4Móz 6,22–27 és Róm 8,9–11 (ÓSZ) „Így mondják ki a nevemet Izráel fiai felett, és én megáldom őket" (27). „Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam őket" – olvassuk Károli fordításában. Ránk kell tenni, és hordoznunk kell az áldást. Az áldásban kimondani, és áldva kimondani Isten nevét, ez a legszentebb kötelességünk. Az Ószövetség legszebb áldása az ároni áldás, amit azóta is istentiszteleteink legünnepélyesebb áldásmondásaként használunk. Három áldó mondat van benne összekapcsolva, mindháromba bele van foglalva az Úr neve, melyet az áldást mondó pap mintegy ráhelyez a gyülekezetre, hogy azzal kifejezze az áldás élő valóságát. Miben áll az Úr áldásának a gyülekezettel maradása? Először is a megőrzésben, másodszor az Úr orcájának a kegyelmes ragyogásában és végül az Úr békességében. Vagyis a teljes testi-lelki épségnek, egészségnek, háborítatlan jólétnek az összefoglaló kifejezésében.
Fohász: Segíts, Uram, hogy elbírjam áldásod súlyát és valóságát. Hiszen rám helyezed irgalmadat, hogy megőrizz. Rám helyezed ragyogó tekintetedet és békességedet, hogy ma is teljes életet élhessek. Köszönöm előre is! Ámen.