Adventi Tartós Szeretet 2021
2021. december 13., hétfőA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja felbuzdulva az előző év sikerén és látva, hogy a program iránt növekvő érdeklődés mutatkozik, idén is megrendezi a Tartós Szeretet Adventi Élelmiszergyűjtést.
„Két alapvető sajátosság jellemzi ezt az eseményt: egyrészt, hogy nagy szerep jut a gyülekezetek berkeiből és a világi szférából is bekapcsolódó önkénteseknek, másrészt, az adományokat a résztvevő szervezetek egyendobozokban adják át az arra rászorulóknak. A szétosztásban és a kedvezményezettek ajánlásában, valamint a kapcsolattartásban is részt venni kívánó önkéntesek egy online felületen regisztrálhattak” – mondja az idei gyűjtéssel kapcsolatban Haris Szilárd, a Diakóniai Központ munkatársa hozzátéve, hogy a regisztráció előnye a tanácsadás és a könnyebb adománykoordináció mellett az, hogy lehetőség van Diakóniai Igazolvány igénylésére. Az erre irányuló kérvény kitöltése után kiállítják a dokumentumot, és az igénylő neve bekerül a Diakóniai Központ önkéntesei közé. Így könnyebbé válik a későbbi kapcsolattartás.
Az élelmiszergyűjtés során az önkéntes dönti el, hogy milyen feladatot vállal: népszerűsítés, plakátolás, kapcsolattartás, rászorulók „ajánlása”, csomagolás vagy élelmiszercsomagok kiszállítása.
A Diakóniai Központ és partnerszervezetei (Re-Mi-Dia n.o., Thabita, Carmel Centrum, Cigánymisszió. FIRESZ, SJE RTK) karácsonyig várják az adományokat gyűjtőpontjaikon, illetve az adománykéréseket is.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a következő 3 gyűjtőpontra várja az adományokat:
Írisz Szociális ruhabolt – Jókai utca 34., 94501 Komárom, Tel: 0915 362 174; E-mail: diakonia.komarno.kozpont@gmail.com
Cédrus- Szociális Ruhabolt és élelmiszerbank – Sama Tomášika 406 /21, 97901 Rimavská Sobota – Rimaszombat, Tel: 0905 232 669; E-mail: diakonia.pilat@gmail.com
Liliom Szociális ruhabolt – Hlavná 47. 07701 Královský Chlmec – Királyhelmec, Tel: 0905 825 710; E-mail: liliom.ruhabolt@gmail.com
A gyűjtéskor a dobozba tartós élelmiszer, meleg ruha, takaró, tisztálkodószerek kerülhetnek. Ha valaki úgy gondolja, akkor pénzadománnyal is támogathatja az akciót mégpedig átutalással az alábbi számlaszámra:
IBAN: SK15 0200 0000 0025 4004 5751
VSz: 202112
Az átutalást leegyszerűsítendő elegendő csupán a plakáton szereplő QR kódot beolvasni vagy bankártyás fizetést végrehajtani az alábbi oldalon:
Lehetőség van támogató SMS küldésére a 877-es számra DMS STOTINKA szöveggel. Ez esetben egy üzenet díja 2 euró.
„A szervezők, a Diakóniai Központ és partnerszervezetei a gyűjtésre egyendobozokat készítettek, amelybe kb. 10 euró értékű adomány fér. A kialakult járványügyi korlátozások okán előnyben részesítik a kontaktus nélküli csomagátadást, cserébe azonban a dobozba igei üzenetet és a szervezetet ismertető szórólapot helyeznek el, amelyen az elérhetőségek is szerepelnek.
A gyűjtés, csomagolás és átadás során ügyelni kell a járványügyi előírások betartására, amelyről az önkénteseket folyamatosan tájékoztatják a szervezők és kérésre védőeszközöket (kesztyű, maszk stb.) is biztosítanak" – tájékoztat a részletekről Haris Szilárd, a Diakóniai Központ munkatársa.
Iski Ibolya