Beiktatták tábori lelkészi szolgálatába Vargaeštók Dávid hadnagyot, református lelkipásztort

2013. március 20., szerda


Ünnepi istentisztelet keretén belül iktatták be február 15-én a Szlovák Köztársaság Fegyveres Testületei és Erői kötelékében működő Ökumenikus Lelkigondozói Szolgálat (ÖLSZ) Központi Irodájának igazgatói tisztségébe és tábori lelkészi szolgálatába Vargaeštók Dávid hagynagyot. Felettese Miroslav Táborský alezredes, egyetemes tábori lelkész új szolgálati helyére és beosztásába egy hónappal korábban már kinevezte.

Az alkalomra a SZNF téren lévő pozsonyi református templomban került sor a Lelkigondozói Szolgálat alkalmazottainak, a helyi gyülekezet lelkipásztorainak és tagjainak, valamint a beiktatott családtagjainak, barátainak jelenlétében. Az ünnepi istentiszteleten megjelenteket a helyi gyülekezet lelkipásztora Dr. Peres Imre köszöntötte. Vargaeštók Dávidot tábori lelkészi szolgálatába - az egy hónappal korábban történő kinevezését követően - Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke iktatta be. Beszédében kiemelte, hogy nem volt könnyű az egyház lelkészi szolgálatából elengedni egyik elhivatott lelkészét, de engedve a Lélek vezetésének és elfogadva a megharcolt döntését, bátran bocsátja ki fiatal szolgatársát erre a felelősségteljes szolgálatra. A beiktatás és az eskü kivétele után Vargaeštók Dávik tett bizonyságot az 1Kor 2,1-2 alapján, melyben kiemelte, hogy új küldetésének a helyén, a katonai szolgálatot teljesítők között sem akar tudni „másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről."

Az ünnepi alkalmon igehirdetéssel szolgált Juraj Brecko, az Ondava-Hernádi Református Egyházmegye az esperese. A befogadó pozsonyi egyházmegye nevében Szabó András esperes köszöntötte a beiktatott tábori lelkészt, majd felolvasta az Ökumenikus Tanács elnökének, Milos Klátik evangélikus egyetemes püspök köszöntő és áldáskívánó levelét - tájékoztatta a Reformata honlapot Molnár Árpád zsinati tanácsos.

Vargaestók Dávid 1985. június 9-én született Tőketerebesen, szülőfalujában Garanyban nevelkedett. A Kereskedelmi Akadémia elvégzése után 2004-ben jelentkezett a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karára. Tanulmányai befejezése után 2009-től a nagymihályi egyházmegyében szolgált segédlelkészként a pályini, nagyszeretvai és viszokai gyülekezetben. 2012. májusában sikeresen pályázta meg az ÖLSZ által kiírt tábori lelkészi állást. Az öt hónapos felkészítő katonai alapkiképzés után szolgálati helyeként Pozsonyt határozták meg, de a generális tábori püspök helyetteseként országos ügyek is a hatáskörébe tartoznak.

A Fegyveres Testületek és Erők kötelékében szolgáló három református lelkipásztor után (Lucskay Erzsébet, Jana Tabačková Jana, Vlasta Kovaľová) Vargaeštók Dávid a negyedik, aki tábori lelkészként kívánja szolgálja tovább az Egyház Urát és egyúttal képviselve a kiküldő egyházát is.

Református rendőr-lelkész és tábori lelkész szolgatársaihoz hasonlóan továbbra is szeretné fenntartani a kapcsolatát az egyházával, gyülekezetekkel és lelkésztársakkal.

események továbbiak →