Géresi Róbert püspök áhítatának alapigéjéül a hét versből álló 110. zsoltár szolgált. Mint mondta, ez a mű rövidsége ellenére is az egész Szentírás meghatározó része. Hozzátette: a lelkésztovábbképző teljes programját hozzá lehetne kötni ahhoz a tartalomhoz, amely ebben a zsoltárban megjelenik.

Majd arról beszélt, hogy az ószövetségi kutatások szerint a felolvasott igeszakaszban a júdeai királyok trónfoglalási liturgiája köszön vissza, még ha töredékesen is. „Trónra ül a király, Isten jóváhagyása és áldása van rajta, a népe pedig követi őt, aki győzelmet arat ellenségei felett. A reformátori teológia ugyanakkor Krisztus trónra lépésének zsoltáraként tartja számon ezt az igét” – fűzte hozzá.

Önként és készséggel követni az Istent

Magyarázatként elmondta: a reformátori teológia abban látja Krisztus trónra lépésének valóságát, hogy a Megváltó a Golgotán legyőzte a bűnt, húsvéti feltámadásával diadalt aratott a halál felett, és – ahogyan hitvallásunkban is áll – a mindenható Atyaisten jobbján ül. Az igeszakasz azt is kifejezi, hogy a reménységet és a megváltást nem a földi királyoktól kell várnunk – legyen szó bármilyen korról vagy időszakról –, hanem egyedül Mennyei Királyunktól, aki Krisztusban a mindenható Atyaisten jobbján ül.

A püspök egyetlen központi gondolat köré fűzte mondanivalóját: „Néped önként követ szent öltözetben, ha sereget gyűjtesz.” Károlyi Gáspár fordítását idézve kiemelte, hogy az „önként” szó a készségre utal – vagyis arra, hogy az ember örömmel követi Isten megtartó szeretetét és kegyelmét.

Géresi Róbert ezután személyes hangvételre váltott. Emlékeztetett: bár már több mint 30 éve református lelkész, mindig egy kicsit idegenkedett attól, hogy a lelkészek „szolgálnak”.

„Teológus koromban is furcsának tűnt számomra ez a szóhasználat; az, hogy amikor elmegyünk istentiszteletet tartani, akkor mi szolgálunk. Mára már megszoktam és elfogadom, nincs is ezzel semmi alapvető problémám” – magyarázta.

A harmadik vers kapcsán kifejtette, mit is jelent önként és készséggel elindulni Mennyei Királyunk hatalmának bizonyságtételére, hirdetve megtartó szeretetét és kegyelmét. Ez azt jelenti, hogy nem mérlegeljük a dolgokat emberi számítás szerint, hanem szívvel-lélekkel teszünk bizonyságot róla. A zsoltár képet ad arról, hogyan tekint ránk a Király. Látja azokat, akik önként, készséggel és jó szándékkal indulnak el szent öltözetben szolgálni. Isten pontosan ismeri a belsőnket: látja a szívünket, a lelkünket, a szándékainkat és az elgondolásainkat.

„Nekem az a meggyőződésem, és kimozdíthatatlan vagyok ebből az álláspontomból, hogy ezt nemcsak Isten, hanem az emberek is látják” – figyelmeztetett a püspök. Azok a körülöttünk élők, akik talán jobban ismernek bennünket, mint mi saját magunkat. A hívek, akik a prédikációink szófordulatait már kívülről fújják, sőt talán egy kicsit unják is; akik már a hanglejtésünkből tudják, mikor lesz vége, és az istentisztelet végén már kapaszkodnak a padba, hogy felálljanak. Ők is kiválóan ismernek minket. Látják bennünk a készséget, ha önként megyünk – de azt is azonnal észreveszik, ha nem így teszünk.

Gondolatait a szolgálatban megmutatkozó megfáradásra, a tévedésekre és a hibás döntések lehetőségére is ráirányította. „Benne van a céltévesztés, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elterveztük. Vagy ami még rosszabb: amikor a dolgok pontosan úgy alakulnak, ahogyan mi azt rosszul elterveztük – nem úgy, ahogy Isten mutatja és adja” – tette hozzá.

A módszer másodlagos, a szív az első

A püspök harmincéves lelkészi tapasztalatára építve osztotta meg kritikus gondolatait arról a jelenségről, hogy az egyház hivatalos képviselőiben – és sok esetben a nem lelkészi szolgálattevőkben is – időről időre felbukkan az igény: az egyház vezetése fektesse le végre írásban a lelkészi szolgálat pontos munkaköri leírását, feladatkörét. Azért, hogy az esperes ellenőrizni tudja, és az egyházmegyei tanács foglalkozhasson vele – fűzte hozzá.

Géresi Róbert elmondta, hallott már olyan hozzászólást is a témában, amelynek cinizmusa megdöbbentette. „Statisztikai és egyházkormányzási szempontból lehet, hogy indokolt ez a kérdéskör a református egyházunk életében, de valójában tragikus. Önként és készséggel elindulni az Úr útján, és hirdetni az ő szent nevét – ezt nem lehet jogszabályokban, papírra vetve deklarálni. Ennek szeretetből, odaszánásból, hűségből és reménységből kell fakadnia. Ha ezt definiálni akarjuk, elveszítettük a csatát; elveszítjük az életünk és a bizonyságtételünk lényegét.”

Zárásként hangsúlyozta:

örömmel és készséggel kell bizonyságot tennünk Isten megtartó szeretetéről, hogy azt lássa Isten, a ránk bízottak és a kívülállók is. Bár a gyakorlati teológia sokat foglalkozik a módszertannal, a módszer valójában másodlagos. Az elsődleges mindig a szív – mondta Géresi Róbert püspök.

A lelkésztovábbképző Hodossy-Takács Elődnek, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának előadásával indult, „Hatalom és prófécia az Ószövetségben” címmel.

A témához kapcsolódóan az előadó kifejtette, hogy a vallási szembenállás gyakran mély kulturális különbségeket takart már az ókorban is. Mint mondta, az egyéni sérelmeket minden további nélkül értelmezték a közösséget ért atrocitásként, a szembenállás pedig időnként összetapásokba torkollt.

Rámutatott: az együttélés már akkoriban sem ment zökkenőmentesen; viták és politikai feszültségek egyaránt jellemezték a mindennapokat.

„Ebben a rendszerben a gyakran kritikus hangot megütő prófétáknak stabil helyük volt, ők az állam életét alapvetően meghatározó vallási rend keretein belül helyezkedtek el” – fogalmazott a professzor. Hozzátette: bibliai teológiai alapon legitim beszélni kultúráról és ellenkultúráról, akár a párhuzamos társadalmakról és az áldozati szerepekkel történő visszaélésekről is. Bár ezek modern kategóriák, a bibliai anyag ezeken a területeken is nyújt támpontokat az eligazodáshoz.

Hodossy-Takács Előd elmondta, hogy még a leginkább szekularizált, nyugati országok lakosságának mindennapjait is meghatározzák a vallási tradíciók – a közösség szintjén csakúgy, mint az egyén szférájában –, például az ünnepnapok által.

Próféták a hatalom és az állam rendjében

Az előadó kifejtette, hogy a próféták az állam rendjébe illeszkedve jelentek meg az ókori Keleten; ők az istenek akaratának ismerői és kijelentői voltak. A bibliai próféták szintén az állam keretébe ágyazottan működtek, tevékenységüket azonban gyakran kísérték éles konfliktusok.

Példaként Jeremiás prófétát hozta fel, akinek élete nagy részében az igehirdetése süket fülekre, személye pedig általános megvetésre talált. „Hideg mérlegeléssel érthető is az elutasítás: ki szereti, amikor bűneivel és mulasztásaival szembesítik?” – tette fel a kérdést a professzor.

Hozzáfűzte: amikor Jeremiás a templom pusztulását is meghirdette, sokakat haragra gerjesztett. Némelyek a fejét követelték, mások megkímélték volna az életét. Más alkalmakkor a prófétát megverték, kalodába zárták, bebörtönözték, vagy éppen kiszáradt ciszternába vetették – sorolta a Jeremiásra mért büntetéseket.

„Nehéz sors, de emberünk mindig megmenekült” – mutatott rá az előadó, majd hozzátette: nem volt azonban minden kortársa ennyire szerencsés. Közülük való volt Úrijjá, Semajá fia, aki szintén Isten jogos haragját, a város pusztulását hirdette, „pontosan úgy, ahogy Jeremiás”. Az ő próféciáját azonban nem úgy fogadták, mint Jeremiásét, így emigrációba kényszerült. A király azonban utána küldetett: elfogták, hazahurcolták és kivégezték, majd halál utáni megalázásként a tetemét egyszerűen kidobták a köznép temetőjébe.

Következetesség és isteni képviselet

Az ókor államaiban a vallás az élet megkerülhetetlen színtere volt, és Izraelben is találkozunk a vallási élet párhuzamos jelenségeivel – magyarázta az előadó. Kifejtette: ha a vallás és az állam kapcsolatát a bibliai szövegek segítségével kíséreljük meg leírni, az elég színes képet mutat. Ez a viszony egyrészt belesimulásnak nevezhető, hiszen a vallás az állam életének egyik területe volt.

Zárásként kiemelte: a héber Biblia meghatározó alakjai közül a próféták emelkednek ki politikai jellegű tevékenységükkel, szerepükből pedig természetes módon következett a konfliktusok felvállalásának kényszere. Szóbeli megnyilvánulások és jelképes cselekedetek során a próféták véleményt nyilvánítottak, s ha kellett, szembementek a királyi udvarral magán- és közéleti kérdésekben egyaránt.

„A próféta Istent képviseli, ezért kérlelhetetlenül következetes” – összegezte gondolatait Hodossy-Takács Előd.

Próféták a szószéken címmel Jan Rückl tartott tartalmas előadást cseh nyelven, bár az elején kifejtette, hogy ő maga soha nem volt lelkészi szolgálatban, így az igehirdetés előkészítése terén nincs tapasztalata. Ugyanakkor megkísérelte bemutatni a bibliai prófécia néhány aspektusát.

A próféciával kapcsolatban elmondta, hogy az egy kommunikációs folyamat az istenség és az ember között, amelynek során az isteni beszélő egy emberi közvetítő révén juttatja el az üzenetet az emberi befogadóhoz. A Biblián kívül mindössze 140 olyan szöveg maradt fenn, amely prófétai kijelentéseket tartalmaz. Ennek oka, hogy a prófécia inkább szóbeli jelenség volt, és a jövendöléseket is csak ritkán írták le. A próféták ugyanakkor bizonyos mértékig kritizálhatták a királyt a kultusz iránti elégedetlen gondolkodás miatt.

Kifejtette, hogy a bibliai prófétai szövegek sok tekintetben különböznek az ókori Közel-Kelet más prófétai szövegeitől. Sajátosságuk abban áll, hogy a prófécia annyira a hagyományozás és az exegetikai magyarázat tárgyává vált, hogy éles különbséget kell tennünk egyrészt a valódi óhéber prófécia – azaz a héberül beszélő próféták tevékenysége – között a királyi és a későbbi korban, másrészt a bibliai prófécia között, amely elsősorban irodalmi jelenség, és a valódi héber prófécia egyfajta utótörténetét képviseli.

Egyes megnyilvánulásai a Mariból és Asszíriából fennmaradt prófétai kijelentésekhez voltak hasonlóak. A valódi próféták eredetileg, legalábbis bizonyos mértékig, a király és más kliensek kérdéseire válaszoltak, így jövendöléseik a címzettek konkrét helyzeteire vonatkoztak. Az írnokok azonban gyakran úgy adják elő a kijelentéseket, mintha azok Isten kezdeményezésére a transztemporális Izraelnek köttettek volna meg, így a kijelentések nem kötődnek meghatározott helyhez és időhöz.

„Ezzel persze nem azt akarom sugallani, hogy igehirdetéskor az igehirdetőnek úgy kellene felfognia önmagát, mint a bibliai írnokokat, akik a bibliai prófétai szövegek hagyományozása és megalkotása során valószínűleg prófétai öntudattal bírtak. De talán érdekes lehet az igehirdető számára felismerni, hogy a bibliai prófécia maga is kezdettől fogva egy magyarázási folyamat, amelyet az írnokok fejlesztenek, akik nagyon kreativán hagyományozzák azt. Mint láttuk, éppen ennek a nagyon alkotó jellegű fejlődési folyamatnak köszönhetően nyerte el a bibliai prófécia néhány jellegzetes sajátosságát” – fejtette ki.

Majd Aggeus próféta könyvében lévő jövendölésekkel foglalkozott, amelyet úgy foglalt össze, hogy a Hag 2,20–23-ban szereplő prófécia nem teljesedett be. A Perzsa Birodalom ugyan közel 200 évvel Haggeus jövendölése után megszűnt, de nem a dávidi királyság helyreállításával összefüggésben. A Hag 2,20–23 annyira nyilvánvaló esete a be nem teljesedett próféciának, hogy csodálkozhatunk, miért is maradt meg egyáltalán.

„Történelmi távlatból könnyű látni, mennyire irreálisak voltak Haggeus elvárásai. Másrészt éppen az igazságos társadalom lehetőségeiről szóló radikális, irreális elképzeléseknek köszönhetően sok bibliai szakasz inspirációvá válhatott olyan politikai mozgalmak számára, amelyeknek más korokban sikerült megvalósítani néhány elképzelést a jobb életről” – fogalmazott Jan Rückl.

Básty Péter tájékoztatást adott a zsinat legutóbbi ülésén egyházunk első olvastban elfogadott alkotmányáról 

Kiemelte, hogy az igehirdető megállhatna annál a ténynél is, hogy a jobb világra vonatkozó be nem teljesedett bibliai ígéretek a hit reményének eszkatologikus dimenziójára emlékeztethetnek, anélkül hogy ennek a reménynek igazolnia kellene az igazságtalan status quót.

„Természetesen nyilvánvaló, hogy messze nem mindenki fogja a Hag 2,20–23-at ilyen erősen baloldali politikai módon olvasni. Úgy gondolom azonban, hogy a bibliai prófécia esetében különösen jogos az olyan magyarázási mód, amely viszonylag szabadon hagyja magát inspirálni a bibliai szövegtől, mivel – ahogy az elején próbáltam megmutatni – a bibliai prófécia maga is a történelmi próféták szavainak gyakran nagyon szabad interpretációjaként keletkezik. Egy olyan próféciánál, mint a Hag 2,20–23, ez a megközelítés annál inkább megfelelőnek tűnik számomra, mivel a történelmileg helyes magyarázatnak meg kell állapítania, hogy az adott jövendölés eredeti jelentésében egyszerűen nem teljesedett be.”

Nagy József, a Nyíregyháza-Örökösföldi Református Egyházközség lelkipásztora egy új közösség, az örökösföldi gyülekezet születését mesélte el. Felvázolta a Ninivéhez hasonlítható, közepes méretű nagyváros nemzetiségi és vallási összetételét, valamint az új gyülekezet kialakulásának feltételeit.

Mint mondta: a természetes gyülekezetépítést nem lehet megállítani.

Az Örökösföldi lakótelepen, a Szentháromság téren 2021-ben épült fel a 250 fő befogadására alkalmas református templom – közvetlenül a római katolikus és a görögkatolikus templom szomszédságában. Ez annak is köszönhető, hogy a korábbi ellenséges közhangulatot mára békesség váltotta fel, bár a folyamat előzményei jóval korábbra nyúlnak vissza.

A természetes gyülekezetépítést nem lehet megállítani

„Mivel Örökösföld Nyíregyháza egyik legnépesebb, sűrűn lakott lakótelepi városrésze, a missziói egyházközség potenciális bázisa több ezer református kötődésű lakost foglal magában, akiknek a helyi hitéletét hivatott biztosítani a gyülekezet. Jól szituált családok élnek itt, de faluról beköltözött nyugdíjasok is. A kezdetekben az egyik lakótelepi iskolában egy nyugalmazott lelkipásztor vállalta fel a tanulók hittanoktatását, és időről időre igét is hirdetett. Amikor már nem tudta végezni a szolgálatát, az akkor 77 éves Szabó Zoltán vette át a stafétát, aki az iskola aulájában tartott istentiszteleteket. Egészségi állapotának megromlása után mindig más lelkész szolgált, ami egy ideig hátráltatta a gyülekezet fejlődését és épülését.

Stoppolással tette meg a Gályarab-utat Nápolyig Szűcs M. Sándor, aki az utazásai során szerzett élményeit osztotta meg hallgatóságával. 

Miután 2018-ban állandósult a lelkész személye, a Nyíregyházi Városi Egyházközség felvállalta, hogy saját költségén telket vásárol, és felépíti a templomot – egy húszéves folyamat eredményeként. Ezzel elindultunk az önállósodás felé. Ez azzal is járt, hogy a városi gyülekezetből 150 fő csatlakozott az új közösséghez alapító magként. Ez nagy érvágást jelentett a számukra, ennek ellenére felvállalták a lelkészi fizetéshez való hozzájárulást is.”

A lelkipásztor elmondta, hogy a számos szolgálati területük mellett – mint az imaközösség, az énekkar, a konyhai szolgálat vagy a technikai háttér – a vasárnapi istentiszteleteken kívül a digitális térben is aktívak. A gyülekezet YouTube-csatornája például több mint 600 rendszeres feliratkozóval rendelkezik, akik online követik az alkalmakat.

Nagy József zárásként kiemelte, hogy igyekeznek megőrizni a rugalmasságot az igényeknek megfelelően, bár időnként kudarcot is vallanak. Ugyanakkor hangsúlyozta:

ami növekedni akar, az növekedni is fog, ne legyünk ebben akadályok.

Sohajda Levente göncruszkai lelkipásztor szintén egy rendkívüli gyülekezetépítési történetbe kalauzolta el a hallgatóságot, utalva arra is, hogy a településen már 1529-ben megtartották az első református istentiszteletet.

„Isten országának építésében az a legfontosabb, hogy mit bízott ránk” – hangsúlyozta.

Ehhez kapcsolódva elmesélte, hogy a teológia elvégzése után az akkori püspök megkérdezte tőle, hol szeretne szolgálni. Ő azt felelte: oda küldjék, ahová senki más nem akar menni. Így kerültek feleségével együtt Göncruszkára, ahol a reformátusok a helyi lakosságnak mindössze a 10 százalékát tették ki.

„Ennek a történetnek a kiteljesedése azonban mély, állhatatos imádsággal kezdődött. A göncruszkai idős reformátusok – akik akkor mintegy hatvanheten voltak – már hat éve könyörögtek azért, hogy lelkészházaspár érkezzék a faluba. Egy olyan közösségről beszélünk, ahonnan az ott élők negyede az elmúlt húsz évben elköltözött, s rajtunk kívül diplomával is csak egyetlen személy rendelkezett. Emberileg nézve nem volt nagy jövője a gyülekezetnek” – mondta bevezetőjében a lelkész.

Hozzátette:„Nézd meg, honnan költözött el a legtöbb ember; Jézus Krisztus éppen oda küld minket közösséget építeni. Isten minket oda helyezett, ahol minimálnyugdíjból élő emberek hat évig imádkoztak egy lelkészházaspárért. Micsoda hit volt bennük, hogy nem egy, hanem rögtön két szolgálót kértek! Nekik mindegy volt, ki érkezik, csak jöjjön végre valaki” – idézte fel a kezdeteket.

„Nekünk nyitottá kell válnunk arra, hogy úgy csináljuk, ahogyan Isten akarja.”

Első tapasztalatuk az volt, hogy a nyolcvanéves nénik is aktívan szolgálni akartak. Kitalálták, hogy a fiatalok szedjenek diót, ők pedig megpucolják azt, a dióbelet pedig eladták. A bevételt nem a gázszámla kifizetésére fordították, hanem karácsonyi ajándékokat vásároltak belőle a helyi gyermekeknek. Óriási karácsonyfát állítottak a templomban, és szenteste kétszázan jöttek el az istentiszteletre. Egy asszony meg is jegyezte, hogy ilyen sokan utoljára 1963-ban voltak ott a templom falai között.

„Isten elindított bennünket egy úton. Fontos, hogy nyitottak legyünk arra, amire az Isten Lelke inspirál minket. Ha az Ő Lelke vezérel, akkor van gyarapodás” – vallja a lelkész. „Van-e bennem nyitottság? Miért építünk gyülekezetet Göncruszkán?” – intézte kérdéseit a hallgatósághoz. „Azért, hogy aki nem ismeri Jézus Krisztust, az megismerhesse Őt. Isten rengeteg kaput nyitott meg előttünk.”

Szerettek volna egy általános iskolát, mert a környéken nem volt megfelelő oktatás, de az egyházi vezetéstől kezdetben nem kaptak engedélyt az alapításra. Mivel senki más nem vállalta fel a feladatot, végül saját maguk hoztak létre egy méhészeti általános iskolát. A kezdeti 16 fős intézmény mára kétszáz fősre bővült, s mivel a diákok étkeztetését is biztosítani kellett, egy saját éttermet is nyitottak.

„Az az ajtó, amelyet az Isten megnyit, ott élet is van. Isten életet teremt ma is, az élet pedig utat tör magának. Titok az időbeliség: komoly felelősség, hogy időben tudjunk döntést hozni. Hiba, ha nem halljuk meg, mit akar velünk az Úr. Ha viszont erre ráérzünk, világítani tudunk” – ezekkel a gondolatokkal zárta előadását Sohajda Levente.

A továbbképzés harmadik napja Bihari László Richárd áhítatával indult, majd B. Szabó István nyugalmazott püspök az Accrai Hitvallást mutatta be, felvázolva annak jelenkori problematikáját. Bevezetőjében elmondta, hogy a Református Világszövetség 24. nagygyűlésén, a ghánai Accrában megszületett dokumentumot nem nevezné hitvallásnak. Még akkor sem, ha ilyen név alatt fogadták el húsz évvel ezelőtt, 2004-ben, és ezen a néven került be a köztudatba, illetve gerjesztett vitákat.

 Vita a dokumentum körül és a magyar álláspont

Hozzátette: úgy vélte, örökre csak egy egyháztörténeti lábjegyzet lesz, de az elmúlt évben a Református Világszövetség utódszervezete, a Református Egyházak Világközössége Thaiföldön megtartott nagygyűlésén megjelentetett egy kis emlékeztetőt az Accrai Hitvallásról.

„Én ezt sosem láttam, mert levették a világszervezet honlapjáról. Ebben egyrészt ünnepelték, milyen nagy jelentőségű ez a hitvallás, másrészt megemlítették a konzervatív magyarokat úgy, mint akik vonakodtak Accrában aláírni – ahol mellesleg én magam is ott voltam –, de azzal a reménységgel, hogy most már talán ők is be fogják látni, mennyi sok igazság van a hitvallásban” – idézte fel az emlékeztetőben olvasottakat. Hozzátette, hogy az Accrai Hitvallást sok igennel és némi kevés nemmel fogadták el. A magyarok mellett ellene egy francia és egy svájci küldött szavazott, aki később el is hagyta az üléstermet.

 A dokumentum felépítése és a keletkezés körülményei

B. Szabó István ismertette a Szövetségben az igazságért a gazdaságban és az ökológiában címmel jegyzett, négy részből álló hitvallást. Ennek a bevezető részek utáni három fejezete a következő címet kapta: Az idők jelei, Hitvallás a gazdasági igazságtalansággal és a környezetpusztítással szemben, valamint Szövetségben az igazsággal.

„A dokumentum lényege, hogy a Református Egyházak Világközösségének hitvallást kell tennie a globális gazdasági igazságtalanság kérdésében. Általában egy hitvallás megalkotásához valamilyen drámai mozzanatra is szükség van, amelyről Karl Barth a következőképpen ír:

A hitvallást nem lehet előre megtervezni. Mindig valamilyen elkerülhetetlen kihívás folyamánya, olyan, mint a villámlás, amit mennydörgés követ. /ez éppen fordítva van, előadó megjegyzése/ Nem igazán járható az az út, hogy évek vagy akár évtizedek hosszú teológusi vagy zsinatoló, tanácsoló munka eredményeként leteszünk valamit, és azt mondjuk: itt van a hitvallásunk."

„A drámaiasság kifejezéseként Accrában elvittek bennünket egy Terror Háza Múzeumhoz hasonló emlékhelyre, az elminai és Cape Coast-i rabszolgabörtönökbe, ahol afrikaiak millióit bocsátották áruba, adták el, és vetették alá az önkény és a halál borzalmainak. Valóban sokkoló volt a látvány, de hogy önmagában ez váltotta-e volna ki az Accrai Hitvallást – bár a preambulum erről beszél –, szerintem nem. A kezdeményezés ilyen értelemben kudarcot vallott” – fogalmazott az előadó. Majd formai és egyéb megjegyzések között elmondta, hogy egy-egy hitvallás sorsa függ az elfogadástól is. Ez a dokumentum nagymértékben nehezíti a kortársi feldolgozást és a befogadást.

Teológiai hiányosságok: Krisztológia helyett „Jézológia”

A sajátosságaival kapcsolatban elmondta, hogy nincs krisztológiája. Sajátos „Jézológiája” van, tehát a XIX. század végi, XX. század eleji etikai irányú protestáns liberalizmusának, az amerikai Social Gospelnek a mintáját követi. „A legmélyebb teológiai kérdés itt az, Jézus mit szól hozzá. Vagyis, hogy ebben az adott helyzetben Jézus mit tenne. Jézus a szegények üdvözítője, a szegénységből való felszabadítás élharcosa. Kereszt, feltámadás, megdicsőülés, Krisztus papi, királyi, prófétai tiszte, egyesülve a testté lett Igében – erről nem beszél az accrai dokumentum, nem is utal rá. Egy nagyon sajátos Jézus-képpel operál."

„A megértésünk fókuszában nem a totus Christus áll, hanem a teremtett világ sóhajtozása, az idők szorongató jelei, a botrányos világ, a neoliberális gazdasági globalizáció okozta krízis, és mindennek az összefoglaló neve a birodalom. A dokumentum a műnek és a megváltásnak valóságát társadalmi és azon belül is gazdasági szinten értelmezi, ami most már kiegészítve az ökumenikus mozgalmakba is beszivárgó ökologizmussal, nemcsak társadalmi igazságosságról beszél, hanem sejteti azt, ami 20 évvel később már általánossá válik: az eco-justice kifejezést."

Hitvallás vagy politikai nyilatkozat?

Előadása végén arra figyelmeztetett, hogy óvatossággal kell kezelni a hitvallást a krisztológia teljes hiánya miatt.

„A dokumentum befelé hitvallás, kifelé inkább nyilatkozat. Hiányossága, hogy nincs krisztológiája, és a középpontban a globális igazság mint a hit szerves része szerepel. Mondandója túlnyomórészt gazdaságpolitikai elemzés, vitatható és lejárt gazdaságfilozófiai premisszák mentén, antiglobalizmusa egyértelmű, de ezek egyike sem teológiai pozíció. Érdemi teológiai mondandója különös keverék, van benne egy hitvallási formalizmus, és benne van a 20. század különböző, olykor egymást is kioltó teológiai irányzatainak a keveréke.”

A továbbképzés utolsó előadásában Mikola Borbála Veronika a lelkészi hivatás legmélyebb kihívásait és a spirituális egyensúly megőrzését állította középpontba. A reformátusság spiritualitása – sáfárság önmagunkkal című prezentációja egyszerre nyújtott tudományos hátteret és gyakorlati útravalót a jelen lévő szolgálattevőknek.

Az előadó bevezetésként egy nagyszabású, kétmillió dolláros pályázati forrásból megvalósult, hétesztendős kutatás részeredményeit ismertette. A projekt során 73 amerikai református lelkészt és házastársukat kérdezték meg arról, hogy mi segíti őket leginkább az elhívásuk szerinti, hosszú távú szolgálatban.

A kutatás tanulságaihoz kapcsolódva a résztvevők olyan önreflexiós kérdéseket kaptak, amelyek a hivatásuk mindennapi valóságára kérdeztek rá: Mi teszi nehézzé a lelkészi szolgálatot, és melyek a legfőbb sajátos kihívásai? Mi tartja meg a lelkészeket a pályán, és mi a titka a gyümölcsöző, kiteljesedő szolgálatnak? Mely igék fejezik ki leginkább a lelki növekedést, és mi gátolja ezt az életünkben? Hogyan gyógyítható a szív szerinti munkamániára való hajlam?

Sáfárság önmagunkkal – hogyan maradhat gyümölcsöző a lelkészi szolgálat?

A szakember rávilágított arra, hogy a lelkészek körében három markáns klinikai érzelmi jelenség figyelhető meg: a kiégés, az együttérzési kimerültség és a másodlagos distressz. Ezen nehézségek ellensúlyozására a reziliencia, vagyis a rugalmas ellenállási képesség szolgál. Ez a belső erő teszi lehetővé, hogy a lelkész felépüljön a krízisekből, alkalmazkodjon a kihívásokhoz, és Isten kegyelméből tanuljon, növekedjen, miközben Jézussal együtt megy át a próbatételeken.

A kutatás szerint ez a folyamat nem elszigetelten, hanem jól meghatározható pilléreken keresztül érhető el: lelki formálódással és az önmagunkkal való sáfárkodással; az érzelmi és kulturális intelligencia fejlesztésével; a házasság és a család elkötelezett, aktív ápolásával; tudatos vezetéssel és stabil pénzügyekkel – biztosítva a személyes jóléthez és a szolgálat folytatásához szükséges forrásokat.

A végső cél: élet Krisztusban

Az előadás legfontosabb teológiai konklúziójaként elhangzott: a megtérés nem a végcél, és az örökélet sem csupán egy eszköz az Istennel való kapcsolatra. A valódi cél maga az Istennel való közös élet, amelyben folyamatosan egy új élet bontakozik ki. Krisztus nélkül ugyanis nincs bennünk élet: Ő az, aki szüntelenül éltet és megújít bennünket.

Az esti órákban imaközösséget tartott Griger Krisztina, Peres Eszter, Somogyi Noszkai Ágnes, reggeli áhitatot tartott Czinke Zsolt és Bihari László Richárd. 

A lelkésztovábbképző úrvacsorás istentisztelettel zárult, Csoma László deregnyői lelkipásztor és Ján Semjan szlovák püspökhelyettes szolgálatával, valamint a zenekedvelő lelkészekből összeállt alkalmi zenekar közreműködésével.

Iski Ibolya

Kép: Szarvas László, Iski Ibolya