Olvasandó: Mk 7,1 – 23 

Van egy erős meghatározottságunk: a teremtő, gondviselő Istennel tönkrement kapcsolatunk és ennek következményeként emberi természetünk romlottsága, aminek gyümölcse a bűn, illetve testünk romlandósága, ami a halál. És van egy másik, erős meghatározottságunk, ami felülírja szabad akaratunk hibás döntéseit, útjait, törekvéseit, vétkeit és elveszett állapotunkat: az Isten szeretetéből fakadó szabadítás, a szövetség szálain keresztül való megmentés, megtartás, megváltás.

A feltétel nélkül szerető Isten szövetségébe fogadott.

 

Isten személyéből fakad a szüntelen megújulás, megújítás, aki új szövetséget kötött velünk. Igéje és Szentlelke által fokozatosan, napról napra végzi személyes életünkben, az emberiség egyetemes létében az ő újjáteremtő és megszentelő munkáját.

Egy hatalmas és állandó reformációnak vagyunk részesei, melynek lényege, hogy elmossa a Gonosz minden törekvését, életet pusztító erejét, az emberi tévedések megannyi hibáját, a bűn és a halál hatalmát. Ez az üdvözítő sodrás mindenkit el akar érni, mindenkit tanítvánnyá akar formálni, ez éltet, mígnem elérjük az új Jeruzsálemet és annak folyóját, amelyben az élet vize csörgedezik, „amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered” (Jel 22,1).

A mennyei Atya kezében, az Úr Jézus és a Lélek újjáformáló módszerei között ott találjuk a szív reformációját is, amiről igeszakaszunk beszél. Az élet részét képezi a rendszeres tisztálkodás, amely által egy kicsit mindig felüdül, újjászületik az ember. Jézus, amikor a tisztaságról tanít, akkor a hagyományról, a higiéniáról – ami szintén fontos – átviszi a hangsúlyt a szív megtisztítására, a belső megújulásra. A felszínen csillogó, áldozatokkal tisztelgő, de belül minden romlottsággal teli élet és istentisztelet nem hoz áttörést.

Jézus Ézsaiást idézi: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományaihoz ragaszkodnak” (Mk 7,6–8).

Az ilyen hiábavaló életvitel nem lehet kedves Isten előtt. A szív reformációjára van szükség, ami a test és lélek középpontja. A jézusi igazságot ismerték fel a reformátorok, akik az emberi hagyományoktól megterhelt egyházi életvitelt bírálták, ami nemhogy üdvösségre segített, de különféle tévutakon egyre mélyebbre vezette a lelkeket.

Ma is erre, ilyen radikális megújulásra van szüksége az embernek, a világnak. „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség” (Mk 7,21–22).

Akkor van megújulás, akkor következik be reformáció, amikor összetalálkozik Isten szabadító kegyelme és a Szentlélektől megérintett ember szívének tisztaságra való törekvése. Boldogok, akik szomjazzák a tisztaságot, és megmoshatják ruhájukat a Bárány vérében. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8).

Milen Marcell