Megújult a kisóvári templom

2013. március 20., szerda

Öt évig gyűjtött a hat főből álló kisóvári gyülekezet a templomuk felújítására. A helyi önkormányzat, a hívek és a jóakaratú emberek anyagi támogatásának és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának egyházépítői keretéből érkezett 3700 eurós hozzájárulásnak köszönhetően, a templom ma ékszerdobozként áll a forgalmas kis falu közepén.

A kisóvári szórvány gyülekezet presbitériuma öt évvel ezelőtt határozta el az 1658-ban neobarokk stílusban épült templomának a felújítását. Az épület külső falainak a romlása már nagyon előrehaladott állapotban volt és állagmegőrzés céljából időszerűvé is vált a gyors beavatkozás. Az előzetes költségvetés alapján a közel húszezer eurós kiadást igénylő munkálatok elvégzésével azonban csak akkor bízták meg a szakembereket, amikor már a rendelkezésükre állt a költségek kétharmada. Erre pedig közel öt évig kellett gyűjteniük.
A templom külső falán utoljára több mint negyven évvel ezelőtt végeztek nagyobb felújítást, aztán pedig csak a belső térben, ahol lefestették a falakat, kijavították a padokat és próbálták visszaállítani a nagyobb viharok által okozott károkat. Egy alkalommal a nagyobb erősségű szél még a tetőt is levitte és ezt a problémát is meg kellett oldani.

A felújítási munkálatokra még az elmúlt év során került sor, melynek keretén belül leverték a külső vakolatot, megerősítették a templom északi részén megsérült, a szétesés határán lévő falat. Az újrahálózás után pedig friss falréteg került az épületre, majd új burkolat a homlokzatra.

Sikerült a munkálatokat az előzetes költségvetéstől kisebb összegért is elvégeztetni, köszönhetően a felújítással megbízott építkezési vállalkozásnak, akik alacsonyabb áron is vállalták a kivitelezést. A tervezett munkálatokon kívül a megújult a templom ereszcsatornája is és újra festették az ablakokat.

A kisóvári református közösség, - amelynek hat tagjából csak egy kereső, a többi nyugdíjas - és a helyi önkormányzat közösen nyolc ezer eurót adományozott erre a célra. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjához benyújtott nyolc ezer eurós igénylésükre 3 700 eurót hagyott jóvá a kuratórium határozata alapján a Zsinati Tanács.

A gyülekezet megbízott gondnoka Kiss Gyula, aki édesapja halála után kapta meg ezt a tisztséget, több barátot és ismerőst mozgósított és nyert meg a templom felújításának támogatójaként. A Reformata honlapnak elmondta, hogy továbbra is bízik a jóakaratú emberek adakozó kedvében, akik látva a templom megújulását készek majd áldozni továbbra is erre a célra. Szerinte érdemes volt felújítani a templomot annak ellenére, hogy nagyon kis létszámú gyülekezetről van szó, mert a jövőbe vetett reményüket az Istenbe vetett hitük adja. Nem hagyhatták, hogy tönkre menjen az elődök által épített templom, de ha nem reménynének abban, hogy az üres templom egyszer megtelik, akkor hozzá sem fognak a felújításhoz.

Távlati terveik között szerepel a templom előtti bozótos rész megtisztítása, amely egyfajta nyitás lesz a külvilág felé, mivel a megújult templom már most is ékszerdobozként ékeskedik a forgalmas kis falu közepén.

Kisóváron 192-en élnek. A legutóbbi népszámlálás szerint tizenketten vallották magukat reformátusnak. 1947-ben a Benesi-dekrétumok következtében a község módosabb és igyekvő gazdaembereit, ami a közösség 85 százalékát tette ki, áttelepítették Magyarországra. Ez pedig megpecsételte a közösség sorsát - mondta Kiss Gyula megbízott gondnok.

események továbbiak →