Igemagyarázat – Mik 6, 6a – 8

2021. március 11., címkék:

„Mivel járuljak az ÚR elé?... Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”

Alázatos önkorlátozás kellene

2021. március 10., címkék:

„Egy éve küzdünk a betegséggel, a bezártsággal, a félelemmel, a járvány következményeivel, s még most sem mondható el, hogy a böjti időszakunk legfontosabb eleme az alázatos önkorlátozás volna a rendelkezések megtartását illetően, amelyet nemcsak saját magunk miatt kellene gyakorolni, hanem mások érdekében is.” Fecsó Kassai Yvett péderi helyettes lelkész gondolatai.”

Igemagyarázat – Zsolt 119,147 – 3. rész

2021. március 10., címkék:

„Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, igédben reménykedem.”

Láncszemek

2021. március 10., címkék:

Reformátusságunk érték. Értékességének egyik láncszeme a megújulás. Talán sokak számára ismerős a Karl Barth által népszerűvé vált gondolat, elv az állandóan megújuló egyházról: „Ecclesia semper reformanda”.   

Igemagyarázat – Zsolt 5,4 – 2. rész

2021. március 08., címkék:

„Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak.”

A találkozás öröme elmarad

2021. március 08., címkék:

Már harmadik hónapja – de valószínűleg még jó néhány hétig is így marad –, nem vehetnek részt a hívek a templomi istentiszteleten. Az egyre több halálos áldozatot követelő járvány miatt a találkozások minimalizálása, a hitélet online térbe való szorítása nem kis kihívást jelent a lelkipásztorok számára. Mellesleg szembesülniük kell azzal is, hogy a járvány miatt egyre több gyülekezeti tagtól kell búcsút venni. Hogyan tudják a lelkipásztorok elviselni ezt az időszakot, hogyan látják ők? A témában ezúttal Révész Csilla a zselízi beosztott lelkipásztor  osztja meg gondolatait.

Igemagyarázat – Zsolt 5,4 – 1. rész

2021. március 08., címkék:

„Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak.”

A Világosság református egyházi műsor 2021. március 7-ei ajánlata

2021. március 05., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Sámuel búcsúbeszéde, karantén igemagyarázatok, a rimaszombati református alapiskola és a Gólyavár óvoda is várja a jelentkezőket.

Igemagyarázat – Jn 9,2

2021. március 05., címkék:

„Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester ki vétkezett: ez, vagy a szülei, hogy vakon született?”

Református istentisztelet a Pátria rádióban

2021. március 05., címkék:

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2021. március 7-én, vasárnap 11.00 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Sebők János nagymadi lelkipásztor.

Igemagyarázat – 1Kir 3,8–13

2021. március 04., címkék:

„Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve jó és rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet? Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon. Azért ezt mondta néki Isten: Mivel ezt kérted és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy nekem engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem. Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél: olyan gazdagságot és dicsőséged adok egész életedben, hogy nem lesz hozzád fogható senki a királyok közt. Ha az én útamon jársz és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogyan apád Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked.”

Igemagyarázat – Péld 3,5

2021. március 03., címkék:

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.”

Kísérni a gyógyulás felé vezető úton

2021. március 02., címkék:

„A közel hatvanéves férfi egyszer csak elsírja magát, zokog, mint egy gyermek, majd pár perc néma csend után megszólal: „Dühös vagyok az anyámra, mert nem akart, mindent megtett, hogy én ne legyek, és kiskoromban sokszor érzékeltette, hogy útban vagyok. Tényleg haragot hordozok a szívemben, amit elnyomtam magamban. De meg kell bocsájtanom neki”. Ezzel a megbocsátással az Isten valóban felszabadította őt arra, hogy elkezdődhessen a gyógyulás folyamata az életében – mondja Vámos Béla felsőpatonyi lelkipásztor, aki 2017-ben végzett a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzési szakán, ezzel „mentálhigiénés segítő szakember” lett, majd a képzés elindítóinak felkérésére ugyanitt először ún. tanuló, majd két év elteltével külső óraadó tanár.

Életünk Isten kezében van

2021. március 01., címkék:

Nem könnyű elviselni a bezártságot és az állandó jelleggel, immár egy éve tartó korlátozó intézkedéseket, amelyek következtében több alkalommal is – az illetékesek rendelete alapján – be kellett zárni a templomokat. Amikor ismét lehetett istentiszteletet tartani, akkor is az előírt szabályok betartásával és kellő távolságtartással, vagy korcsoportok szerinti megosztással. De legalább élőben hallhattuk Isten Igéjét.

Igemagyarázat – Mk 12, 28–31,34

2021. március 01., címkék:

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.  A második pedig ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.”  És többé senki sem merte őt megkérdezni.

Reformátusságunk maradandó érték

2021. február 28., címkék:

Más felekezetű testvéreink, és talán néhányan a saját berkeinkből is, félreértelmezve az eleve elrendelés tanát, a református embert felelőtlennek és fennhéjázónak gondolják, mondván, ha Isten mindent előre eldöntött, akkor nekem semmit sem kell tennem. Az isteni elhívás és kiválasztás, valamint a Tőle kapott küldetés valóban fontos fogalmak a református bibliaértelmezésben, de ugyanilyen fontos az ember bűnös voltának felismerése is.

Megjelent a Kálvinista Szemle februári száma

2021. február 27., címkék:

A Kálvinista Szemle legújabb, második számának tartalmát Fritz Beke Éva, az újság szerkesztője ajánlja.

„… akarom Őt …”

2021. február 26., címkék:

Énekli a világba Galda Levente. A Dal 2021-ben. És más szavakkal is mindenütt, ahol megjelenik, szóban, dalban, nyilatkozatban, írásban – mindenütt, mindenki előtt megvallva: hívő ember, s hálás Istennek, mindenért.

Igemagyarázat – Dán 3,16–18

2021. február 26., címkék:

„Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk.”

Református istentisztelet a Pátria rádióban

2021. február 25., címkék:

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2021. február 28-án, vasárnap 11.00 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Abaházy Zsolt, a Simonyi-Feledi Református Egyházközség lelkipásztora.