Közösségben és hitben a Mezőség szívében: Presbiteri találkozó Széken

2026. november 03., kedd

Ünnepi istentisztelettel, mélyreható hitéleti előadással és a helyi hagyományok megélésével tartotta meg éves konferenciáját és közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége a történelmi múltú Széken. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Presbiteri Szövetségét Csonthó Csaba elnök, Csonthó Aranka és Kiss Pál főgondnokhelyettes képviselte.

Az alkalmat ünnepi istentisztelet nyitotta meg, ahol Dr. Kolumbán Vilmos püspök hirdette az igét Péter első levele (5. rész, 1–4. versek) alapján.

Nagy Éva elnökasszony bevezető gondolatai után a konferenciát egyházi vezetők köszöntötték: Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnoka, Vajda Dániel, a Dési Református Egyházmegye esperese, Csonthó Csaba, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége részéről Hajdó Tímea Andrea lelkipásztor.

A felszólalók sorában köszöntőt mondott Dr. Palicz Róbert, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnöke is, aki a Krónikák második könyvéből idézett igei üzenettel készült: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok.” (2Krón 29, 11).

Beszédében a „mint oldott kéve” irodalmi hasonlattal élve a református keresztény anyaszentegyház és a magyar nemzet összefogását szorgalmazta, valamint gyülekezeti és személyes példákon keresztül az egyéni feladatok megtalálására és betöltésére hívott fel, áldást kérve a konferencia munkájára.

Nehémiás és a jó ügy 

A konferencia fő előadását Jakab István lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta. Az előadás vezérfonalát Nehémiás könyve jelentette, kiindulópontként a nehézségek és az egyház aktuális bajainak őszinte felismerését állítva a középpontba.

Az előadó részletesen kifejtette a „jó ügy” fogalmát, amely az evangélium és az Isten országa építésének ügye. A szemléletformáló előadás kiemelte, hogy minden változást az embernek önmagán kell kezdenie, a bűnvallással és az imádsággal.

Nehémiás jómódú királyi pohárnokként sem hárította el magától a Jeruzsálemben élők nyomorúságát, hanem mindent Isten elé vitt, és közösséget vállalt népével. Mint mondta, a mai hívők feladata is az, hogy tevékeny közösséget vállaljanak a református anyaszentegyházzal és a magyarsággal, hiszen a közös ügy egyben személyes felelősség is.

Csonthó Csaba, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Presbiteri Szövetségének elnöke

Az előadásában szólt arról, hogyan miként állt Nehémiás a nép elé, őszintén néven nevezve a problémákat – mint amilyen a fogyás, a fiatalok elmaradása vagy a lelkészhiány –, és olyan megoldást javasolt, amely Istennel és egymással egységben valósul meg (Neh 2, 17).

A történeti áttekintésében emlékeztetett arra, hogy a falak végül ötvenkét nap alatt elkészültek, ami a környező népek számára is nyilvánvalóvá tette az isteni segítséget (Neh 6, 15–16).

A tanácskozás záró részében a helyszín, Szék történelmi példája került bemutatásra. Az 1717-es tatárjárás után mindössze alig száz lélek maradt a településen – ennek emlékét a mai napig őrzi a széki viselet, a leányok fekete kendője.

Sallai Márton, a széki gyülekezet lelkipásztora megosztotta a hallgatósággal, hogy miként rogytak meg egykor az ősi, 13. századi templom falai, és az Úr miként tette lehetővé, hogy a 21. század második évtizedében ezek a falak újra megerősíttessenek, példát adva a lelkek megerősödésére is.

A szeretetvendégséget követően kulturális program zárta a napot: a széki ifjúság – hét, népviseletbe öltözött ifjú pár – mutatta be a konferencia közönségének a hagyományos széki táncrendet.

A fiatalok tánca és a magyar népzeneszó Kallós Zoltán sokszor idézett intelmét juttatta a jelenlévők eszébe: „Addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”

A rendezvény végén a résztvevők kifejezték köszönetüket Nagy Éva elnökasszonynak és Kucharszki Zoltán lelkipásztornak a meghívásért, valamint a hegyközszentimrei és széki testvéreknek a befogadó szeretetért, a bihari és mezőségi vendéglátásért.

Dr. Palicz Róbert, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnöke beszámolója alapján II

Fotó: Csonthó Csaba

események továbbiak →