Közös imádság, közös tanúságtétel Barsváradon
2026. július 20., hétfő2026. július 12-én ünnepi harangszó hívogatta a híveket a barsváradi református templomba, ahol rendhagyó ökumenikus istentiszteletre került sor. Mente Sándor Veronika református lelkész örömmel üdvözölte Adamkovič Marek római katolikus plébánost, valamint a két felekezet egybegyűlt tagjait.
A Szentlélek nyitja meg a bezárkózó szíveket
A plébános úr alázattal vallotta meg a jelenlévőknek: ez az alkalom élete első ökumenikus szolgálata, amelyet már nagy örömmel és várakozással tekintett. Isten Igéjét az ApCsel 2,1–11 és a Jn 20,19–23 alapján hirdette, kiemelve, hogy a Szentlélek hozza el számunkra Isten szavát, és Ő nyitja meg a Teremtőhöz vezető utat. A Lélek ajándéka ébreszt bennünk hitet, és általa érthetjük meg a Szentírás valódi üzenetét is.
![]()
„A Szentlélek tüze nélkül az egyház bezárkózik önmagába” – figyelmeztetett a plébános. Hozzátette: a Lélek nemcsak az egyház, de a szívünk kapuit is megnyitja. Segít legyőzni az önzést, a bizalmatlanságot és az előítéleteket, és képessé tesz minket arra, hogy Isten szeretett gyermekeiként, valódi testvérekként éljünk. Ahol ugyanis az Úr Lelke jelen van, ott testvériség születik az emberek és a közösségek között, és mindenki a szeretet egyetlen közös nyelvét beszéli. Zárásként azt kérte, hogy a Szentlélek érintsen meg mindenkit, és bontsa le az elválasztó falakat. A prédikációt követően a római katolikus kántor énekszóval kérte a Szentlélek eljövetelét.
Jézus vére egyesít minket
Mente Sándor Veronika lelkész két nyelven hirdette az Igét az Ef 4,1–6 alapján. Kifejtette: az ökumenizmus lényege az egységre való törekvés, amely arra hívja a keresztényeket, hogy egyesüljenek. Hangsúlyozta, hogy az egység akadályai mindig a szívben gyökereznek. A mindennapi veszekedések, bántások és az irigység miatt gyakran csak a rosszat vesszük észre a másikban, holott Isten azért teremtett minket, hogy Vele és egymással is szeretetben éljünk.
„Egyetlen Atyánk van, egy nagy lelki családunk, egy szívünk és egy lelkünk – Isten így tervezte a világot” – mutatott rá a lelkipásztor. Figyelmeztetett, hogy ahelyett, hogy teljes szívünkből bíznánk a Teremtőben és engedelmeskednénk neki, sokszor a saját hangunkra hallgatunk. Isten azonban megérdemli, hogy átadjuk neki a szívünket, és az Ő gyermekei legyünk, hiszen egymáshoz tartozunk, és Jézus vére egyesít minket. „Egy a test, egy az egyház és egy a Szentlélek, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és Atya, mi pedig testvérek vagyunk a Lélekben! Feladatunk, hogy egységben maradjunk, és ezzel hirdessük az Úr Jézus szeretetét a világnak” – fogalmazott Mente Sándor Veronika.
![]()
Megőrzött emlékezet és testvéri asztalközösség
Az ökumenikus istentisztelet emlékére a református egyházközség egy berámázott képpel ajándékozta meg a római katolikus közösséget. A fotón az egykori katolikus templom bejárata és tornya látható, amelyet 1945-ben a visszavonuló német hadsereg rombolt le. Ez a felvétel az egyetlen megmaradt tárgyi emlék a hajdani épületről. Az esemény meghívói alapján készített igekártyák szintén azt a célt szolgálják, hogy ébren tartsák a hívekben a testvériség és az ökumené gondolatát. Az alkalom szerény vendéglátással, kötetlen beszélgetéssel és ismerkedéssel ért véget. Isten áldása legyen a további szolgálatokon, az egységre törekvésen és a testvéreken, akik egyetértésben élnek!
Mente Sándor Veronika, Mente Róbert
