4Móz 33 és Róm 16,17–27 (ÚSZ) „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal" (24)! Végére értünk ennek a nagy ívű, mély tartalmú levélnek. Mélyült-e a hitünk, előbbre jutottunk-e? Maradt-e bennünk valami a tizenhat fejezet elolvasása után? Mire emlékszünk, mi épült a szívünkbe? Van-e olyan vers, amely megszólított, és még most is tudjuk, most is hatással van ránk? Van-e olyan ige, amelyet cselekszünk is? A levél végén is megjelenik az Úr kegyelme. Fontos ez, mert kegyelemből van üdvösségünk, és kegyelemből élünk. A kegyelem foglalja keretbe a levelet és az életünket is. Azt jelzi, hogy mindenkor szükségünk van a kegyelemre, számunkra ez az élet forrása, csak ezáltal újulhatunk meg. Isten kegyelme az Igével táplálja lényünket. Amennyiben rendszeresen élünk vele, az Úr beépíti azt az életünkbe, és általa megerősödünk az életre, a szolgálatra.
Fohász: Urunk, kegyelmed forrásából szeretnénk mindenkor meríteni, mert általa újulhat meg az életünk. Maradj hozzánk közel, járj át Szentlelkeddel! Ámen.