Zsolt 113 és Ef 4,1–16 (ÓSZ) „Dicsérjétek az Urat" (1)! Egy újabb zsoltár, és ne lepődj meg, ez is dicsérettel, hallelujával kezdődik. Bár így kezdődne minden napunk, és pillanatnyi helyzetünktől függetlenül így folyna egész életünk. Áradna a dicséretmondás friss folyama szívünkből. Hogyan lehetséges mindig dicsérni az Urat? Ha figyelünk a szövegre, akkor látható, hogy ez nem liturgikus elem, hanem Isten jelenvalóságának megtapasztalása. A zsoltáros szívét az Úr tölti be, csordultig van Isten szeretetével, és ez túlárad szívéből. Akivel, amivel tele a szívünk, arról tudunk áradozni. Amikor megszeretünk valakit, szívünk tele van az iránta való szeretettel, és ez még a fizikai állapotunkra is kihat. Így tudott Pál a filippi börtönben is énekelni. Szívét Jézus töltötte be, az iránta való szeretet erősebb volt az őt ért sérelmeknél és szenvedéseknél.
Fohász: Dicsérlek, Uram, az élet ajándékáért és drága kegyelmedért. Magasztallak, mert életed adtad értem, bűnösért. Ámen.