle beavatkozás, ami talán segíthet Eszterkén. Erről azonban Pozsonyban mindig úgy vélekedtek, mint legrosszabb forgatókönyv. Még azt is hozzátették, nem is biztos, hogy túléli a műtétet, s ilyen kicsi korban nem is tudják elvégezni.Unokatestvérrel együtt

Imaharc

Szülei a pozsonyi kórházban tapasztaltak után úgy döntöttek, külföldön történjen meg a beavatkozás. A választásukba sok minden szerepet játszott, bár óriási kockázatot vállaltak ezzel, hiszen szembe kellett nézniük a műtét tetemes költségével is. Mivel egy idő után többen is tudomást szereztek kislányuk problémájáról, az életéért folytatott imaharcba egyre többen bekapcsolódtak. A lelkészkollégák részéről is érkezett egy spontán kezdeményezés, amelyről csak később értesültek, de nagy-nagy örömmel fogadták. „Mindig jólesik, ha az ember a gondját-baját nem egyedül hordozza,hanem vannak körülötte testvérek, akik ezt a terhet felvállalják, és imádkoznak érte” – mondja Pál, de Anita is hasonló véleményen van, aki szerint az embernek óriási erőt ad, ha tudja milyen nagy szeretetteljes háttér veszi őt körül és gondolnak rá. Még emlékszik arra, hogy amikor Eszterkével a kórházban volt az egyik egyházi alapiskola pedagógusától ezt az üzenetet kapta: „Ezen a mai délelőttön száz kicsi gyermek imádkozott Eszterkéért”. Neki ez akkor egy óriási megerősítést, erőt és megnyugvást jelentett.

Az édesapa úgy próbált Eszterke helyzetéhez viszonyulni, hogy az a lényeges, amit az Isten mond és dönt felőle, függetlenül attól jó vagy rossz híreket közölnek róla az orvosok. „Csodálatra méltó, ahogyan napról napra vezetett minket az Úr, és mennyire személyesen mellettünk állt és jelét adta az ő valóságának a mi életünkben” – mondja Anita, aki elárulta azt is, hogy Isten mindig az aktuális lelki állapotuk szerint üzent nekik a napi igében és abból mindig óriási erőt tudtak meríteni. De ott volt mögöttük egy szeretetközösség és összefogás a helyi, a vágfarkasdi hívek, de a környező gyülekezetek részéről is, beleértve az egész Egyetemes Egyházat, hogy hordozták a terhüket.

Egy kis vidámság apával

Súlyosbodó állapot

Pozsonyba két-három havonta jártak ellenőrzésre. Az egyik alkalommal megállapították, hogy Eszterke szívének romlott az állapota, s kilátásba kell helyezni egy következő műtétet. Az első műtét után még a minél további kitartást tartották a legjobbnak Eszterke állapotában. A stagnálást pozitívként értékelték, s az volt a céljuk, hogy minél több időt megéljen ebben az állapotban, hogy jobb esélyekkel induljon neki az újabb műtétnek. Aztán nagyon különösen alakultak az események. Hagyatkoztak a pozsonyi orvosok szakértelmére és nem terveztek külföldi beavatkozást, de Isten másképp rendelkezett erről. Mondhatná a hitetlen ember, hogy mindez a véletlen szüleménye, de hívő emberként tudják, ilyen nincs, mert minden Isten akarata szerint történik. Egy családi rendezvényen találkoztak egy régi, kedves jó baráttal, az Ausztriában működő Mészáros Ferenc orvossal, akivel Pál a prágai egyetemi évei alatt barátkozott össze. Megosztotta vele Eszter lányuk problémáját. Ő pedig felajánlotta, hogy szívesen megvizsgáltatná egy jó barátjánál, a Bécsben praktizáló Pintér Miklós doktor úrral. Anita édesanyjának egykori, Budapesten fogorvosként dolgozó gimnáziumi osztálytársa, aki szintén tudomást szerzett Eszterke helyzetéről, pedig felvette a kapcsolatot egy Linzben dolgozó orvosnővel. Egy idő után ez a két szál ért össze. A bécsi és a linzi kivizsgálás után azonban kiderült, hogy Eszterke állapota sokkal súlyosabb, mint ahogyan azt Pozsonyban vélték és sajnos bármikor meghalhatott volna. Végül a korábbi tapasztalatok miatt a külföldi műtét mellett döntöttek.

Eszterke mosollyal az arcán

Újabb műtét, de már Linzben

Pál felidézte, hogy a 40 ezer eurót előirányzó eredeti összeg, amelyet Linzben a műtétért kellett volna kifizetniük rohamosan emelkedett, ami végül 61 600 euróra rúgott. A jelentős összeg miatt azonban mégis elbizonytalanodtak, mert úgy gondolták, ennyit nem tudnak összegyűjteni, s ami elindult, azt is le kell állítani. „A napi ige által azonban annyira megerősített minket az Isten, hogy szinte hallottuk az Ő szavát, hogy ránk árassza a kegyelmét és áldását. Mindketten tudtuk a férjemmel, hogy Isten szavára el kell indulni és Ő meg fogja mutatni a kegyelmét. S valóban ezt meg is tapasztaltuk, amikor tényleg meglett ez a tetemes összeg. Mellesleg az orvosok nem a pénz meglétéhez kötötték a műtétet, hanem ahhoz, hogy Eszterkén mielőtt segíteni tudjanak. Az, hogy az anyagiakkal később is ráérünk foglalkozni, az egyfajta pozitív megerősítést jelentett a számunkra. Úgy tapasztaltuk, hogy a kórháznak nem az anyagi bevétel volt az elsődleges, hanem inkább a segítségnyújtás” – mondta Anita.

A megdöbbentő összefogás

Majd a műtét költségeinek a fedezésére az Erdélyi lelkészházaspár csak az Egyetemes Egyház gyülekezeteiben szeretett volna gyűjtést hirdetni, de később elindult a világhálón is. „Valaki feltette a segélykérésünket. Pillanatok alatt szétfutott a hír, mi pedig sodortattunk az árral, s fölkarolt bennünket ez a nagy szeretethullám az jó Isten által, hogy egyik csodálkozásból és megdöbbenésből a másikba estünk” – emlékszik vissza Eszterke édesanyja. Nagyon sok helyről érkezett támogatás. Itthonról és külföldről úgy, mint Amerikából, Németországból, sőt Svájcból is, mert nagyon sok jó szándékú támogató állt ki mellettük és adományukkal segítették a műtét költségeinek a fedezését. „Ez a nagy összefogás arra mutat rá, hogy Isten mennyire jelen van ebben a világban. Sokszor úgy értékeljük a világunkat és búslakodunk is amiatt, hogy mennyire rossz és már kiveszett az emberekből az együttérzés, mert mindenki a maga hasznát hajtja és keresi. De ez a hatalmas összefogás mégis azt bizonyította, hogy Istennek megvannak az eszközei és a tőle fakadó jóakarat ott van az emberek szívében” - véli  Anita. Pál pedig elárulja, hogy ilyen megtapasztaláskor el is érzékenyültek. Könnyek nélkül nem lehetett elhordozni azt, hogy egy emberileg megvalósíthatatlannak, kilátástalannak és reménytelennek tűnő dolog mégis megvalósulhat.  S ez csakis azért, mert ott van mögötte Isten, aki eszközöket használ föl, mi pedig kézzel foghatóan megtapasztalhatjuk kislányunknak az eredményes műtéténél. Ez egy áldott és feledhetetlen dolog.

A műtét jól sikerült

Összekulcsolt kezek

Az anyagiak mellett a műtét kimenetele is foglalkoztatta az érintetteket. Anitának nem volt kétsége afelől, hogy a műtétnek sikerülnie kell. Ehhez a meggyőződéséhez sok minden hozzájárult. Egyrészt a hatalmas összefogás, az imaháttér, a napi szintű igei vezetés Istentől és a külföldi orvosok biztatása, akik hangoztatták, hogy az Eszterkét műtő főorvos a világ egyik legjobb szívsebésze. „Éreztük, hogy a lányunk a legjobb kezekben van és ez élét vette a félelmeinknek. A műtét pedig annyira váratlanul jött. Eredetileg szerdára tűzték ki, de kedd reggel már jöttek a nővérkék, hogy készítsük elő Eszterkét a műtétre, mert a főorvos máshogyan határozott. Nem is volt nagyon időnk a lelki rákészülődésre, vagy teret adni az aggodalmaknak. A műtét öt órája volt az, amit tulajdonképpen végigizgultunk és –imádkoztunk”. Pál visszaemlékezik arra, hogy a műtét idején a linzi dómban kéz a kézben összekulcsolt kezekkel kérték a Mindenható kegyelmét és áldását Eszterkére. Az ott elmondott imádság még a mai napig is elevenen él benne. A várakozásunk közben pedig megszólalt a telefon. Szabó Veronika doktornő tájékoztatott bennünket a műtét felénél arról, hogy minden a legnagyobb rendben halad, s ez a kis impulzus is rendkívül sokat, igazi megerősítést jelentett a számunkra.

Ott volt Isten tervében

A nehéz helyzetekben az emberben az első kétségbeesésében előtör az Isten elleni lázadás, és a megválaszolatlan kérdések özöne, miért éppen mi kerültünk ilyen helyzetbe? Anita is emlékszik egy ilyen momentumra, amikor Eszterkét Galántáról mentővel vitték át a pozsonyi szívközpontba. „Egy éjszakát otthon töltöttem, mert csak másnap reggel mehettem utána. A kórházból hazajövet arra gondoltam, hogy a másik két gyermekem születésekor együtt jöttünk haza, most meg pocak és kicsi nélkül kell ezt megtennem. Rám tört az a kérdést, hogy miért nem lehet úgy, mint az előző kettőnél volt? Miért nem lehet minden rendben? De Isten igéje helyre tett, mert az aznapi ige úgy szólt hozzám, hogy ezek a gondolataim nem Istentől valók, hanem kísértések, amelyeknek nem szabad teret engedni. Később úgy tapasztaltuk, hogy ez nem büntetés, próbatétel Istentől, hanem sokkal inkább egy feladat, kihívás, amit Isten fel akar használni az életünkben és a hivatásunkban”.

A linzi műtét után

Pál is úgy véli, hogy ami velük megtörtént, az ott volt Isten tervében. Van egy kedves igéje, ami kritikus helyzetekben nagyon sok erőt adott már neki: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van”. Az ember életében történhet bármi, még a legrosszabb is, de biztos vagyok abban, hogy a szerető Atyánk a legrosszabb dolgokat is a mi javunkra tudja és akarja fordítani. Ezt hittel el tudjuk fogadni és hordozni – mondja bizonyságtételében a lelkipásztor. A nehéz időszakban a családtagok és a hozzátartozók, barátok is nagyon sokat segítettek nekik abban, hogy Pál édesapaként és férjként is be tudja tölteni a szerepét a felesége, Anita és Eszterke mellett. Emiatt sokat ingázott Vágfarkasd és Linz között. De a másik két gyermekről is gondoskodni kellett és támogatás nélkül ez nehezen ment volna. Anna és Palika még kicsik, ezért nem sokat tudtak felfogni a történésekből, de az esti imádságaikba mindig belefoglalták Eszterkét.

Az unokatestvérek is köszöntötték Annát második születésnapján

Kilátások. Mit tartogat a jövő?

Eszterke folyamatos ellenőrzés alatt áll. Korábban háromhavonta, most már elég félévente Bécsbe menni Pintér doktor úrhoz  a szívbillentyűk állapotának az ellenőrzése céljából.  Sajnos egyik beültetett billentyű sem örökös, így idővel mindkettő cserére szorul. De minél idősebb korban kerül sor ilyen műtétre, annál kisebb beavatkozást kell Eszterként ejteni. Ha elér egy bizonyos testsúlyt, húsz kilogrammot, akkor már éren keresztül is tudnak új billentyűket behelyezni. Eszterke jelenlegi állapota stabil, jól veszi a megterheléseket, a billentyűk szépen működnek. A szülei pedig nagy reménnyel néznek a jövőbe és bíznak abban, hogy az elkövetkező műtétekre csak pár év múlva kerül sor.

A megpróbáltatásban is Istenre hagyatkozni

„A nehézségek sokkal bensőségesebbé tették a kapcsolatunkat Istennel és egymással. Megtapasztaltunk egy óriási beavatkozását az életünkbe. Megmutatta magát nekünk egészen személyesen, s megváltoztatta a családi kapcsolatainkat is. Közelebb kerültünk egymáshoz és átalakította az értékrendünket. Sokkal kevesebbet aggodalmaskodunk miután megtapasztaltuk, hogy egy szükséghelyzetben Isten óriási csodákat tud tenni. S ha ez így van, akkor apróságokon az embernek miért kellene aggodalmaskodnia?” - véli Anita, akivel férje, Pál is egyetért, hozzátéve: Az ember kegyelettel és hálával emlékezik vissza arra, hogy ha Isten ilyen nehéz helyzetben is megmutatta a kiutat és a megoldást, akkor nekünk valóban nem kell aggodalmaskodnunk a kisebb dolgok miatt sem. Az értékrendünket is helyre tette, s megmutatta mik az elsődlegesek, és mik a másodlagosak.

Elfogadni a legrosszabbat is

Annak ellenére, hogy jelenleg Eszterkével minden rendben van, készek elfogadni a legrosszabbat is. „Az első műtét után Eszterke nagyon válságos állapotban volt. Az imaharcainkban eljutottunk egy teljes megadásig Isten előtt, amikor azt tudtam mondani a kicsi babára, hogy ez végső soron az Istené. Ő adta nekünk, s ha neki az a terve vele, hogy visszavegye, akkor ezt nem róhatjuk fel neki, hanem fejet kell hajtanunk akarata előtt” – emlékszik vissza Anita. „Olyan ez, amikor Ábrahámnak megadatott Izsák és Isten megkérte, hogy áldozza fel. Ő pedig kész erre, mert tudja, hogy a gyermeke Istené, tőle kapta. Így nézünk mi is Eszterkére. Bár borzasztó lenne, ha ez a mi életünkben bekövetkezne. Az embert lelkileg összetörné, és nagyon megviselné. Mégis úgy gondolom, hogy ezt olyan hittel tudnánk venni, hogy annak az Istennek adjuk vissza, akitől kaptuk. És hol lenne jobb helye, mint a Teremtőnél” – mondja bizonyságként Anita.

Pál is felidézi, hogy amikor Eszterkét szállították át Pozsonyba, akkor tette fel ezt a kérdést a feleségének és rákérdezett, számol-e a legrosszabbal? „Annyira megerősített ebben a tudatban, hogy igen, számol vele, az Isten kezébe helyezte az ő életét, és elfogadja tőle azt az akaratot, amit Eszterke felől dönt. Tehát ott volt ez a kérdés, de örülünk, hogy Isten másként rendelkezett”.

Mindenkinek azt tudjuk üzenni, mondta végül Anita, hogy Isten nagyon is velünk van és nem közömbös a mi gondjaink, problémáink iránt, hanem közel van a megtört szívűekhez és minden a javukra van azoknak, akik őt szeretik.

Az Erdélyi házaspárral beszélgetés is készült, amely a Pátria rádióban december 24-én hangzott el. Az Immánuel - Velünk az Isten című műsor 2020. január 1-én, 8.05-kor ismét meghallgatható.

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, családi archívum

Népszámlálás 2021

események továbbiak →