Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából – Egyházmegyei kórustalálkozó Nagymihályban

2013. április 21., vasárnap

A Nagymihályi Református Egyházmegye kórustalálkozójára április 7-én, vasárnap került sor a nagymihályi református templomban. Az alkalmon nyolc kórus dicsérte Istent énekével, meghívott vendégként fellépett a helyi evangélikus gyülekezet Peneul énekkara.

A kórusokat és az egybegyűlteket elsőként az egyházmegye esperese, Mária Meňkyová köszöntötte, majd imádságban kérte Isten áldását az alkalomra a 150. Zsoltár eléneklévével. A zenés istentisztelet háziasszonya Viera Šoltésová volt, aki minden énekkart rövid bemutatás után hívott ki az Úr asztalához.

Elsőként a bezői (Bežovce) kórust hallgathatták meg a megjelentek Beáta Kačkošová vezetésével. A 15 fős női kórus főként kétszólamú énekekkel tett bizonyságot. A kórustagok nagyon szép példát mutattak abban, hogy milyen megzavarhatatlan figyelemmel kísérték a karvezető minden egyes mozdulatát. Három éneket hoztak el erre az alkalomra: Ó Jézus árva csendben (Ó Ježišu, Ty stojíš), majd To Tvoja vec je, Pane náš /a Feltámadott fontos feladatot adott az Ő népének: az emberhalászatot, a szabadítás evangéliumának továbbadását/, végül pedig a Je Pán mojim svetlom kezdetű ének hangzott el, amely azt énekelte meg, hogy a viharokban is egy Valakiben érdemes bízni, az Úrban.

Őket a szentesi (Svätuš) tíz tagú vegyes kórus követte Emília Pasteráková vezetésével. Elsőként orgona kísérettel a Nemáš miesta pre Ježiša című éneket énekelték el, amely a szív első helyéért vívott küzdelemről szólt, ami igazából egyedül Jézust illetheti meg. Majd egy húsvéti baptista éneket halhattunk tőlük, Znie spásy preradostná zvesť.

Őket a nagymihályi evangélikus kórus, a Penuel követte, akiket vendégként hívtak meg a kórustalálkozóra. Énekeiket főként a húsvéti ünnepkörből választották. Nagyon szépen tettek bizonyságot arról, hogy milyen öröm Jézus szolgálatában tölteni életünk napjait.

Majd a pályiniak (Palín) tettek bizonyságot Marek Janovčík vezetésével. A szoprán szólamot Mária Meňkyová esperes is erősítette. A családi összetartáson kívül nagyon szép volt látni azt is, hogy a kórustagok három különböző generációhoz tartoznak. Nagyon szép, tiszta hangú kórust alkottak, ahol a tagok a maguk szólamán kívül tudtak figyelni a közösen alkotott harmóniákra is. Két éneket énekeltek: a Győzelmi éneket Händel Júdás Makkabeusából (Víťaz nad smrťou) és Blízko kríža chovaj ma című éneket, amely arról szólt, hogy a kereszt minden bűntől és rossztól megszabadít minket.

Őket a hazaiak, a nagymihályiak Soli Deo Gloria kórusa követte a gyülekezet kántorának, Juraj Tichýnek a vezetésével. A 25 fős vegyes kórus négy szólamban csendült fel nagyon bensőségesen. Elsőként a Láttad-é? (Bol si tam) című spirituálét adták elő. Az ének szavaival nemcsak elmondták a nagypénteki eseményeket, nemcsak lélekben odavitték a hallgatóságot Krisztus keresztje alá, hanem még a fájdalmat is el tudták énekelni. Majd a Tvoj kríž a krv je pre mňa zárukou és a Smieť žiť pre Krista énekek négyszólamú feldolgozásban tolmácsolták.

Nagy öröm volt hallgatni a pályini (Palín) és szeretvai (Stretava) fiatalok énekét. A 8 fiatal lány és 1 fiú énekét egy gitár, két zongora és egy ritmustojás kísérte Marek Janovčík vezetésével. Elsőként a Zvelebený Pán című éneket énekelték, majd a Dnes chcel by som Ti dať címűt, ahol a refrén gyönyörű kétszólamú énekké nyílt ki: mindenem, amim csak van, Neked adom, Királyom. Végül Ézsaiás próféta könyvéből vett Igéket feldolgozó éneket To, čo vyspievať túžim címmel adták elő, amely arról a csodálatos időről szólt, amikor a Messiás fog uralkodni: a farkas a báránnyal fog lakni, a párduc a gödölyével hever, a kisded a viperalyuknál játszadozik, a föld pedig tele lesz az Úr ismeretével.

Következőként a lasztoméri (Lastomír) gyülekezet tizennégy tagú vegyes kórusa szolgált Mária Meňkyová esperes vezetésével. Éneküket szép tömör hangzás jellemezte, megtöltve így a hatalmas templomot. A kórus a találkozóra maximális felkészültséggel érkezett, csaknem fejből énekelték a Vstal z hrobu és a Buď tvorstvom všetkým chválený énekeket.

Utolsóként a bánóciak (Bánovce nad Ondavou) énekeltek Erika Dekányová lelkipásztor vezetésével. A tiszta hangzású tíz tagú női kórus elsőkét a 459. dicséret feldolgozását énekelte el, majd Isten csodás kegyelmét dicsérték az „Amazing Grace" szlovák nyelvű feldolgozásával (Ó, úžasná je milosť tá). Az ének eredeti szövegét egy anglikán lelkész, John Newton írta, aki megtérése előtt egy rabszolgahajó kapitányaként szolgált. 1748 márciusában azonban a hajó nagy viharba került, és ő majdnem odaveszett. Ebben a helyzetben Istenhez fohászkodott kegyelemért. Ez a csodás Kegyelem pedig megtartotta őt.

A kórusok fellépése után az egyházmegye missziós referense, Miroslav Kovaľ lelkipásztor köszönte meg a részvételt, majd az Egyházzenei Osztály képviseletében Bodnár Noémi lelkipásztor üdvözölte a a jelenlevőket, átadva az emléklapokat és a kottaajándékot, bíztatva a kórusokat a további énekszolgálatra és az énekversenyen való részvételre.

Végül a nagymihályi gyülekezet lelkésze, Juraj Gajdošóci hívta meg a jelenlevőket szeretetvendégségre a gyülekezeti terembe. A kórustalálkozó a gazdagon megterített asztalok mellett folytatódott. Valódi merítés volt ez a kórustalálkozó a szabadulás forrásából. Istennek legyen ezért hála! – számolt be az eseményről Bodnár Noémi, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának munkatársa.

események továbbiak →