Templomuk tornyának a megújítását tervezik a csicsóiak

2013. május 30., csütörtök

A csicsói gyülekezet tovább folytatja temploma teljes felújítását. A 2009-ben elkezdődött munkálatok során sok minden megújult, a torony viszont még várat magára. Ennek feltétele a megfelelő anyagi fedezet előteremtése.

A csicsói református gyülekezet presbitériuma még 2008-ban határozott a templom teljeskörű felújításáról, beleértve a tornyot is, melynek az évek során a fa- és a pléhszerkezete alaposan elhasználódott. A munkálatok a templomon 2009. január végén el is kezdődtek, ami magába foglalta a belső és külső vakolat teljes eltávolítását, s annak új vakolattal való helyettesítését. Sor került a templom körüli vízelvezető-rendszer kiépítésére, új villanyhálózatot kapott a templom és új villámhárítókat szereltek fel. Megújult a templomhajó tetőszerkezete is, melynek keretén belül a palaburkolat új tetőcseréppel lett helyettesítve.

Az ezzel járó szakmunkák teljes költsége mintegy negyven ezer eurót tett ki. A munkálatok első részének a befejezésével az elmúlt év október végén meg is tartották a templomszentelési ünnepséget Fazekas László püspök igeszolgálatával. Ennek apropója kapcsán a csicsói egyházközség tíz év eltelte után megújította testvér-gyülekezeti szerződését a boldogkőváraljai reformátusokkal.

A munkálatok második szakaszában a torony megújítására kerülne sor. Költségspórolás céljából – hogy ne kelljen több hónapig fizetni az állványozás bérleti díját - a presbitérium daruval tervezi az alapjairól leemelni a fakonstrukciójú tornyot, amelyre aztán a pléhezés kerülne.

Az ezzel járó munkálatok elkezdésének a feltétele az anyagiak megléte. Mivel az egyházközség kasszájában erre nincs elegendő anyagi forrás, így a szükséges pénzügyi keretet megpróbálják pályázat útján előteremteni, de erre a célra felhasználják a földek bérbe adásából származó bevételeket is, valamint gyűjtést is hirdetnek a hívek között. Amennyiben az egyházközség rendelkezésére áll majd a felújításhoz szükséges összeg 75 százaléka, akkor közbeszerzési eljárás útján választják ki a munkálatokat elvégző kivitelezőt.

A csicsói református templom tornyának a megújítása az előzetes költségvetés szerint mintegy 18-20 ezer euróba kerülne.

események továbbiak →